Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 3-4. sz.
Kitekintés a nagyvilágra - Ifi. Pintér Károly A „nyugodt" kontinens, avagy látogatás Ausztráliában
IFJ. PINTÉR KÁROLY A „nyugodt" kontinens, avagy látogatás Ausztráliában Akinek megadatik, hogy néhány hetet a legtávolabbi földrészen turistáskodjon, az aligha tud betelni a természet és az életforma másságának - alapvetően kellemes élményeivel. A letelepedők viszont lassan, de biztosan elfeledik majd azt a köztes érzést, amely az Európából érkezett, és oda visszatérni szándékozó látogatókban néhány hónap múltán szinte egyöntetűen úgy fogalmazódik meg, hogy Ausztrália tulajdonképpen egy meglehetősen unalmas ország! Mivel ez a - Sydney-ben vagy Melbourne-ben vendégeskedő honfitársainktól is épp elégszer hallott - (köz)vélekedés utóbb furcsa módon még az újságíró kollégák beszámolóiból is rendre kifejtődik, az alábbiakban - ezt pótolandó - megkísérlek három-négy olyan elemből összerakni egy vázlatos Ausztrália-képet, melyekből talán kiderül, hogy milyen impressziók hatására (vagy hiányára) éreznek sokan így. Annál is inkább, mert az ötödik kontinensre érkező magyarok többsége manapság már nem bevándorló, még csak nem is turista, hanem látogató vízummal rendelkező európai, akik jellemzően 3-6 hónapot, ritkábban egy teljes esztendőt vendégeskednek távolba szakadt rokonaiknál, barátaiknál. Előre kell bocsátanom, hogy e tekintetben az ötödik kontinenst „unalmasnak" találók körében is megoszlanak a vélemények, hogy a világrész ilyetén minősítése végső soron javára vagy ellenére írandó-e az ausztrál társadalomnak. Hisz'ismeretes, hogy Ausztrália azon kevés jóléti államok egyike, ahol viszonylag még mindig feszes a szociális háló, és az életszínvonal romlása feletti össznépi sopánkodás, a magyar fülnek még akár hencegésnek is tetszhet. Példának okáért, az infláció egy-két százalékot meghaladó mértékét már súlyos problémaként értékeli a lakosság, mert még az elmúlt évtizedben is volt olyan esztendő, amikor gyakorlatilag nem volt kimutatható pénzromlás. Maguk az ausztrálok, ma még azért növekvő félelmeik ellenére is meggyőződéssel vallják, hogy hazájuk - ahogyan ők nevezik - lucky country, és tagadhatatlan, hogy sok szempontból mindmáig szerencsés ország. Az angolok által 1788-tól benépesített, majd 1901-ben államszövetséggé nyilvánított domínium hét és fél millió négyzetkilométer kiterjedésű területén sohasem dúlt háború (a II. világháború során egyedül Darwin városát érte egy alkalommal japán légitámadás), és minden esély megvan arra, hogy Ausztrália immár 18 milliós lakossága, véresebb belpolitikai viharok emléke nélkül búcsúztassa a XX. századot. A brit fegyencekkel kezdődött „honfoglalás" történetét eleinte ugyan sűrűn tarkították vérfoltok, s bár a bennszülöttekkel szembeni atrocitások némelyike joggal minősíthető mészárlásnak, az első flotta érkezésekor mintegy 300 ezerre taksált aboriginal őslakosság „megtizedelését" (számuk ma mindössze 30 ezer) alapvetően nem a fehérek fegyverei, sokkal inkább vírusai és egyéb civilizációs „jótéteményei" okozták. Ami pedig a fehérek egymás közötti csetepatéit illeti, a legvéresebb, az egyik aranyláz során 1854 decemberében - bányászati jogok megtagadása miatt - kitört úgynevezett Eureka-lázadás 36 halálos áldozatát már név szerint is nyilvántartják... Az unalomnak persze nem a jólét és nem a békesség a szinonimája, hanem a monotónia, az egyhangúság, esetleg a sivárság, az üresség. Aki környezetét idővel ilyennek tapasztalja, az először többnyire a felszínre kezd gyanakodni. Nem is egészen alaptalanul.
