Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 3-4. sz.

Joób Máté: A látható közösség: kegyelem

JOÓB MÁTÉ A látható közösség: Kegyelem Gondolatok a közösségről a Lutheránus Világszövetség hongkongi nagygyűlése után Keresztény gondolkodásunk és értékrendünk egyik lényeges tartópillére a megélt közösség. Ennek hiánya nemcsak minket tesz bizonytalanná és szegénnyé a Krisztus felé vezető úton, hanem a világ számára is bizonytalanná és töredékessé válik az az üzenet, amely ránk bízatott. Gyakran azonban a közösség megléte is problémát okoz számunkra: milyen keretet adjunk neki, hogy a világ számára kifejező' legyen, de ne kirekesztő, hatásos, de nem elhasználható? A keresztény közösség nem maradhat meg célként előttünk. Azt olyan eszközzé kell formálnunk, aminek a segítségével könnyebben eljutunk másokkal együtt az igazi célhoz, a Krisztussal való teljes közösséghez. Krisztusban lenni annyit jelent, mint közösségben lenni. A Krisztusban való létünk először is közösség a Szentháromság Istennel. A Benne való közösségre a Lélek vezet el minket, aki által az Atyával is közösségben lehetünk. A Krisztusban való létünk ugyanakkor közösség egymással is. „Sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai" (Róm 12,5) Ez utóbbi közösség alapja, Urunk mindannyiunk helyett elvégzett váltságműve. Akik ezt hittel elfogadják, közösségbe kerülnek Vele és egy különös, láthatatlan közösségbe egymással. Közösség, melynek alapja a kölcsönösség Már az első keresztények is láthatóvá kívánták tenni ezt a láthatatlan közösséget, hogy minél inkább részesüljenek annak áldásaiból még itt a földi életben. így történt ez évszázadokon keresztül. Ugyanezzel a céllal alakult meg 1947-ben a Lutheránus Világszövetség, hogy egy világméretű gyűjtő és közösségalkotó szervezet legyen, melyben a tagegyházak feladattá és eszközzé válnak egymás számára, kölcsönös épülésükre. A hongkongi világgyűlésen a szövetség genfi irodája tájékoztatást adott a küldötteknek a hindi megalakulás óta elvégzett munkáról. Ezen a beszámolón derült ki igazán, hogy a szövetség alapító tagjai milyen veszélyes feladatot vállaltak magukra az egyetemes evangélikusság nevében. Azzal, hogy ezt a szövetséget megalapították és a nemzeti egyházak csatlakoztak ehhez a közösséghez, minden probléma közösségi problémává vált, minden kudarc közös kudarccá, és az egyes tagegyházak közötti konfliktusok is egyetemessé váltak. Láthatóak lettek a szociális, kulturális, gazdasági és politikai különbözőségek és ellentétek. Individualizált világunkban, melyben az elszigetelődés mindannyiunkra hatással van, az ilyen jellegű univerzális probléma-feldolgozás nehéz terhet jelenthet az