Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 3-4. sz.
A reformáció népe ma - Ifj. Hafenscher Károly: A nagyvárosi lelkigondozás kísérletei Budapesten
IFJ. HAFENSCHER KÁROLY A nagyvárosi lelkigondozás kísérletei Budapesten 1 Egy nagy házban szomszédnak lenni egyszerre ajándék és feladat. Ajándék, hiszen azt jelenti, hogy nem vagyok egyedül, van mellettem valaki, akinek az ajtaján csöngethetek, akitől segítséget, tanácsot kérhetek, akivel kérdéseimet megbeszélem. A szomszéddal közös problémáink, közös örömeink, közös kérdéseink és természetesen közös feladataink is vannak. Szomszédom egyben kontrollt is jelent a mindennapokban, hiszen nem élhetek úgy, mintha egyedül lennék. A sokat emlegetett Európaházban szomszédok vagyunk. Szomszéd népek, szomszéd fővárosok, szomszédos evangélikus egyházak. Ez egyszerre jelent ajándékot és feladatot. Egymásra utaltak vagyunk. Helyzetünkben sok közös vonás található, de sok eltérés is fellelhető. Tudjuk egymást gazdagítani, tudunk egymástól tanulni. Lehetőségünk van ötleteket cserélni, tapasztalatokat átadni. A szomszéd közelről látja a másikat, ugyanakkor van egy bizonyos távolság a rálátásra. A szomszéd nem érdektelen kívülálló, de kívülről józanul tud látni belülről nem látható tényeket. Ezért örülök a Bécs-Budapesti lelkésztalálkozónak, hiszen most szomszédok találkoznak, s ha a szomszédok Krisztusban testvérek is, úgy az imént felvázolt kép — az ajándék és a feladat szempontjából egyaránt - még színesebb, még gazdagabb lehet. Erősítsük egymást, lendítsük egymást, hordozzuk egymást! S ha ennek hátterében ott van az imádság közös hullámhossza, úgy találkozásunkon áldás nyugodhat. Mi jellemzi a mai kereszténységet, a magyar evangélikusságot, s benne a budapesti gyülekezeteket? Csak a legtipikusabbakat szeretném kiemelni. A fővárosban születtem, nevelkedtem és tanultam, azután 15 évig vidéken szolgáltam, s amikor visszajöttem, egy más várost találtam. A változás nem volt pozitív. Mi jellemzi ma Budapestet, s benne az evangélikusság helyzetét? Véleményem szerint legfontosabb a szekuláris környezet. Ez mindent meghatároz. Úgy érezzük, ilyen elvilágiasodott közegben nehéz, szinte lehetetlen a kereszténységet megfelelő színvonalon megélni és képviselni. Hosszú időn keresztül beszéltek ezeréves államiságunkról és azzal kapcsolatban „keresztény Magyarországról". Még a kommunizmus éveiben is azzal számoltunk, hogy a kereszténység döntő többséget képvisel hazánkban. Éveken, évtizedeken keresztül sajátosan megbecsült statisztikai adatokkal áltattuk (becsaptuk) magunkat és a világot. A népegyházi keret, a kül- és belpolitikailag szükséges magas számok megtévesztettek mindenkit egyházon kívül és belül. Néhány évvel ezelőtt, a pápalátogatás alkalmával, 80 százalék fölötti kereszténységről beszéltek. Józan egyház-szociológusok ma azt mondják: a társadalom körülbelül 15-20 százaléka vallásos. Az evangélikusság némi túlzással számolt 4 százalékos jelenléte így is azt sugallta, hogy kicsiny egyházunk egy nagy katolikus, tehát keresztény tengerben él. Az én megítélésem szerint, az egész magyar kereszténység kisebbségben él, egy hatalmas nemkeresztény, részben ateista tengerben. A szekularizáció nem ért véget, sőt felgyorsult és ezzel egyházunknak - Budapesten fokozott mértékben - számolnia kell. Sokan sírnak emiatt, sokan vészharangot kongatnak. Mások azt mondják, ilyen világi környezetben nem is lehet dolgozni: nincs mire építeni, nincs mibe kapaszkodni. így a társadalom perifériájára szorulunk, és előbb-utóbb idegenek leszünk.
