Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 1-2. sz.

Egyház a társadalomban és a nagyvilágban - Vallások Kelet-Európában

szociális természetű ténykedéshez szükség van a Szent Lélek segítségére. Az igény ma is az eddigi: egység egymás között és megbékélés az emberiségben. Mindig összeköttetésben kell lenni a helyi egyházakkal! A közös meghívásra (calling)gondolni kell a helyi vagy regionális szinten is. A tagegyházaknak érezniük kell, hogy egy nagy közösség tagjai, a közös egymásrautaltság, közös számíthatóságot is eredményez. Az együttműködésben átélhetjük, hogy az emberinél mélyebb kapcsolat fűz össze. A jövőben is egyensúlyban kell tartani a teológiai munkát és a gyülekezeti életet. Egyik a másik nélkül megszegényedést jelent. Együtt kell tanulni és gyakorolni a dialógust, egymásra figyelést. Számolni kell, hogy minden EVT ülés egyszerre nemzetközi és felekezetközi találkozás, ennek minden örömével és hitet, szeretetet próbáló nehézségével. Tudatosan le kell mondani a felekezetek közötti versenyszellemről egy olyan korban, amikor látszólag egyszerre erősödik a konfesszionális és ökumenikus öntudat. Továbbra is egymás gazdagítására kell törekedni (enrichment). A dinamikus ökumenikus közösségben minden résztvevő nyerhet, gazdagodhat. AjövŐben újra kell hangsúlyozni az EVT mozgalmi jellegét, mert eddig is tapasztalt jelensége az intézményesedés, ez pedig szklerotikus veszéllyel járhat. Strukturális változtatás még nem jelent automatikusan tartalmilag is újat. A Fórum úgy fog hatásosan működni, ha az alulról jövő kezdeményezés megfelelő, tartalmas irányítást kap. Nyüt kérdés, hogy a Fórum valóban helyettesítheti-e az Assenbly-t. A tervek szerint az újfajta „Központi Bizottságba" a régiókból választói csoportok jelölnék a megfelelő képviselőket („electorial groups"), az eddigi kategóriákat rugalmasabban kellene figyelembe venni a szakértelem alapján (életkor, nem, etnikum, lelkészi és nem-lelkészi elem...). Van olyan nézet is, amely szerint a jövőben vissza kellene térni az első évezred ökumenikus zsinatainak modelljéhez. Erre a régi-új konciliarizmusra még nem vagyunk érettek, de a 21. század küszöbére érkezve elszánhatjuk magunkat, hogy ebben az irányban haladunk, hiszen az ilyen ökumenikus Zsinat lenne valóban méltó módja az egységtörekvések újfajta megjelenésének. Addig is naponta Istenhez kell térnünk, hogy örömmel és reménységgel végezhessük szolgálatunkat az emberek között. A megértés mindig kettős fordulatot jelent: önmagunktól Isten felé és önmagunktól a másik ember felé (individuálisan és kollektive értve az embert = felebarát és emberi közösség). * * * Ha coram Deo pozícióból gyakoroljuk az anamnézist és az epiklézist ezen az ünnepi alkalmon, úgy nem tartunk nekrológot egy világszervezet 50 éves múltjára emlékezve, és nem esünk rajongásba saját erőnket fitogtatva és önmagunkban bízva a jövőre nézve. 50 éves múltunk igazi megértése anamnézisre kötelez, jövőbe pillantásunk egyúttal nem csak vízió, hanem epiklézis: a Szent Lélek Úristen segítségül hívása.