Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 1-2. sz.

Kulturális figyelő - Bozóky Éva: Tóbiás Áron: A magyarok vére - Bodrog Miklós: Gyermekáldozat

a kettősség adott. Aki épp erre nem ügyel odaadóan, az sokkal könnyebben belecsúszik a tetszetősen palástolható, sőt kozmetikázható érzelmi zsarolásba. Jancsi és Juliska sokatmondó történetében is rendkívül jóságosnak reklámozza magát a gyerekfaló banya a mézeskalács-kunyhóval, s eteti is őket rendesen - elfogyasztásra. Úgy szeretlek, hogy megeszlek! S ez bizony a pók szerelme... Mellesleg: az álomszimbolikában a pók igen gyakran utal valami behálózó nőre/anyára, aki különösen utóbbi minőségben felháborodottan tiltakozna e „rágalom" ellen, nem óhajtván rádöbbenni titkos indulatára. Lehet, hogy a férj indítja el a lavinát azzal, hogy a feleségét inkább csak amolyan oldalkocsinak nézi, melyet egyjobb motoros bármikor leakaszthat. Az is lehet persze, hogy valami effélét a feleség vált ki élete párjából, mondjuk, azzal, hogy a házasságtól mindenekelőtt dédelgetést meg ajnározást vár, mégpedig végeláthatatlanul, vagy meg-megújuló veszekedésekkel akarja kikényszeríteni, hogy őt jobban szeressék stb. Ha így, ha másképp, a férfi belebújik, teszem azt, a munkájába, neje pedig a gyerek(ek)be. Igen nagy ilyenkor a kísértés arra, hogy egy kisfiút úgyszólván férjhelyettessé „szeressen" az anyuka. A legkülönbözőbb egyedi színekben jelenhet meg ez a szerencsétlen kompenzáció, amelynek legbiztosabb kárvallottja az elbűvölt gyerek terjesen korhatár nélkül. Segíteni akkor lehet, bár nem könnyen, ha az érintettek valamelyike ráébred, hogy valahol valami végképp nincs rendben, és szakemberhez fordul. Fischle így írja le egy huszonhárom éves fiatalember terápiájának kezdetét: Egy friss álmát mondja el nyitányként. „Függőágyban fekve azt állapítom meg, hogy az pókháló." Ez érdekes. Fesse meg legközelebbre ezt az álmot! (Persze elmondatja vele panaszát, s életének főbb állomásait, természetesen jelen helyzetének vázolásával.) „Festményén" a függőágy mellett egy óriási pók látható, mögötte egy sötét nőalakkal. Ezt fenyegetőnek érzi. Megjegyzi: „Ez az anyám." Mindezt nem a fiatalember találta ki, hanem lelkének terméke, az álom adta afféle helyzetképként. Analízisben az álomtermés eleje egyszerűbb szimbolikájú szokott lenni, s ez az iniciálészerű kezdőálom is könnyen érthető. Agyonkímélő anyja továbbra is kényelmes, ringatózásra is alkalmas „nyugovást" biztosít neki - de ez pókháló! A függőágynak pedig már a puszta neve célozhat arra, hogy fuggőviszony pókhálózza az anyukájához. A szakember ismeri ennek veszedelmét: „Az anyai elkényeztetés éppúgy kerékkötője lehet a fejlődésnek, mint az éhezés és az elhanyagoltság együttvéve." Hogy ezt a pókot sem könnyű rábírni foglalkozásának megváltoztatására, azt más valaki álma mutatja: „Egy fekete pók van a lakásomban. El akarom távolítani, de egyre kisebbé zsugorodik. Poharat borítok rá, papírlapot alá, úgy viszem ki a szabadba. De ahogy visszaérek, máris teljes nagyságban ott mozog a szobámban a madárpók." Ennek az álomnak a „gazdája", fiatal nő, már évek óta kézzel-lábbal igyekszik függetlenülni anyjától, aki azonban fifikától anyagi áldozatokig mindent belead lánya további birtoklásába. Talán az ilyen „posszesszív" anyák, akik minden áron a markukban akarják tartani áldozataikat, a legeivakul tabbak. Egy erősen hiszteroid úriasszony tragikus arcjátékkal és gesztikulálással papjának panaszkodik huszonéves fiára, s elér a szörnyűségek csúcsára: „És elvett nekem egy ateista dögöt!" Csakhogy a lelkész gyanút fog a túl drámai jelenet meg a „nekem" szó miatt, s arra gondol: „Ha egy ilyen farizeus jelenti a fiúnak a vallást, akkor nem csoda, hogy egy vallástalant választ párjául. Ez a nő azért dühös, mert kiszabadult a karmai közül a fia." Egy másik lelkipásztornak pedig átszellemülten számol be valaki imameghallgatási tapasztalatáról: ,A Jóisten elvette a menyemet, és én visszakaptam a fiamat!" M. L. von Franz - a „Női mesealakok" szerzője, szempontunkból is ajánljuk művét - egy idős falusi nénire emlékezik vissza, aki fiatalon vízbe fúlt fia fényképeit mutogatta könnyes szemmel, s áhítattal hozzáfűzte: „így még mindig inkább az enyém, mint ha egy idegen nő vitte volna el tőlem." C. G. Jung pedig Emlékeiben egy reménytelennek látszó alkoholos neurózisról számol be. Gazdag és sikeres anyjának jól fizetett alkalmazottja volt a páciens, de hiába az anyagi jólét: „okos, ámde ördögien hatalomvágyó zsarnok" anyjának aranyketrecéből nem akaródzott neki kiszállni. Csakhogy így a mamájának lefizetett függeléke volt, nem önálló férfi, s ennek sejtését csak mámorral tudta elhessegetni. Ám miután szaksegítséggel megszabadult, ragyogó pályát futott be. Bodrog Miklós