Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 3-4. sz.

Helyzetfelmérés - Frenkl Róbert: Veszélyben az egészségünk

hébb formája a tudatlanságnak és a gőgnek, rosszabb, amikor bűnösnek bélyegzik meg azt, aki elvált. Szerencsére úgy tudom, ez a felfogás azért igen ritka a magyarországi lutheránus egyházban. De éles kárt okoz az enyhébb változat is. Elsősorban magának az egyháznak. Másodsorban azoknak, akiket érint és segítség helyett szeretetlenséget kapnak. Harmadszor azoknak, akik ezt vallják és gondolkodásuk korlátozza mai szolgálatuk hatékonyságát. Nem az egészséggel foglalkozó tanulmány hivatott megvitatni a szociáletikai kérdések kezelésével összefüggő általános gondokat. De annyi idetartozik, hogy a hagyományos zsákutcák, - a túlzottan szabadelvű felfogás és a törvényeskedés megléte mellett további gond a tanácstalanság, a sodródás, a segítségre szorulás, illetve a támaszok hiánya. Nem elegendő az elvi tisztaság, a személyes szabadság és felelősség hangsúlyozása, segítséget kell nyújtani, azonosuló szeretettel. A szexuális forradalommal való szembesülést is legfeljebb némely bioetikai kérdés - fogamzásgátlás, abortusz - összefüggésében vállalta az egyház. Pedig a házasság előtti szexuális élet, a sűrűn változó kapcsolatok az egyházi ifjúságban, a lelkészcsaládokban is megjelentek. A helyzetet jellemzi, hogy a hárítás, a tabu-téma kezelése többnyire kevesebb kárt okozott, mint a nemértő beavatkozás. A lelkészek tehát egyfelől hasonlóan veszélyeztetettek, mint a társadalom - természetesen sajátos érzékenységgel és egyéb értelmiségi csoportokhoz hasonló viszonylagos védettséggel -, másfelől viszont a társadalom bajaiban szükség lenne a lelkészek, egyházi munkatársak segítségére. Bár a fejlettebb országok egyházaiban erősödik a felismerés a tapasztalatok alapján, hogy az egyházi szolgálat területei közül a lelkigondozói munka iránt a legerőteljesebb a társadalom igénye, ennek kevés a következménye a lelkészek, egyházi munkások képzésében és továbbképzésében. Nehezen vitatható, hogy a Nagy Konstantinusz-i korszak végével, a kezdetéhez hasonló alapvető kihívás előtt áll a kétezer éves kereszténység. Nem egyszerűen gyakorlati alkalmazkodásra, változtatásokra, hanem teológiai megújuláson alapuló, megújuló szolgálatra van, lesz szükség. Két évezred teológiájában a szegénység értéke, a vigasztalás evangéliuma, az örök élet reménysége kapott hangsúlyt. A sok nyomorúsággal terhes huszadik század korábban el nem képzelhető tudományos-technikai fejlődést is hozott. A fejlett világban jelentősen meghosszabbodott az átlagéletkor és emelkedett az életszínvonal. De kiderült, hogy a testi egészség és egyfajta jólét még nem jelent boldogságot. A lélek nyomorúsága rontja a testi egészséget, megkérdőjelezi a létbiztonságot. Az egyház nem vette észre, vagy nem akarta észrevenni, hogy szolgálata súlypontja át kell tolódjék az evilági életre. A megnövekedett életesélyekkel rendelkező embernek is szüksége van az evangéliumra. De nemcsak a kegyelem, hanem a jézusi példa is új dimenziókat nyer. Nem egyszerűen arról van szó - ez is igen lényeges -, hogy a gyakorlati teológia fontossága megnő, hanem, hogy a teológiának választ kell adnia az új kihívásokra, többek között arra, hogyan éljen Istennek tetsző életet a biológiai lehetőségeit egyre inkább megközelítő ember. Mit jelent az egészséges élet? Hogyan lehet egészséges a hosszú élet? A középpont kétségkívül a segítő társadalom modellje, amiben az egyház egyfelől a közjót szolgálja, másfelől segíti a krízishelyzetbe kerülőket. Ez természetesen a lelkész- és egyházi munkatárs képzésben a társtudományok fokozott megjelenését is igényli. Minden képzés küzd ezzel a dilemmával. Nem csökkentheti saját tudományos igényességét, beleértve az új ismeretek integrálását, ugyanakkor teret kell adjon a társtudományoknak.