Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 1-2. sz.

Kulturális figyelő - Az Ökumenikus Tanulmányi Központ nyilatkozata

misszió számára jelentkező új kihívásokat gyengítené. 4. A kissé talán elnagyolt, de a megszokott felosztás szerint az „ökumenét", „az egész földet" (Lk 2,1) három részre tagoljuk ebben a Nyilatkozatunkban: a) A harmadik világban, a fejlődő országokban, amelyek az előző évszázadokban kiváltképpen a keresztény misszió területeinek számítottak a nagy, nem-keresztény vallások megújulásának vagyunk tanúi: muszlimok, buddhisták, hinduk, zsidók stb. túl akarnak lépni az emberi technológiát isteni szintre emelő akaraton: keresik és kutatják Istent, mert szükségük van rá! Ezek a vallások és mozgalmak a fejlődő világban különösen nagy kihívást öltenek. A nagy kérdés így hangzik: mi a keresztények válasza mindezek ismeretében? Elkerülhetetlennek tűnik a nagy világvallások képviselőivel folytatott párbeszéd, sőt az egységes cselekvés is az egész emberiséget érintő morális kérdésekben. b) Az északi, fejlett ipari világban, a hagyományosan keresztény népek körében korunkban főleg két irányzat érvényesül. Egyrészt a szekularizáció, az elvilágiasodás hódít tért: egyre nagyobb számban fordulnak el az emberek vallástól és egyháztól. Másrészt a mobilitás és a kommunikáció következtében megjelentek a hagyományos keresztény területeken is a megújuló nem keresztény vallások és szekta jellegű mozgalmak képviselői. Főleg a fiatalok körében kiábrándultság és istenkeresés egyszerre tapasztalható. c) A megbukott kommunista rendszer országai „átmeneti társadalmakban" élnek. Ezek mindenekelőtt fejlődni és modernizálódni, illetve „felzárkózni" akarnak. A vallás — a kereszténység - itt bizonyos fokig újra divatba jött, s vele együtt felerősödött a felekezetieskedés is. Ez természetes. Akeresztény egyházak megújulása csak az adott hitvallásos egyházak keretei között és alapján történhet. E két jelenség nem zárja ki egymást, egészen addig, amíg a másikat nyitott módon szemléli, azaz az eltérő formájú kereszténységet nem támadja és tagadja, hanem megérteni akarja és kész vele együttműködni. Az apostol intése szerint „az egész test... egybeilleszkedve és összefogva, a különféle kapcsolatok segítségével, és minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben." (Ef 4,16) A felekezetieskedés irányzatának végső korláta, sőt bizonyos legitimációja az, hogy a megújuló keresztény egyházakban érvényesüljön a nyitottság és a szeretet, képesek legyenek folyton emlékezni arra, hogy bennük nem az elzárkózás és a gyűlölködés kell, hogy éljen, hanem azt a felhívást kapták, hogy „aki szereti Istent, szeresse a testvérét is." (Un 4,21) 5. Ilyen körülmények között az egyházak egységére, a közös missziói bizonyságtételre hívó mozgalom kormik követelménye. Ezt ismerte fel a legnagyobb keresztény egyház, a római katolikus a II. Vatikáni Zsinatban és fokozottabban azután, amikor korábbi évszázadok álláspontjait felülvizsgálva, egyre erősebben emeli fel szavát a kereszténység és a keresztény egyházak missziói egységéért, miután az egységtörekvést a protestánsok és az ortodoxok már hosszabb ideje zászlójukra írták. 6. A keresztényeknek nem szabad lemondania a valamennyiőjüket egyesítő Apostoli Hitvallásban oly gyakran megvallott hitünkről: „hiszem az egyetemes keresztény anyaszentegyházat" és azokról a szentírási igazságokról, amelyekre ez a hitvallási tétel épül, nevezetesen az ígéretről: „Egy a test, egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Istene az Atyja mindenkinek; ő van mindenekfelett és mindenek által és mindenekben." (Ef 4,4-6) 7. Napjainkban, a nagy évfordulókra emlékező korszakban különösen figyelni kell és engedelmesen fogadni az összefogásra szólító szavakat. Látnunk kell az „idők jeleit" (Mt 16,1-4) és meg kell ragadni a kairoszokban, a korszakokban jelentkező lehetőségeket: - Imádságban kell hordozni felekezeti különbség nélkül az egész kereszténységnek az ökumenikus intézményeket; - Szeretettel kell gondolnia a saját felfogásától eltérő hitek megváltóira; - Segíteni kell a hivatalos, vagy a számszerűen növekvő nagyon sok nem hivatalos, a keresztények egy egységmozgalmát szolgáló intézményeket és kezdeményezéseket, mert ezt kívánja Jézus Krisztus örömüzenete korunknak megfelelő újszerű hirdetésének világméretű igénye. Az Ökumenikus Tanulmányi Központ nyilatkozata. Budapest, 1998 adventjén