Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 1-2. sz.

Múltunkból - Benczúr László: Vállaltam

esküvőjükön is jelen volt, és a helyi lelkész. Végül Vilmosék fia Péter mondott köszönetet a részvétnyilvánításokért. Rengeteg levél és távirat érkezett, ezeket utána, családi körben olvasták fel. BENCZÚR LÁSZLÓ Vállaltam Dr. Bak Mihály: Orvos a 20. században Nehéz lenne irodalmi szempontból meghatározni dr. Bak Mihály mezőberényi községi orvos másfél száz oldal terjedelmű könyvét. Két gyermeke adta ki 1997-ben, mindöszsze 300 példányban. Mindenképpen dokumentum. Inkább jellemezni lehet. Tárgyilagosan, olykor naplószerűen részletez. Mindig róla, letűnő századunk orvosáról van szó. Mégsem magával foglalkozik. Eseményeket, tényeket rögzít érdeklődést lekötő, jó stílusával. Sajátos kilátótoronyból tekintünk a 20. század történetének hegyormaira, szakadékaiba, lapályaira. Mi fűzi egységbe az átélt és megírt élmények kaleidoszkópját? Egyetlen szó: Vállaltam. Egy ember, magyar orvos, aki nem elmélkedik kora eseményei felett, nem elemzi azokat, főleg nem lázadozik az átélt események miatt. Nem lázad - vállal. Vállalja felelősen a feladatokat, amelyek elé a „sors" állította. Szüntelenül a megoldást keresi. Egy nagy feladat határozza meg magatartását minden helyzetben: gyógyítani. A háborúból megtérve sem véletlenül idéz a Karamazov testvérekből egy mondatot: „Sok csapást hoz rád az élet, de ezekkel együtt boldog leszel, és áldani fogod az életet, és másokat is ráveszel, hogy áldják." A könyv szerzője 1929-ben doktorált. Hét évig fizetés nélküli gyakornokként (!) dolgozott fővárosi klinikákon a világgazdasági válság idején. Közben fogszakorvosi képesítést szerez. Délutánjait a Szent István kórház XII. belosztályán tölti. „Ott kaptam három kórtermet. Megtanultam a hátgerinc, a mellkas, a has csapolását, amelyek a községi orvosi gyakorlatomban nagy hasznomra voltak." Átment a Bábaképzőbe, és Bürger Károly professzor mellett nőgyógyászati szakképzést is szerzett. Itt már némi magánpraxist is folytathatott. Visszatekintve így ír ezekről az évekről: „Hiszem, hogy a hétvégi fizetéstelen munka igazabb, megértőbb, segítőkészebb embert faragott belőlem." - 1936 decemberében jelent meg az Egészségügyi Közlönyben községi orvosi kinevezése. „A főnököm megkérdezte - írja -, hogy hét év után vállalom-e a vidéki sártaposást? Feladom-e klinikai munkahelyemet, ahol mindig fedél van az ember feje felett? Vállaltam. A mezőberényi orvosi munka mellett döntöttem." „Mezőberényben háromajkú nép lakott: magyarok, németek, szlovákok - a legnagyobb egyetértésben éltek egymással. Úgy éreztem, hogy rövid idő alatt engem is elfogadnak, és elismertek nemcsak mint orvost, hanem mint embert is." Elete tíz év híján kitölti a 20. századot. 1904-ben Kőrösladányban született. Szülei kisbirtokosok. 50 holdas tanyájuk Mezőberény és Kőrösladány között volt. Érettségi után tanár szeretett volna lenni. Édesapja tanácsára választotta az orvosi pályát, mert „több a tanár, mint az orvos". Alig, hogy elfoglalta mezőberényi állását, 1929-ben tábori orvosnak hívták be. Többszöri megszakítás után 1942-43-ban a 111-es kórházvonatra kerül. A Don-kanyartól visszatérve 1944. április 4-én újra behívják, és a 107-es kórházvonatra osztják be. 1945 május végén Prágából, Pozsonyon és Vácon át, Budapestről érkezik vissza