Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 3-4. sz.

Glatz Ferenc: Félbeszakadt beszélgetés (Andorka Rudolf temetésén elhangzott beszéd)

sokszínűsége megmentőinek mondasz." - így Te. Nem teológiai, hanem emberi célok vezették biztatásodat. És a szolgálat. Furák a férfibarátságok. Nem beszélünk nyíltan magunkról, ki sem mondjuk a lényeges szavakat. Rejtezkedünk. Te sem mondtad ki, kedves Rudi, emlékezetem szerint a szót, amellyel pedig jellemezhetted volna minden tetted. S magadban talán a fogalmat meg is nevezted. „Szolgálat" - ez hajtott az utolsó napokig. Akkor, amikor először szőttük a terveket, tavaly, s mi tagadás, végeztünk magunk között munkamegosztást, hogyan érjünk el több támogatást OTKA-nak, Akadémiának. S ez hajtott, amikor halálod előtt néhány nappal kértél, látogassalak meg, s kis noteszedből neveket olvastál fel, azok neveit, kiket figyelmembe ajánlottál, mondtad, hogy mire vigyázzak az OTKA jövőbeni sorsában. A gondoskodó, szeretett asszony, Judit már tudta, s nekem mondta, feltehetően utolsó látogatásra hívsz. Én sem mondtam, Te sem mondtad, én is tudtam, Te is tudtad. Rövid néhány mondat a fájdalmakról, arról, hogy mennyire természetes, hogy az ember fizikai életének vége szakad. Elhárítva sután bíztató megjegyzéseimet, számolni kezdted a férfiak átlagéletkorát Magyarországon, s hogy Te mily közel jutottál a hetvenhez és a statisztikai átlagba a 67 év mennyire beleillik. Azután az utolsó együtt töltött órában ismét a közügyek. Aszolgáló beszélt belőled, ahogy néhány héttel korábban mondtad, a „közösség szolgálój a". Mert ez hajt bennünket, a zsidó-keresztény kultúrkör neveltjeit, a köznek használni akarás. Ez életünk célja. Mi lesz az intézeti reformokkal, mikor jelentem be a tudománypolitikai alapelvek vitáinak kezdetét? Nem kellene tiltakozni, Pungor Ernő, Te meg én, a vád ellen, hogy nincs tudománypolitikai gondolkodás Magyarországon. Kérdeztél, hogyan képzelem a nagy tudományos alapok, az OTKA, a KMÜFA jövőjét, elfogadják-e az OTKA- és Akadémiai Törvény módosítását. Hogyan állnak az egyházakkal múlt évben kezdett tárgyalásaim, melyről csak kevesen tudtak, s hogyan képzelem el az ökuméné biztosítását az egyházak tudományos tevékenységében. Majd ismételted - Isten tudja, hányadszor - ígérjem meg, hogy a tudománypolitikai alapelvek vitája után beleszólok az oktatásba, felveszem a stratégiai témák közé, s magam fogom vezetni a várható vitákat. Ezt várod tőlem. Majd Te segítesz, mondottad. Ha még leszek - tetted hozzá. Amikor eljöttem Tőled, bevallom, zavart voltam. Valóság, hogy valaki ennyire átadja magát a köznek, az ügyek vitelének? A szolgálatnak? Születnek erre a sorsra emberek vagy neveltetnek? Egyéni hajlam, közösségszolgálatra nevelés, értő és szerető család, környezet - vajon milyen arányban szükséges a jelenlét bennük. De most vége szakad a beszélgetéseknek. Noha mily szívesen folytatnám. Már akár arról is, hogyan emlékeznek Rád, halálod másnapján. Nem, ahogy ismerem heti tereferéinket nem azt méricskélnénk, melyik újság, hogyan kezdett politizálni halálod eseményével, vagy hogy ki milyen jelzőkkel emlegette nevedet. (Habár bizton jólesne látnod e különböző irányból jövő, elismerő emlékezéseket, még a Parlamentből is.) Nem. Feltehetően megkérdeznéd, a betegségtől félig hajlott tartással, felfelé figyelő szemekkel, mit tartanék a leglényegesebb mondatnak. Én valószínűleg egyik tanítvány mondatát idézném, nem is tudom, melyik napilapból. Valahogy így - nem szó szerint. A legfőbb értéknek e tanítvány szerint, tekintetted „a másik embert is tiszteletben tartó szabadságot és a kötelességet". Tisztelni a másik embert, tisztelni a másik véleményt. Mily harsogón követeli ma mindenki a maga másságának tiszteletét a másiktól. Feledve, hogy néki is tisztelnie kell azt, hogy a másik másként gondolkodik. Hogy a másság egy kölcsönkapcsolat része. Akkor van értelme, ha a különbözőségek tisztelete minden oldalról fennáll. Mondanám most Neked, hogy határokon túl, határokon innen e másságot tiszteletben tartás őrizte meg nemzetünket, sokféle felekezetünket, s a többi velünk együttélő népeket. A térség történeimé-