Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 3-4. sz.

Figyelő - Szerkesztői margójegyzetek

ves, csendes egyéniségéről, a kettő természetesen elválaszthatatlan. Először írásait ismertetem meg s aztán őt személyesen a nyolcvanas évek második felében, amikor kezdett kibontakozni egy közös teológiai bizottság munkája. Nem időbeli sorrendben, de fontosság szerint számomra a két kötetes Dogmatikája jelentett sokat (Sz. István Társulat, 1990), nemcsak azért mert így dedikálta nekem könyvét: „Sok örömöt kívánok Károly barátomnak a könyv olvasásához: Gál Ferenc", hanem azért is, mert ez az első és ismereteim szerint egyetlen magyarnyelvű rk. dogmatika, ami üdvtörténeti módszert alkalmaz, a II. Vatikáni Zsinat tanácsát komolyan véve. Ezért rk. új dogmatikának szoktuk nevezni: Számunkra protestánsok számára ez a nyelv és gondolkodási forma érthetőbb, mint a régi skolasztikus jellegű és főleg Aquinói Tamásra alapozó dogmatikák. A mi filozófiai ismeretünk gyöngébb, mint Szentírás ismeretünk, ezért Gál Ferencet könnyen olvassuk. Ez nemcsak azt jelenti, hogy több bibliai hely idézetét, vagy utalását láthatjuk a szerző művében, mint előző magyar, vagy fordításban elérhető rk. dogmatikákban (Előd István, Schütz Antal, Ratzinger vagy Rahner könyveiben), hanem e gondolkodásmódja is közelebb áll hozzánk. Ezzel nem becsülöm le a Summa óriás szerzőjét, a skolasztikus tanrendszer legalaposabb teológusát. Gál Ferenc egyháza zsinatának intézkedését követte, amikor az üdvösség történetére épített. Művében az apostoli szándék érvényesül: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, láttunk tapintottunk az élet igéjét hirdetjük!" (I Jn 1,1) Gál az élő Isten közelébe vonza olvasóját, aki nemcsak távolról üzen, hanem aki Jézus Krisztusban belépett emberi létünkbe, történelmünkbe. Az üdvösség útjává tette a mi földi életünket. Számomra szimbolikus jelentőségű, hogy ez a csaknem 600 oldalas hittankönyv puha fedelű s a legegyszerűbb papírra nyomtatott két kötetes könyv. Nem a külseje, a tartalma fontos. Sokat forgattam. Ezt a művét ismerve legjobban egyáltalán nem csodálom, hogy az MTV 1 adásában augusztus végén (26-án) olyan méltatás hangzott el Fila Béla, Erdő Péter és Jeleníts István ajkáról, mint amit hallhattunk az emlékműsorban. Emberként egyszerű közvetlen testvéremnek ismertem meg, kevésszavú és kevés étkű ember volt: többször ült asztalunknál, de inkább csak nézett és hallgatott bennünket, alig evett és alig szólt. Magányos ember benyomását keltette, de nem boldogtalannak. Istennek ez a drága szolgája a helyén volt: diákjai, paptársai között nagy családjában az Egyházban. Ez a nagy tudós, sok-sok könyv ismerője, egyszerű és alázatos tudott lenni. Szépen fejezte ezt ki Jeleníts István: „Gál Ferenc gyalogos, szolgáló ember tisztességével tanított és írta magas színvonalú műveit. Ez pedig roppant fontos itt Magyarországon, ahol vékony szálakkal kapcsolódunk a teológiai fejlődéshez és az egyház zsinat utáni életéhez." Gál Ferencben mi is egy hűséges tolmácsot kaptunk az Egyház Urától... * Gyurkovics Tibor istenes versei: Isten homlokán. (Kairosz Kiadó, 1998) Nem mindennapi esemény irodalmunkban, ha megjelenik egy egész kötet istenes versekből. Nagy örömmel vettük hát kézbe Gyurkovics írónk könyvét a Könyvhéten. - Balassi Bálint és Ady Endre után a magyar irodalomban merészség istenes verseket írni és kiadni. Nem lehet rendelésre - belülről kell fakadnia az Isten ölelésére vágyó ember küzdelmeiről, kétkedéseiről és megbékéléséről tudósító vallomásnak. Ilyen történések sorozatának vagyunk tanúi a kötet olvasásakor. Felekezetének nagyjaihoz is méltó Gyurkovics költészete: Sík Sándor, Pilinszky János, Radnóti Miklós sorába állt. Érzi a titkot: csak az tud Istenről beszélni hitelesen, aki szólni is tud Hozzá. Gyurkovics nem a filozófusok istenéről elmélkedik, hanem az élő Istennel van dolga. Ót szólítja meg. Nem teológus, amit megélt azt írja le, de mindig Jézus Krisztuson tájékozódva és ezért nem téved el, ezért tisztázott a pozíciója. Nem gügyög, nem gyermeteg, nem szentimentálisan érzelgős, felnőttként beszél, férfias bátorsággal viaskodik Istennel, töpreng és vall. Átéli a valóságot: ha hisz az ember, az csak Isten kitüntető szeretetének jele lehet. Tetszik, hétköznapi, normális nyelvezete, semmi egyházi zsargon A kötet nem összefüggő lánc, vagy crescendáló sorozat, hanem olyan vonulat, aminek csúcsai és völgyei egyaránt vannak. Időrendben az első Rorate 1958 és az utolsó Jézus Krisztus 1997. A szerző azonos a Vigiliában már kétszer bemutatkozott önmagával (a Ki nekem Jézus? körkérdésre gondolok). Bibliai alakok, történetek és példázatok elevenednek meg új színben. Élethelyzetek, ismerős emberi feladatok és kísértések. Filozófiai tépelődés a Ki vagyok? és a Ki vagy? kérdéséről. Nemcsak olvasóinak jelent dialógus lehetőséget: trialógust folytat. (Trialogizál.) Vagyis Isten is együtt van az író és hallgató párbeszédében.