Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 4 (1998) 1-2. sz.

1848 - Harmati Béla: A „hontisztelet" spiritualitása

A tüneményes költői pályát alig néhány év alatt befutó Petó'fi 1849 márciusában így írt: Bizony mondom, hogy győz most a magyar, Habár ég s föld ellenkezőt akar! Azért nem győzött eddig is e hon, Mert sohasem volt egy akaraton... A hontisztelet másik lényeges vonása a tényfelmérő kritikai elemzés mellett a célratörő és előrenéző és teremtő tettvágy, a „polgári erény" megélése, ahogyan Széchenyi idézi Berzsenyit, „minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs" (Hitel). A sokszor megigéző és bénító múltat hátra kell hagyni a „hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül" (Kölcsey) program mellett. ,JS!émelyek szomorúan fütyörészik el a mohácsi veszedelem nótáját, s azt hiszik, ott van koporsója minden scytha fénynek. S tán úgy van, ámbár én nem hiszem - de az okos ember nem néz ennyire az háta mögé, mint inkább maga elibe, és elvesztett kincse siratása helyett inkább azt tekinti és vizsgálja, mit menthetett meg, s avval beelégedni és lassankint többet szerezni iparkodik." (Hitel) Hol dőltek el a dolgok 1848-ban? Hol dőlnek el a dolgok ma? Természetes, hogy akkor is, ma is a gazdasági tényezők, a pénz, a munkaerő, a szaktudás, az adminisztráció, a hadsereg, az iskolák fontos tényezők voltak. Szabad azonban témánk jelentőségére az örökérvényű jézusi igékkel rámutatni: „Nemcsak kenyérrel él az ember..." A fejekben, a szívekben, a nemzet lelkiségében óriási tartalékok rejtőztek a múlt század közepén. Vajon ma milyen erkölcsi tartalékokat, a hontisztelet milyen spiritualitását tudjuk felmutatni, próbáljuk továbbadni a következő nemzedékeknek? Átvehetjük, tanulhatjuk a kor, a társadalom, az intézmények, a közállapotok kritikai szemrevételezését Széchenyi, Kossuth, Petó'fi és a többiek nyomán. Ugyanakkor azonban az a kérdés, mennyire munkálkodik népünk, benne a vezetők és a vezetettek a „hon ingadozás nélküli átvarázsolásán", hogy „Hunnia" minden lakosának polgári életet adjanak? Ebben az esztendőben ötven éve, hogy megjelent az Emberi Jogok Nyilatkozata. Sokszor szoktuk idézni és követelni, mind az egyéni, mind a közösségi jogokat. Mit ér azonban az emberi Jogok" bármiféle erőltetése, ha nem kapcsolódik hozzá az eddig még egyetemesen meg nem fogalmazott, de minden kisebb vagy nagyobb közösség számára leírva és nem leírva, szabadon és kötelezően a mentalitásban, a spiritualitásban megjelenő és valósággá formálandó „Emberi Kötelességek Chartája"! Hadd fejezzem be, utalva a reformkor latinos műveltségére, Seneca egyik mondásával: Turpe est non ire sed ferri! - azaz: Bolond dolog nem lépni, hanem vitetni magunkat! 1848 szellemisége nem hagyta magát vitetni, hanem lépett, cselekedett, utat mutatott sok nemzedéknek. Ha azt kérdezi valaki, mit látok ma prioritásnak az „Emberi Magyar Kötelességek" összefüggésében, akkor az oktatás- nevelés kérdését húzom alá. „Kiművelt emberfők" kellenek. Hiszen a rosszindulat olykor-olykor alábbhagy, de a butaság, tájékozatlanság, szűklátókörűség megmarad! Ezért van az, hogy magyarországi egyházaink súlyt helyeznek régi iskoláink újraindítására. Nem a magyar iskolarendszer „klerikális NAT" szerinti formálására készülünk! Szeretnénk azonban aláhúzni, hogy a dialektikus és történelmi materializmus után ma nálunk uralkodó „vulgármaterializmus" ellenében fontos a bibliai, az erkölcsi spiritualitás! Hol dőlnek el a dolgok 1998-ban és 2000 után? A fejekben! Emeljük büszkén magasra fejünket és dobbanjon meg a szívünk, mert nem akármilyen múltat mond-