Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 3-4. sz.
Borzsák István: Melanchthon születésének ötszázadik évfordulójára
Mit találunk ebből a Melanchthon-tanítvány Bornemisza Elektrájában? A latin utószóban a görög tragédiaíró tárgyválasztásáról és költői szándékáról azt olvassuk, hogy Sophokles a rokonvér kiontásának (parricidium) és a paráználkodásnak (adulterium) bűnével kapcsolatban, minden idők istentelenéinek okulása végett az isteni gondviselés (providentia) és büntetés (vindicta) törvényszerűségét akarta szemléltetni. „Mert amikor az athéni mágnások (!) azzal áltatták magukat, hogy Aigisthos és Klytaimnéstra példájára az őhasonló vétkeik is büntetlen maradnak..., Sophokles ezeknek az őrültségeknek a megfékezésére tárta az utókor elé a hírhedett példákat, amelyekkel az epikureusokat annak bevallására késztette, hogy a közösségek életében (in communi vita) igenis érvényesek a következő szabályok..." A feltűnő tipografizálással kiemelt hét regula híven reprezentálja Melanchthon felfogását és megszokott tárgyalásmódját: „Az Erinnysök és kegyetlen csapások követik a szörnyű vétkeket" (atrocia scelera). Ugyanígy olvashatjuk Melanchthonnak J. Camerarius Terentius-kiadásához írott előszavában a tragédiák praecipuum argumentum-áról (legfőbb mondanivalójáról. CR V 567). „Akik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniük" (Mt 26,52, megtoldva azzal, hogy kardot csak Isten és a törvény adhat a kezünkbe). „Isten a kevélyeknek ellenök áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ád" (Jak 4,6). Discite iustitiam moniti et non temnere divos (az ezerszer idézett Vergilius-sor, legfőbb mondanivalójáról. CR V 567). „A büntetés, ha késve is, de csendben eljön" (Tibullus I. 9,4). „Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem házasságtörők stb. nem örökölhetik Isten országát" (1 Kor 6,9-10). „Hasonlóképpen: A paráznákat és a házasságrontókat megítéli az Isten" (Zsid 13,4). Ugyanezt találjuk a Carion-féle közkedvelt világtörténetnek a magyar Elektrával nagyjából egykorú (1558 tavaszán megjelent) előszavában, amelyben Melanchthon a történelmi példák szemmeltartásának fontosságára utal: sit vitae norma Decalogus („Életünk normája a Tízparancsolat legyen!" CR LX. 533.). A történelem, de az antik tragédia is az isteni törvények szemléltetóje; a számtalanszor idézett Dániel-prófécia (2,21: Deus imperia transfert et stabilit, azaz „O dönt királyokat és tesz királyokat", a translatio imperii „alapigéje") nemcsak az uralkodókat inti a tanulságok megszívlelésére: a „birodalmak" változásaiban és a zsarnokok (tyranni) büntetésében Isten ítéletét szemlélhetjük; a megvilágosító példák az egész emberi nemzetséget intik Isten megismerésére. A „pogány" történetek is az isteni harag megnyilvánulásait szemléltetik ama bizonyos atrocia scelera (rettenetes bűnök) ellen; Máté ev. 26,52 szerint „akik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniük...". Ez az ige szinte refrénként adja okát a század háborús szenvedéseinek. A pogány példák elsősorban a második tábla parancsolatainak megszívlelésére intenek, különös tekintettel az V. és VI. parancsolatra. (Amagyar Elektra két primitív fametszete is Kain testvérgyilkosságának, illetőleg Dávid és Betsabé „paráználkodásának" ábrázolásával igyekszik hatni a tragédia olvasóira.) Az utószó regulái azt tudatosítják a szomorújáték nézőiben: mennyi szomorú tanulsággal szolgálhat az Elektra a sorozatos parricidiumok fertőzetével, vagy Orestés „rettenetes őrjöngésével és bujdosásával, apai földjeinek pusztulásával", majd előbukkan Luther korának egyik főszereplője, Bornemisza későbbi írásainak állandó témája, „az emberiség véget nem érő kavarodásainak" kezdeményezője és kárörvendő nézője, az ördög. Az ördög az, aki aparricida Aigisthos és a parázna Klytaimnéstra mindenkori követőit ráveszi az isteni providentia eszeveszett megcsúfolására, hogy ne rettenjenek vissza hasonló bűnök elkövetésétől, hiszen láthatják, hogy a gyilkosok, paráználkodók, esküszegők,
