Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 3-4. sz.

Kulturális figyelő

life lehet, hogy nem igaz, de a struggle for faith biztos igaz... halál ellen, élet nyomorú­ságai ellen küzdünk a hitünkért... Hiszek Uram, légy segítségül hitetlenségemben. Megnéztem a Varga Zsigmond féle óriás szótárt és a Schmoller konkordanciát. Érde­mes ízlelgetni az agónia szót, micsoda gazdag­ság. A görögben küzdelmet, harcot, gyötrő­dést, aggódást egyaránt jelent, az agón ver­seny, küzdelem. Á klasszikus jézusi hely Lk 22,44, amikor Jézus vért verítékezik, külde­tésének betöltéséért szorong. Szebb a miénk­nél a Békés fordítás Jézus emberi halálfélel­méről. Majd halálfélelem vett erőt rajta, és még állhatatosabban imádkozott. „Verejtéke, mint megannyi vércsepp hullt a földre... s a szomorúságtól kimerülten alva találta őket, az előbb még harcot, kardot ígérő Péter társa­ságot. Kardból elég!" (48 v.) Itt másfajta harc­ról, agóniáról van szó, ami ott az emberi sötét­ség óráján a kereszten folytatódott és ért csú­csához... Az imádság is harc, az evangéliu­mért is harc folyik, amit Pál végül is megharcol, ahogyan élete végén „a nagy itteni kapuzárás előtt" mondja: ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem. Mind­ezt Unamuno is úgy látszik érti és érzékeli. A sok vihart kavart Unamuno-könyv ma is felkavar, a rómaiak az utolsó indexre tett könyvek egyikét látják benne (azóta meg­szűnt az index). Unamuno könyve nem teoló­gus írása, de lehet-e olyan könyv, ami protes­táns teológust és nem teológust nem érdekel­het? Hinni vágyó társunk Unamuno: hitt-e vagy csak becsületesen kételkedett? - én el­dönteni nem tudom, a dubito (kételkedem) és a spanyol duello (párbaj) nincs messze egy­mástól, harcot jelent, önmagunkban ketten tusakodunk, a hitetlen és a hinni akaró, s ebben a duellumban szárnysegéd lehet a sze­rencsétlen sorsú Unamuno, akire érdemes felfigyelni, még ha csak villog, mint kovakő ­ahogyan Németh László fejezte ki. Rajtunk még a villanó fény is segíthet, a szikrányi fényt is becsüljük, hátha a Világ Világossága elé vezet, hátha istenéhségünket kelti fel újra, hátha elnyűtt sablonjainkat félretéve, valami újat is fogalmazunk. Vállaljuk csak a keresz­ténység mindenkori agóniáját, a mait is! Hafenscher Károly Mária Dorottya és a magyar protestantizmus Az apai ágon württembergi, anyai ágon Orániai Vilmos uralkodóházából származó Mária Dorottya 1797. november l-jén szü­letett a sziléziai Carlsruhe (ma a lengyelor­szági Pokoj) várkastélyában. Apja, Lajos herceg (1756-1817), I. Frigyes württember­gi király öccse, édesanyja pedig Lujza Hen­rietta nassau-weilburgi hercegnő (1786­1857) volt. A huszonkét éves Mária Do­rottya 1819-ben, Kirchheim unter Teck kas­télyában tartotta esküvőjét az akkor már kétszer özvegyen maradt, 43 éves József nádorral (1776-1847), Habsburg Ferenc császár öccsével. A nádor előbb az ortodox vallású Anna Pavlovnát (tl801), majd a re­formátus Hermina anhalt-bernburg-scha­umburgi hercegnőt (tl817) vesztette el fia­talon. Mária Dorottya gondos nevelésben része­sült a bengeli pietizmus szellemében, alapos német, francia és angol irodalmi ismeretekkel rendelkezett, szerette a néprajzot és a szép­művészeteket. Sokban volt példaképe mélyen hívő édesanyja, aki a bel- és külmisszió párt­fogása mellett kivette részét a szegénygondo­zásban és jótékony egyletek alapításában. A fiatalon Budára került nádorné szemé­lye és biblicista szemléletmódj a nagy hatással volt a krisztocentrikus teológiai gondolkodás megújulására Magyarországon. A Kárpát­medencében csak mérsékelten érvényesült a 19. század elején Európa-szerte uralomra ke­rült liberális teológiai irányzat. Feuerbachot, Ferdinand Baurt vagy David Strausst legtöb­ben csak közvetve ismerték és kivonatosan olvasták. Személyes hatásuk csak ritkán ér­vényesült, mert 1715 és 1825 között erősen korlátozott volt- a magyar teológus ifjak kül­földi tanulmányútja, sőt a könyvek behozata­la is. A teológiai „iskolák" legtöbbike így fázis­eltolódással került át a magyar protestantiz­mus köreibe. Ahivatalos egyházi vezetés igye­kezett őrködni a tanítás tisztasága felett, többször vizsgálatot indított azok ellen, akik túllépték az egyházi tan határait, mégis a 19. század belső egyházi életét a sokszínűség jel­lemezte. E sokszínűségben az igazi, hívő,

Next

/
Oldalképek
Tartalom