Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 3-4. sz.

Scholz László: „Bagatell" Az ideális négysoros (vers)

72 ÚJSZÁSZY KÁLMÁN LEVELE HAFENSCHER KÁROLYNAK Ha azután van az embernek annyi ereje, hogy ebből a mélyből felbukkanva meg tud fogódzni valami masszívabba, racionálisabbá, át tud csapni a nyugodtabb felületű, de hatalmasabb áramlatokba, egy Aristotelesbe, egy Plafonba (őt itt is nyugodtan említem, nemcsak előbb) esetleg egy Demokritosba, Herakleitosba vagy éppen egy Pálba, egy Jánosba, akkor ebbe át tudja vinni az előző ízét, emlékét, termékenyítő energiáit és így valami áttekinthető kerek egész jöhet ki belőle. De ha nem, akkor is szép, ha nem is könnyű örvényről-örvényre dobatni magunkat. Ez is egy módja a vertikális életnek. Ha hajlama van a lírára, meg is maradhat benne. Még annyit talán, hogy szerintem a teológus nem költő, a teológia nem líra. A teológia itt inkább épülethez hasonlítható. Vallom, hogy ennek az épületnek a falába elférnek az olyan téglák is, amilyenek Hamvas igazságai. De csak a maguk helyén, vagy, ha rokon képnél akarok maradni, erre a talajra is lehet építeni, de ehhez jó mélyre, igazán a szívéhez kell ásni ahhoz, hogy a fundamentumot lerakhassuk." 1949. március 15. SCHOLZ LÁSZLÓ „Bagatell" Ha Beethoven szerezte, úgy nem az! Rövid remekmű, gyönyörködtető. Egy intermezzo úgylehet: tető! Egy kolosszus meg legfeljebb terasz. Az ideális négysoros Egy sor: lehellet, szállongó pihe. Kettő: duett már, vonzás, szerelem. Három: tán üzenet, mi megjelen. Négy sor: szívig ható kerek ige.