Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 1-2. sz.
Az élő egyház ma - Fabiny Tibor: Megvakult szülök - látó gyermekek
Miért e tapintat 1 ? Talán mert Gertrud „csak" a paráznaságban bűnös? De Gertrud miért is szeretett bele Claudiusba? - kérdezheti kíváncsiságunk. Talán mert férje idős, esetleg impotens is volt, sőt még az államügyeket sem intézte már kellő dinamizmussal? Mindegy, hogy miért, Gertrud mindenképpen bűnt követett el, még akkor is, ha a királygyilkosság nem terheli a lelkét. Az a tény, hogy a Szellem Hamletet mindenképpen anyja iránti kíméletre bíztatja, azt a gyanúnkat erősíti meg, hogy hármójuknak lehetett egykoron egy békés, harmonikus családi aranykora. Es lám, mégis ez lett belőle! Ide jutottak. „Gyarlóság, asszony a neved!" - fakad ki Hamlet még a Szellemmel való találkozás előtt. Hadd játsszon most szabadra engedett fantáziánk a másik mese fonalaival tovább! Milyen lehetett Lear fiatal korában? Ki volt a felesége, a három leány anyja? Nem tudjuk, de megpróbálhatjuk elképzelni a naiv és a tisztalelkű, néha robbanékony és impulzív fiatal királyt, aki uralkodásának elsó' éveiben országa megreformálását forgatja fejében. Egymás után születnek a gyermekek, pár év családi idül következik, majd váratlanul meghal a feleség. Lear magára marad, hosszú ideig befelé fordul, s a politika ezután már nemigen izgatja. A három gyermek közül Lear leginkább a legkisebbet, Cordeliát kedveli, és a kislány is rendkívül ragaszkodik apjához, anyja elvesztése után méginkább apás. Együtt játszanak, sétálnak a királyi palota kertjében. Mosolyt csak Cordelia varázsol apja arcára. Múlnak az évek, a megkérgesedett király már régen lemondott egykori terveiről. Mit érdekli őt már az az „igazság", amiről fiatalon olyannyit álmodozott! A fő az, hogy belső nyugalmát, kényelmét ne zavarják. Az udvar és a hatalom végeredményben kellemes, hiszen mindenki engedelmeskedik neki, s az öregkorral egyre erősödő hiúságát is sokat legyezgetik. Hogy ki az, aki valóban szereti, és ki az, aki csak hízeleg, nem érdekes. Fő az, hogy jólesik. Észre sem veszi, hogy az évek mennyire elszaladtak, és hogy a Cordeliával való kapcsolata sem a régi. Lear mindössze annyit lát, hogy a legkisebbet is férjhez kellene adni. Már unja a királyságot, nyugdíjba kéne vonulnia. Elhatározza, hogy Cordelia kiházasításával az országot három részre osztja. Ehhez pedig rendezni kell egy látványos udvari ünnepet, valami olyasmit, csak sokkal nagyobbat, mint régen a családi születésnapokon szoktak. Arra már nem emlékszik, hogy Cordelia olyankor mindig a legrövidebb verset szavalta, arca piros volt, a hangja elakadt és még dadogott is. Lear tapsolt, de a kis Cordelia szívből utálta az ilyen teátrális szerepléseket. Most azonban lássa meg az ország és világ, hogy a leányok mennyire szeretik az apát. És itt ér véget fantáziánk és kezdődik az előadás. Cordelia hallgat. Semmit se mond. Ünneprontó, játékrontó, rítusrontó. Mert úgy érzi, nem vállalhat közösséget testvéreinek képmutató kórusával. 0 valóban szereti apját, lénye legbensejével, a szívével. De apjának megkeményedett a szíve, érzéketlen füle csak a száj hangját hallja meg. Ha ez így van, mondja Cordelia, akkor „számhoz nem bírom emelni a szívemet". Cordelia, akárcsak Hamlet, nem „okosan" gondolkodik, nem „okosan" szeret, nem a „realitások" talaján áll. Egyikük sem hajlandó mozogni a hamis világ ritmusára, egyikük sem hajlandó játszani a hamis világ forgatókönyve szerint. Radikálisan visszautasítanak mindenféle teatralitást. „Látszik, asszonyom... latszikot nem ismerek" - így Hamlet. Cordelia meg hallgat, s csak „tiszte szerint" (bond) szeret. Hallgatásából, a „semmi"-ből születik meg „minden": kitagadás, Kent száműzetése, a képmutató nővérek fölülkerekedése, Lear megaláztatása és pokoljárása; maga a tragédia. 4. Shakespeare két nagy tragédiájában megvakult, elvadult szülőket gyógyítanak látó és türelmes gyermekek. Cordelia passzívan, Hamlet pedig aktívan gyógyít. Mielőtt azonban szemügyre vennénk a szülőkkel végzett terápiájukat, irányítsuk figyelmünket a Lear király párhuzamos cselekményére, Gloucester és fiai kapcsolatára!
