Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 1-2. sz.

1848 - Hárs Ernő: Petőfi Sándor egy calabriai gróf szemével Armando Lucifero eposza

Szabad-e a hamu alatt még mindig lappangó áldatlan Petőfi-vitát egy ilyen teljesen ellenőrizhetetlen, kétes értékű s mindenképpen nagyon kívülről jövő tanúságtétellel újólag felkavarni? Az első kérdésre nincs egyértelmű válasz. Csak találgatásokra vagyunk utalva. Armando Lucifero neve nem szerepel az Enciclopedia Italiana által nyilvántartott irodalmárok között. Miután tudjuk, hogy az elbeszélő költeményt húszéves korában írta, a fiatalkori műkedvelői lelkesedés inspirálhatta. Olaszországban 1878 előtt háromféle fordításban (köztük Cassoné-ében is) lehetett Petőfi-verseket olvasni, így az ifjú grófnak alkalma nyílt első kézből tájékozódni. Az impulzust feltehetőleg garibaldista magyar tisztek adták, akiknek szívében egyaránt ott élt a szabadságharc újraindításának és Petőfi visszatérésének titkos reménye. S mivel az sincs kizárva, hogy Armando Lucifero gróf valamelyik hozzátartozója részt vett a marsalai Ezrek akciójában, a különleges irodalmi terv megfogamzásának áttételes útja meglehetős valószínűséggel nyomon követhető. A második kérdésre könnyebb válaszolni. A kiseposz semmiképpen sem érv amellett, hogy Petőfi Sándor Szibériában fejezte volna be életét. Az ifjú gróf világosan megmondja, hogy nem hiteles forrása, hanem a magyarok között elterjedt szóbeszédre támaszkodik. Amiért ezt a feltevést képzeletébe befogadta és irodalmilag kidolgozta, annak oka kizárólag az olasz Risorgimento által felszított demokratikus vagy, ha úgy tetszik karlista forradalmiság volt, melynek a műben ismételten is hangot ad. Ez rendkívül alkalmas eszményképre talált az oroszok által elhurcolt magyar szabadságköltő személyében, akit saját nemzete is inkább hősi halottnak szeretne látni, semhogy lázító eszméivel a megalkuvó kor nyugalmát megzavarja. Hogy erről az idealizált forradalmiságról van szó, az rögtön kiderül az elbeszélő költemény indításánál, amikor a szibériai ólombányában raboskodó ötvenvalahány éves Petőfi így kezd bele élettörténetének elbeszélésébe: Akad-e a földön oly költemény, mely felér életemmel? Vagy azokból a sorokból, melyek a költő születését összekapcsolják az 1823. évi spanyol forradalom Cadiz-i hősi végakkordjával: Én drága Pusztám, síkod végtelenjén sütött reám a Nap fénye először; a napon, mely büszkén nyitott egy évet, mikor az emberszívek megremegtek a szent szabadság elóerzetétól; mert a kirobbant győzelmi kiáltás lehalkult s eltűnt az atlanti habban, önmaga dicsőségére s az angol hűség örökkétartó szégyenére! (A sorok megértéséhez tudni kell, hogy a Napóleon által elkergetett, majd a Szent Szövetség által trónjára visszahelyezett VII. Ferdinánd, spanyol király reakciós uralkodása ellen fellázadt öccsének, Don Carlos-nak híveit - a veronai kongresszus határozata alapj án - a Szent Szövetség csapatai verték le. Ezt Anglia, személy szerint Canning külügyminiszter kétértelmű magatartása fedezte.)