Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 1-2. sz.

Az új szerkesztő bemutatja terveit és önmagát

Műhely, értelmiségi műhely. Az értelmiség kifejezés olvasatomban nem diplomához kötött rang, hanem mentalitás és magatartásforma. Evangélikus értelmiségi az, aki hívő emberként is használja értelmét, logikusan szeret és akar gondolkodni, használja az eszét anélkül, hogy trónra ültetné. Szívesen tájékozódik a mai világban, és ha ismeretek birtokába jutott, azt készséggel osztja meg kortársaival. A műhely munkahelyet jelent általában, én elsősorban funkcionálisan értem nem lokálisan, úgy, amint ma hazai, nemzetközi, felekezetközi konferenciákon értik - ahol alkalom nyílik szabad véleménynyilvánításra, véleménycserére, az igazság keresésére szeretetben és toleránsán, de nem parttalan anarchiában és mindig nem csupán kritikusan, hanem kreatív szándékkal. Műhelyünk jelképe is lehet a borítón látható nyitott kapu: várjuk az olvasót és írót, aztán nem zárkózunk be elszigetelve magunkat környezetünktől, vagy az adeptusok felsőbbrendűségi érzésével nem nézzük le az értelmiség körén kívül élőket. Az értelmiség kifejezésben az igényességet érzem fontosnak, szellemi, lelki, kulturális dimenzióban egyaránt. Nem a származási nemesség elit-tudata, hanem „kiművelt fők" és tágszívű emberek szolgálatkészsége jellemezheti íróinkat és olvasóinkat egyaránt. Nem csupán könnyű olvasmányt ígérő cikket kérek, de olyat is, amin rágódni és gondolkodni kell, hogy megértsük, természetesen kerülve a „szakzsargont", ami természettudós, társadalomtudós, pszichológus, teológus gyakori kísértése korunkban. Másként: olyan cikket nem akarok közölni, amit én sem értek, mert természetes igényem, hogy bármely szakterületről érkezik a cikkíró, szeretetből írjon közérthetően. Tisztában vagyok korlátainkkal, határainkkal is. Tudom, hogy olyan publikáció, ami egy évben kétszer, később majd reménység szerint négyszer jelenik meg, nem lehet újságszerű, naprakész. Nem a nóvum, hanem a tartalom kell, hogy jelentós legyen. Belátom, hogy fogyó létszámú evangélikus értelmiségünk nem tudja a mai bonyolult élet minden területét megismerni és megismertetni, arra reflektálni és méginkább formálni. Tudom, hogy szerény kereteink között sem az írók, sem akiadó számára nem üzleti vállalkozás megjelenésünk. Ezért vagyok hálás egyházunknak, hogy lapunk kiadását fontosabbnak tartja, mint bármely üzleti vállalkozást. Különös figyelemmel fordulok tanáraink felé, mint akik szakismerettel és életismeretükkel egyaránt segíthetnek. Ha minden mai evangélikus iskolánk tanári kara szívügyének tekinti a Credo megjelenését, tartalmát és terjesztését, úgy nagyot léphetünk előre a magyar evangélikus értelmiség szolgálatában. Jelen számunk szerkesztői tervezése csak részben az én munkám, a következő, a Reformáció ünnepe előtt megjelenő lapunkat már teljességében én szerkeszthetem a Szerkesztő Bizottság közreműködésével. A szerkesztő önmagáról Budapesten születtem 1926-ban, a Fasori Gimnáziumban érettségiztem, Sopronban az Erzsébet Tudomány Egyetem Teológiai Fakultásán tanultam (1944-48), 50 éve szenteltek lelkésszé. Ösztöndíjasként az Egyesült Államokban és Svédországban tanulhattam, 35 évig szolgáltam a Budapest-Deák téri Gyülekezetben (1954-89). Párhuzamosan gyülekezeti munkámmal főleg a Lutheránus Világszövetség és az Egyházak Világtanácsa Keretében dolgoztam. Tizenegy évig voltam tagja a Római