Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 1-2. sz.
Az életről - Nagy Zoltán: Gondolatok a gondolkodásról és az agyról
Ezzel a fejlődési iránnyal szemben hamarosan kialakult egymás irányú szemlélet. Ez éppen a galli koncepció állatkísérletes megerősítésének szándékából nőtt ki. Pierre Flourens az állatok magatartásának elemzése alapján arra a megállapításra jutott, hogy a magatartásszabályozás nem lokalizálható egy-egy agyterületre, az, az agy egészének működéséhez kötött. Ebből nőtt ki az a koncepció, hogy a gondolkodás, a magatartás nem egy meghatározott régióhoz, hanem a globális agyműködéshez kötött. Az agy (agyi félteke) mint egész működik. Ezt a szemléletet fogalmazta meg számos filozófiai megközelítés is, tagadva a szimplifikáló lokalizációs tan érvényességét a komplex pszichés, intellektuális és mentális működésben. Akét koncepció együttes érvényességét, nem-komplementáris kapcsolatát igazolja a modern neurobiológia, neuropszichológia. A lokalizációs mozaikszerű működés, vagy az aggregált globális működés koncepciója helyett mai ismereteink szerint a központi idegrendszerbe jutó ingerek párhuzamos feldolgozása (parallel processing) következik be. Az inger-ingerület feldolgozása és továbbítása tehát számos egymástól lényegében független rendszeren keresztül valósul meg. Az inger-ingerület feldolgozásánál a párhuzamosság mellett az ingerület konvergenciája, a központok egymás alá-fölérendelt hierarchizált szerveződése valósul meg. Az ingerfeldolgozás kapu elmélete további, a finom szabályozás komplex rendszerét írta le. A szükséges és elégséges ingerület egy izgalmi állapot kialakulásához és további központok aktiválódásához a szabályozás rendkívül komplex rendszerét valósítják meg. Mind a percepció [ingerek érzékelése és feldolgozása], mind az expressziós és mozgásos jelenségek tehát több szinten szerveződnek, ezek csupán részben tudatosulnak, érik el az agykérget. A párhuzamos feldolgozás a struktúrák sérülésénél nagy rezerv kapacitást biztosítanak. Aneurobiológiában alapelv volt, hogy neuronok a születést követően nem képződnek, a neuron nem osztódik. Annyira specializálódott sejtek az idegsejtek, hogy a működés megváltoztatásához szükséges DNS-kód nem áll rendelkezésre. Sokáig a szinaptikus plaszticitás tényét is megkérdőjelezték, képtelennek ítélve a neuront az élet későbbi szakaszaiban új kapcsolatokra. Az új kutatási eredmények meglepő adatokat szolgáltattak megkérdőjelezve ezeket a dogmákat. Az idegrendszert ért katasztrofális károsodás, agyzúzódás, trombózis miatti sejtpusztulás a nem károsodott agyszövet neuronjaiban, az embrionális életperiódusban aktív, később inaktiválódott géneket ismét aktiválják. A központi idegrendszer mintegy embrionális regresszióba kerül és ebben az állapotban azok a gének, melyek a neuronok plaszticitásáért felelősek, más szóval az új körülményekhez való alkalmazkodás, új funkció kialakulását irányítják. Átmenetileg aktívakká válnak, ez biztosítja az agyszövet funkciójának plaszticitását, formáihatóságát. Az állatkísérleti eredmények megerősítették azokat a megfigyeléseket, hogy a sikeres rehabilitáció során az előzőleg megsérült központ környezetében az ép szövet átveszi a kiesett működését. Ez új szinaptikus kapcsolatok kialakulásával is jár. Az agyról kialakított koncepció változását jelentik azok az állatkísérletek, amelyekben igazolták, hogy mesterségesen előidézett agytrombózis tüneteinek elhalványulásához, a gyógyuláshoz megfelelő „pszichoszociális" környezet kell, az állat sem egyedül, sem olyan ketrecben nem gyógyult teljes mértékben, ahol túl sok állat volt. Áz optimális létszám mellett az állatok agyában olyan növekedési hormonok jelentek meg, amelyek az idegrendszer regenerációját szabályozzák, és amelyek a működések visszatérését biztosították. Itt tehát a szociális környezet, a genetikai szignál és a neuronális plaszticitás összefüggését sikerült bizonyítani.
