Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 1-2. sz.

1848 - Hárs Ernő: Petőfi Sándor egy calabriai gróf szemével Armando Lucifero eposza

Az idő gyors kerekén volt egy szédületes óránk, mely igaz, hogy tele volt buktatókkal, szörnyű bukások s csodálatraméltó felemelkedések sorozatával, de nem úgy, hogy ne zengjünk neki méltán oltárainkon himnuszt! Azonban: Hiába villogtatjátok a fegyvert, vértezitek fel magatok erénnyel, bátorsággal, boldogtalan vitézek, hiába zengem a győzelmi himnuszt, s keresi szemem hazám lobogóját, elveszett minden, minden! Sűrű horda veti magát viharos bömböléssel az Urai-hegységből, a Don, a Kola, a Tornea, az Onega s a Volga partjai mellől a magyar mezőkre. Az osztrákok nagyobb hada a bátrak csekély erőit nem tudva legyőzni, a gyáva nővér fellebbez, a régi közös bűntettekre emlékezően, az előkészített vértanúsághoz! Ami ezután következik, már csak a látomás tragikus, véres beteljesedése. Petőfi hatalmas megjelenítő erővel számol be az utolsó kétségbeesett ütközetekről, köztük a számára végzetes segesváriról, melyben halálra szánt vakmerősége ellenére nem adatott meg neki, hogy osztozzék az elesett bajtársak hősi sorsában. S amikor emiatt érzett elkeseredéséről beszél, a verssorok mintha csak Németh László Petőfi Mezőberényben című drámájának végszavait folytatnák: „mert akkor, mikor a közös reménység dala elhalkul, s a halál a legfőbb kívánság, nagy, főbenjáró gyalázat nem halni meg az erősekkel együtt." Bem hiába küldte szeretett fiának keresésére legbátrabb harcosait, Petőfit senki sem látta többé. De nem is láthatta, mert láncra verve menetelt a foglyul ejtett bajtársak hosszú sorában Szibéria felé. A nagy monológ befejező részében onnan küldi shakespearei átkait az összes zsarnokra, de legfőképpen rabtartóira, a szlávokra. Ugyanakkor, noha tudja, hogy honfitársai félnek a visszatérésétől, nem adja fel a reményt, hogy egyszer még eljön számára a bosszú napja. S ez a halvány fénysugár elég ahhoz, hogy az életéről tartott hosszú és fájdalmas beszámolónak ilyen hamisíthatatlanul petőfis, optimista kicsengést adjon: s meglátjátok, hogy fékét elszakított csikóként fogok rontani közétek, hogy új győzelmi himnuszokra keljek, s a hős lelkeket új életre rázzam; s a zsarnokok csontján taposva büszke