Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 3-4. sz.

Múltunk újraértékelése - Luther Márton, Jézus Krisztus tanúja (LVSz - EK Egyház Közös Nyilatkozata,1983)

- a teológus, igehirdető, lelkipásztor, énekköltő és imádkozó Luther egészen szokatlanul összpontosított a bibliai üzenetre az Isten ajándékozó és szabadító igazságáról, erről tett bizonyságot és ezt hozta világosságra ismét; - Luther mindenben az ige elsőbbségét hangsúlyozta: életben, tanításban és az egyház szolgálatában egyaránt; - olyan hitre hív, amely feltétlen bizalom Isten iránt, aki Fia életében, halálában, feltámadásában bizonyította meg magát irgalmas Istenként; - megtanít Luther arra, hogy a kegyelmet személyes viszonynak tekintsük, mely Isten személyes kapcsolata az emberhez, ez a kapcsolat feltétel nélküli és megszabadít bennünket Isten ítéletének félelmétől és felszabadít a másik ember szolgálatára; - tanúskodik arról, hogy Isten bűnbocsánata az egyedüli alapja és reménysége az emberi létnek; - felhívja az egyházat arra, hogy engedje magát megújítani Isten igéje által; - megtanít arra, hogy az egység lehetséges a gyakorlatban, szervezetben és teológiában meglévő szükségszerű különbségek ellenére is; - minket teológusokat emlékeztet arra, hogy Isten irgalmasságának ismerete csak imádságban és meditációban nyilatkozik meg. Csak a Szentlélek győzhet meg az evangélium igazsága felől, és ugyancsak ő tarthat meg bennünket az igazságban, minden kísértés ellenére is; - arra int bennünket, hogy kiengesztelődés és keresztény közösség csak ott lehetséges, ahol a hitnek a mértékét és a szeretetnek a mértékét követik, amely mindig jót gondol a másik felől, nem gyanakszik, a legjobbat tételezi fel a felebarátjáról, és mindenkit, aki meg van keresztelve, szentnek nevez. 27.Bizalom és Isten irgalmasságának titka előtti alázat csendül ki Luther utolsó hitvallásából, amit lelki és teológiai végrendeletének tekinthetünk, és egyúttal közös, minket egyesítő igazságkeresésünkre is útmutatás lehet: „Koldusok vagyunk. Ez így igaz." Fordította: H. K. * * * SCHOLZ LÁSZLÓ Jézusarc Várjam, mikor lebbented fel a fátylat, Mely orcád eltakarja még előlem? Elég, ha két szemem ma már úgy láthat, Ahogy az írás fest meg híven, bőven.