Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 1-2. sz.
Veöreös Imre: Az első evangélium titka(Dóka Zoltán: Márk evangéliuma)
egyháztörténet is elég volt, hogy ezt felismerje. Vajon a mai kereszténységnek elég volt-e 2000 esztendő?!« A fenti magyarázat ismét jó példa Dóka Zoltán írásmagyarázó módszerére. Ezt az alaposság, a konzervatív vagy korszerű, „modern" részrehajlás elkerülése, az igazság előtt való meghajlás jellemzi. A „húsvét előtti" és „húsvét utáni" megjelölés - több mással együtt - ezt szolgálja. Jézus szenvedésjövendölése a Jeruzsálem felé tartó úton a bekövetkezett módon (keresztfa) már jóslás lenne, ami nem jellemző Jézusra, meg ellene is mond Jézus emberi tudatának. Isten Jézusban emberré lett - ez kizárja a doketista felfogást, hogy Jézus csak „látszott" embernek; ő teljességgel emberré lett. Annyit lehet mondani, amit a fenti magyarázatban olvasunk: Jézus számított erőszakos halálára, hiszen erre sok jel mutatott. A mondat folytatása mögé tettem kérdőjelet: „Jézus hitte saját feltámadását". Ezt húsvétra vonatkozólag nem lehet kimondani, ha számolunk Jézus - említett - emberi tudatával. Még ha radikális vallásos tudata hátterében ott is volt a farizeusi kegyesség feltámadás-hite. Ez azonban már messze túl van a teológusi megközelítés határán. „ Valóban ez az ember Isten Fia volt!" Márk 15,39. »Isten úgy van jelen a világban, mint a Megfeszített Istene (Käsemann). Ebben van Jézus személyének titka: éppen egy megfeszített, halálra adott ember az Isten Fia. Ezt mondja ki a százados vallomása... Elképzelhető, hogy ez a római katona valamit megsejthetett Jézus személyiségének rendkívüliségéből, amit a hellenista világban „isteni"-nek mondtak. Márk azonban erre nem reflektál. Nála a százados... a pogány világ képviselője, aki mintegy a keresztény bizonyságtételre válaszolva, azt elfogadva és helyeselve („valóban"!) mondja ki a megfeszített Jézusról a keresztény hitvallást: „...ez az ember Isten Fia volt"... A „messiási titok" a kereszten oldódik fel... Éppen ahol a legemberibb, ott ragyog fel személyének isteni dicsősége. Ott lesz Isten szeretetének kinyilatkoztatásai Dóka Zoltán magyarázatának ez az utolsó mondata teológiai szempontból a legjelentősebb megállapítása. Ezt nem csak Márk evangéliuma magyarázatára vagy az Újszövetség központi mondanivalójára értem, hanem az evangélikus, a lutheri teológia summájára, a mi evangélikus hitünk sajátosságára. Ez a hiánytalan evangélium, amellyel különben éppen Márk evangéliuma kezdődött. Isten meglepetése. Márk 16,1-8. »Az Újtestamentum és az egész őskereszténység egységes abban a bizonyságtételben, hogy Jézus ügye nem fejeződött be halálával, mert feltámadott a halálból. A húsvéti hagyományra is érvényes az, amit a szenvedéstörténettel, sőt az egész evangéliumi hagyománnyal kapcsolatban megállapítottunk: nem egyszerűen a történeti közlés szándékával születtek, hanem a tények teológiai értelmezésének szándéka dominál bennük... Jézus feltámadásának hite nem az üres sír negatívumából, hanem a Feltámadottal való találkozásból született... Márk könyvének koncepciójára jellemző, hogy éppen azzal a történettel fejezi be, amely csak a sír üres voltát és a feltámadás mennyei hírét (egy fehér ruhás ifjú által) közli... (A tanítványok) most új lehetőséget kapnak Jézus követésére. Jézus újra „előttük megy". A feltámadott Jézus „megy
