Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 3-4. sz.
Figyelő - Gerőfiné Brebovszky Éva: Elfelejtett közösségaz asztal körül (Bolyki János könyvéről)
Elfelejtett közösség az asztal körül - Bolyki János: Jézus asztalközösségei A 20. század végi egyházi megújulás nagymértékben függ attól, hogy megérti-e Jézus asztalközösségei időszerűségét. Fő tételként kimondjuk olyan közösséggé válás szükségességét, melyben az egyház belső életében csökken az eucharisztiának, mint istentiszteleti rítusnak és az agapénak, mint egyháztársadalmi érintkezési formának a különbsége és mindkettő közeledik a „világi", azaz az általános pohtikai-társadalmi kérdésekhez. - vonja le a konklúzió t Bolyki János (református újszövetségi teológiai professzor) könyve végén. Valóban, mondhat-e újat számunkra Jézus asztalközösségeinek tanulmányozása 1 ? Van-e még ma is ennek a különös asztaltársaságnak provokáló ereje? Az Újszövetség tudományos kutatása iránt érdeklődő minden embernek ajánlom elolvasásra ezt a könyvet, mindazoknak, akik az ott leírtak hátteréről többet szeretnének tudni. Nem könnyű olvasmány, igazi teológiai művet tartunk a kezünkben. A Jézus-kutatásban eddig az asztalközösségek témáját elhanyagolták, vagy csak az úrvacsora szereztetésére korlátozták. Holott az asztalközösségek Jézus működésének lényeges részét alkották. A szerző bevezetőjében statisztikai adatokkal támasztja alá mindezt: az evangéliumokban 12 vendégségtörténet van, míg ugyanott körülbelül 30 csodát találunk. Lukács evangéliuma egyötöd része Jézus asztalközösségeivel foglalkozik. Tehát a téma nélkülözhetetlen a történeti Jézus megismerése szempontjából. A szerző monográfiát ír, alaposan körbejárja a kérdést. Tárgyalja Jézus asztalközösségeit a bűnösökkel, a tömeggel, a témával kapcsolatos rövid mondásokat, tanításokat, valamint az idevágó példázatokat. Nem hagyja ki az utolsó vacsora sokat boncolgatott textusait sem, hiszen az a tanítványokkal való közösségről szól. Ez a sokféle műfajhoz tartozó téma speciális módszert igényel. Nem elegendő a klasszikus történet-kritikai megközelítések alkalmazása, szükséges a modern nyelvtudományi módszerek szinkronisztikus értelmezése. Ezen kívül a szerző fontosnak tartja még a szakaszok irodalom-szociológiai vizsgálatát is. E három eljárás együtt adhat igazi eredményt. Mindazoknak, akik szívesen ismerkednek meg ezekkel a módszerekkel, nagy élményt jelent az alapos feldolgozás, amely lépésről-lépésre haladva aprólékos műgonddal tárja fel Jézus asztalközösségeinek vüágát. 1. A szinkronisztikus (egyidejű) megközelítésben a strukturális módszer használatát figyelhetjük meg. Először az asztalközösségekben szereplő személyek és szerepük számbavétele történik. Majd a téma szempontjából lényeges motívumok feltárása (17 db) és 6 nagyobb csoportba történő beosztása ad új szempontokat a feldolgozáshoz. Ezek a csoportok: 1. szituáció, 2. invitáció, 3. szocializáció (polarizáció), 4. participáció, 5. kommunikáció, 6. transzformáció. A motívumok közül kiemelendő a 12. ételek-italok és étel-ital mennyiségek. Itt megtudjuk, hogy az asztalközösség-történetekben 15 fajta étel, illetve ital fordul elő. A kenyér és a bor az úrvacsorával kapcsolatosan együtt sohasem szerepel. Helyette a kenyér és a kehely összetétel használatos. 16. motívum: a jelenlevők megváltozása. Mindenki leülhetett Jézus asztalához, de senki sem állhatott fel onnan úgy, ahogyan leült. Az úrvacsorában való részesedés az abban részesedők élet-dimenzióit változtatja meg. A szinkronisztikus vizsgálatokat lezárja a téma kompozíciós szempontból való áttekintése. Itt a különféle műfaji kategóriák alapján veszi számba a szerző az asztalközösség eseményeket, majd - igaz, hogy csak lábjegyzetben - fontos megállapítást tesz: az asztalközösség-téma visszamegy az eltérő műfajok közös hagyomány-anyagáig, történeti értéke igen nagy, közel visz Jézus élete, életútja jobb megismeréséhez. Sajnálhatjuk, hogy ennek a következtetésnek a részletesebb kibontása elmarad, de az a benyomásunk, hogy a feldolgozott anyag teológiai értékelése máshol is röviden történik. Ugyanakkor a nyelvtudományi módszerek többletét hozza az olvasó számára a táblázatok megjelenése, a szereplők közti kapcsolatok rajzos bemutatása. Ezek áttanulmányozása új oldalról mutatja be a jól ismert történeteket. 2. A II. részben találjuk a hagyományos diakronikus, történeti megközelítését a témának. A szerző két nagy csoportban tárgyalja a textusokat: 1. a beszédanyag, 2. az elbeszélésanyag. Minden esetben vizsgálja az eredetet: mennyiben vezethető vissza Jézusra a logion, példázat, vagy lehet-e történeti magva az eseménynek. Kiemeli a jézusi korban meghökkentő, szokatlan, új vonásokat, ezek szoteriológiai jellegét. Többször is arra az eredményre jut, hogy Jézus különös asztalközösség-gyakorlása nem az ősegyházban felmerülő problémák visszavetítése húsvét előttre, hanem faktum jellegű tudósítás. A példázatok esetében felteszi a kérdést, hogy lehet-e visszakövetkeztetni belőlük Jézus asztalközösségeire. Úgy látja, hogy igen, mégpedig a kezdeti időkre, amikor még a bűnösök előtt Jézus Izrael hivatalosainak is felkínálta a messiási lakoma előízét.
