Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 3-4. sz.

A reformáció népe ma - Ifj. Hafenscher Károly: A nagyvárosi lelkigondozás kísérletei Budapesten

Meggyőződésem szerint nem szabad úgy keresztelést vállalnunk, hogy először az oltár előtt találkozunk a családdal. A személyes beszélgetés a lelkészi hivatalban és családlátogatás minimumfeltétele a keresztelési szolgálatunknak. A szülők elméleti és gyakorlati felkészülése, a keresztszülők személyes megszólítása feltétele a folytatásnak. Ha nem akarunk névadó-szolgálattá degradálódni, s nem akarunk periférián élő „vízszintes" keresztényeket termelni, akkor ezt a sok energiát igénylő előkészítő munkát nagyon komolyan kell vennünk (vízszintes keresztények = akik kétszer találkoznak az egyházzal, mindkét alkalommal fekvő helyzetben: keresztelés és temetés). Ma amikor a demográfiai hullám miatt a keresztelések száma a születésekkel együtt csökken, fokozott hangsúly esik erre a szolgálatra. Hasonló módon hihetetlenül fontos az esküvők alkalma. A posztmodern vallásosság szituációjában egészen új megvilágításba kerül az esküvők ügye. Ma már nem a tradíció miatt jönnek a templomi esküvőre. Tapasztalatom szerint viszonylag kicsi az egyszerűen esztétikus környezetben közös életútra indulni akarók száma is. Valamit keresnek a fiatalok, ami több, mint jogi szerződés, több mint hivatalos papír. Ha el tudjuk magyarázni, élővé tudjuk tenni az áldás fogalmát, akkor olyan embereket nyerünk meg, akik életük egy igen fogékony pillanatában kapcsolódhatnak be a keresztény életbe, s vele a gyülekezet közösségébe. Ehhez azonban rendszeres - az én praxisom tanulsága szerint - 6-8 személyes beszélgetésre van szükség, ahol nem csak az esküvővel kapcsolatos technikai feladatokat beszéljük meg, hanem a felnőttoktatás egyik formáját élhetjük át. Ezek a beszélgetések felölelik a személyre szabott bibliaismeretet, egyházismeretet, minimális dogmatikát, alapvető etikát, és a hétköznapi élet keresztény megközelítését és értelmezését. Ez ma lelkészi munkám 30 százalékát teszi ki. Ugyanakkor a tavaly nyáron esketett párok több mint fele a mögöttünk levő hónapokban többször is részt vett már gyülekezeti alkalmon! Külön érdekessége ennek a szolgálatnak, hogy egyre több nem evangélikus keres meg minket-javarészük egymásnak adva a stafétabotot. Ebben az évben is jó néhány esküvő-előkészítés zajlik, ahol hivatalosan egyik fél sem evangélikus. Prozelitizmusról természetesen nincs szó, hiszen ezek az emberek nem kötődnek papírforma szerinti egyházukhoz, s ha mi elutasítanánk őket, valószínű, terjesen elszakadnának az egyháztól. Nem akarok most részletesen foglalkozni a temetések alkalmával. Pedig ez ma az egyik legfontosabb missziói alkalmunk. A temetőben a legszekulárisabb gyülekezettel találkozunk. Minden szavunk külön formálandó, s nem csak az üzenet szempontjából, hanem elsősorban a recepció szempontjából. A Pál apostol féle koncepció itt is érvényes zsidónak zsidóvá lenni, görögnek göröggé. Ez azonban nem a tetszésért történik, hanem azért, hogy „valamiképpen az evangéliumot hirdessem..." Élni kell a temetés adta nehéz szituáció lehetőségével, de nem visszaélni! Ez a jézusi keskeny út, amire oly nehéz rátalálni. Családiasabb gyülekezeti élet. A meglevő gyülekezet gondozása és megtartása is sok feladatot jelent. Itt az igényes szolgálatok, a magas színvonal állandó biztosítása, a megszokott és az új harmóniájának megteremtése mellett a legfontosabb a családiasabb gyülekezeti élet megteremtése. Hideg világunkban, az egész világon otthon levő, tehát sehol sem otthont találó embernek lelki-testi otthont kínálni. Otthont, ahova haza lehet jönni, otthont, ahol biztonságban érzi magát a belépő. Otthont, ahol félre lehet vonulni és az intim magányt megélni, ugyanakkor a közösséget is megtapasztalni. Ennek eszköztára annyira egyedi, hogy itt általános receptek felvázolására nem vállalkozom. Ötleteket azonban szívesen fogadok. Izgalmasabb, s elhanyagoltabb terület a gyülekezet kifelé való szolgálata. Ez is az egyház lényegéhez tartozik. Ma az az érzésem, hogy az egyház, s az egyes gyülekezetek - a fővárosban is - csak önmagukkal vannak elfoglalva. A gyülekezet napi ügyei, épületek fenntartása, anyagi kondíciók biztosítása elviszi minden energiánkat. Pedig