Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 3-4. sz.
Imre Mihály: Antik-humanista és reformátori szemlélet szintézise Melanchthon retorikájában
IMRE MIHÁLY Antik-humanista és reformátori szemlélet szintézise Melanchthon retorikájában 1518. augusztus 29-én tartotta Wittenbergben - négy nappal a városba való érkezése után - Philipp Melanchthon beköszöntő' székfoglalóját az egyetemi ifjúságnak „De corrigendis adolescentiae studiis" (Az ifjúság képzésének megjavításáról) címmel. Szavait az összegyűlt publikum soraiban Luther is hallgatta, értekezése rövidesen nyomtatásban is megjelent. A huszonegy és fél éves ifjú professzor nem protokolláris laudatiót mondott, hanem a humanizmus és reformáció összefonódásának az egész életműre meghatározó távlatos programját vázolta föl. Mostani értekezése szorosan támaszkodott az eló'zó' évben még Tübingenben elmondott, majd nyomtatásban is megjelent „De artibus liberalibus oratio" (A szabad művészetekről) című munkájára; a két írás voltaképpen egyazon gondolatmenet összeillő' részeit tartalmazza. 1 A tübingeni beszéd tükrözi Melanchthon ekkori erős platonikus-neoplatonikus érdeklődését és értékszemléletét, leggyakrabban idézett szerzője Szókratész és Platón. Testi létezésének tisztátalanságából, alantas ösztöneinek szorításából, tétova érzelmeinek, önzésének, gyönyörkereső vágyainak hínárjából a filozófia emelheti ki az embert. Az előttünk lévő évszázadok barbárságától is általa szabadulhatunk meg, a bölcsesség szépsége és ragyogása még a százkarú óriásokon és a vad küklopszokon is úrrá lehet. A szabad művészetek által, azok elsajátításával, megimerésével juthatunk el a filozófiához. Aki ezen az úton végigment s eljutott a filozófiához, abban már megszólal az isteni hang: a „fóné daimonion". Melanchthon fölidézi a mítoszt, miszerint Mercurius a teknősbéka teknőjéből héthúrú lantot készített, ez hagyományozódott később különböző népek kultúrájába s ez a mitikus magyarázata a hét szabad művészet megszületésének. Ez az a hét művészet, amelyben a természetről való minden tudásunk kifejezhető, vagyis a tudás foglalata: Septem artes liberales. E tudás egyik csoportja a nyelvi kifejezésre, a nyelvileg kifejezhető világra, az oratiora vonatkozik, másik csoportja pedig a tárgyi valóság dolgaira: „Ea est in oratione partim, partim in rebus." Az oratio első része a grammatica, amelyik a legfontosabb alapelemeket tartalmazza. Ezt követi a dialektika, amelyhez Arisztotelész adhat nagy segítséget. A dialektika a tudati fogalmak és a tárgyi világ értelmezését, leírását végzi, amelyhez kialakította a maga műveleteit, eljárásait. A nyelvileg kifejezhető világ szintézisét a retorika végzi. E három művészet (trivium) közös összhangja éppoly gyönyörködtető, mint hajdan a héthúrú lant három húrjának harmonikus együtthangzása, játéka. A grammatika múzsája Plihymnia, Euterpé a dialektikáé, Melpomené pedig a retorikáé. A quadrivium tudományai a tárgyi valóság dolgaira irányulnak, az arithmetica múzsája Terpsichore, a geometriáé Thalia, a musicaé Erato, az astronomiáé Urania. A további két múzsa Klio és Kalliopé, Klio a történetírás pártfogolója, Kalliopé pedig a költészeté. A művészetek azonban egy metafizikai világrendben kapnak értelmet, illeszkednek a teremtő Isten(istenségek) és az ember közé. Olyan neoplatonikus ascensio bontakozik ki az értekezés zárlatában,
