Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 3-4. sz.
Helyzetfelmérés - Horváth József: Régió a közigazgatásban és az egyházban
rületi rendjének olyan megreformálása, amely megőrzi az egyház hagyományos szervezeti rendjét és tekintettel van az egyházi élet folytonosságára is. Az egyház területi-szervezeti beosztása Nyilvánvalónak tűnt, hogy az egyházkormányzás szintjei és területi egységei csak egymásra tekintettel határozhatók meg. (A területi megosztás meghatározza a szervezetet és fordítva.) Jelentős véleményeltérések mutatkoztak azonban a területi kérdéseket és a szervezeti kérdéseket illetően, főképpen - az előbbi szóhasználattal élve - a középszint (kerületek, megyék) kérdésében. A korábbi struktúra (két kerület, négy önkormányzási szint) híveinek felfogása mellett felmerült a három-négy, sőt több kerület lehetősége, ehhez képest három vagy négy szervezeti szinttel. Az egyház és társadalom egyidejű megújulása (vagy megújulási igénye) több kézenfekvő párhuzamot is felvet. így a „hatalmi ágak" megosztása (egyházi törvényhozói, -végrehajtói, -bírói szervezetek elkülönítése) után kardinális kérdésnek tűnt az egyházi „struktúra" kialakítása. (Ezúton is szeretne a cikk szerzője köszönetet mondani Zászkaliczky Péternek, az úgynevezett struktúra bizottság vezetőjének, és a bizottság tagjainak áldozatos és hatalmas munkájukért.) Értekezésem szempontjából nyilvánvaló, hogy az egyházi régió fogalmának a Magyarországi Evangélikus Egyházban is csak egy középszintű szervezet felelhet meg, vagyis a megyei, illetőleg a kerület. Kerület - megye - régió Ha sorra vesszük a világi régió sajátosságait, az egyház számára is kínálkozik a vonzáskörzet és természetes tájegység mint rendező elv. Sőt, a korábbi egyházi törvény által teremtett struktúrához képest még a decentralizáció és a szubszidiaritás elve is. Hiszen az egyház megújulásának is feltétele az egyházi munka hatékonysága, a költségek kímélése, a bevételekkel való jó sáfárkodás stb. Egyenesen következik mindezekből, hogy az egyházban olyan területi megosztás és szervezeti beosztás kívánatos, amely önkormányzati jellegű, autonóm és a döntési szinteket területi és a helyi egyházi (gyülekezeti) szintekhez közelebb kell vinni. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy az egyház területi beosztásánál nem alkalmazhatók például gazdaságföldrajzi szempontok és kritériumok, mivel egyházi „terület" csak az egyházi igazgatás és önigazgatás szempontjából határozható meg. Ezért - visszautalva a világi régió fokozataira - az egyházi régió legfeljebb igazgatási (önigazgatási) szempontból tekinthető régiónak, a világi régiók analógiájára. Azaz, az egyházi régió olyan középszintű igazgatási-önigazgatási egység, amelyet a területén lévő egyházközségek (gyülekezetek) választott képviselői kormányoznak, a zsinat által alkotott törvények alapján. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az egyházi szervezetek a vallás gyakorlására, a hitélet kiteljesítésére szolgáló szervezeti egységek, vagyis lelki közösségek. Kínálkozik tehát egy - világitól eltérő - rendezési elv: a kohéziós elv. Vagyis az egyházi szervezeti egység csak olyan szervezet lehet, amely törekvéseiben, szándékaiban, egyáltalán lelki és hitéletében összetartozó! Ezen ismérvek alapján nehezen képzelhető el valós egyházi régiónak például a Magyar Evangélikus Egyház Északi és Déli Kerülete. Közelebb állnak ugyanakkor az egyházi régió lényegi fogalmához az egyházmegyék, már csak tradíciós okokból is. Milyen legyen tehát a jövő egyházi régiója?
