Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 1-2. sz.

1848 - Hárs Ernő: Petőfi Sándor egy calabriai gróf szemével Armando Lucifero eposza

szerencsétlen, s a gyásznap ragyogása egy nemzet véres árnyéka felett, mely az álnok Katalin által előre megépített sírboltba szállt! „Nagyobb lesz hatalmunk, ha mindenkit leigázunk!" kiáltottad a tengernek s a földnek, s ők zavaros üvöltő hangot adtak! vagy: Ne mondjátok nékem, silány demagógok: „Oroszország feltámasztja Göröghont, erős vaskarjával segítve néki!" — mikor ezer darabra vágva látja a világ a holt muzulmán kolosszust; .. .0, ti demagógok, tudatlan hépség, nézzétek a Pruthnál s a Dunánál Európa végzetére hulló villámot; s szajkózzátok akkor: „Oroszország támasztja fel Göröghont!" Akiseposz számunkra legérdekesebb eszmefuttatása a honfoglaló magyarok Kárpátmedencebeli letelepedésével kapcsolatos. A tollforgató gróf az egész huszonötödik részt ennek a témának szenteli és fejtegetéseit ezzel a meghökkentő mondattal indítja: Ha igaz, hogy mit a történelem mond, sosem hazugság, méltányos a Hunra lesújtó balszerencse, mivel egykor ő is elnyomott másokat! A Szibériában raboskodó Petőfi magára és elbukott bajtársaira veszi a dicső elődök vétkeit, és kozmikus bűntudatában a szabadságharcot a sziszüphoszi reménytelen sziklagörgetéshez hasonhtja. Magyarország, a sárból felemelve, visszahull abba, Úristen, övéi végtelen bátorsága, hősi veszte nem tarthatta fel a nagy zuhanásban!