Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 1-2. sz.

Szontagh Pál: A Bach-rendszer elleni tevőleges ellenállás első megnyilvánulása: a protestáns pátensmozgalom

és államjogi helyzetét illetőleg, Magyar-, Horvát- és Tótországban, Szerb vajdaság és Temesi Bánságban és a katonai határőrvidéken címet viselő pátens, majd szeptember 2-án a rendelkezés végrehajtási utasítása. A pátens alig tért el a Thun-féle 1856-os törvénytervtől, bár a főegyháztanácsok helyett minisztériumi osztály létrehozását rendelte el a két felekezet hitsorosaiból. A rendelet korlátozó jellegére jellemző, hogy még a hittankönyvek anyagát is állami jóváhagyáshoz kötötte. A rendelet mindössze a Horvát-Szlavónországban és a katonai határőrvidékeken élő protestánsoknak hozott előrelépést, mivel számukra is biztosította a teljes polgári jogegyenlőséget. A pátens elleni tiltakozási hullám szinte azonnal megindult: 1859. szeptember 27-29-én tartotta gyűlését a tiszai evangélikus egyházkerület Késmárkon, amely kimondta, hogy az egyházszervezet csak a világi és lelkészi vezetők beleegyezésével változtatható meg. A gyűlés kimondta, hogy „1. Egyházszervezetünk csak a vallásunkon lévő világi és egyházi férfiak közbeleegyezésével állapíthatók meg. 2. Egyházszervezetünk vallásunk alapelveivel megegyező kell legyen. 3. Addig is, míg ily egyházszervezet ily úton léphet életbe, a magyarhonbeii evangélikusok zsinatbeli kánonjai, melyeknek tettleges birtokában vannak, se kormányhatósági parancsok, se királyi rendeletek által meg ne másíttathassanak."

4 A hatalmi megtorlás nem maradt el: az egyébként udvarhű, ókonzervatív Zsedényi Ede egyházkerületi főgondnokot megfosztották nyugdíjától, nemességétől és udvari tanácsnoki tisztétől, s 4 hónap börtönbüntetésre ítélték. Máday Lajos jegyzőt ugyancsak 4 hónapra ítélték, s lelkészi állását is elveszítette. A jegyzőkönyv kinyomtattatóját, Pálkövi Antal sárospataki tanárt 2 hónapra zárták be. A késmárki gyűlést követte még az 1859-es esztendőben a dunántúli, illetve a tiszántúli evangélikus, valamint a dunántúli református egyházkerületi gyűlés - mindegyik a régi kerületi beosztást szem előtt tartva. 1859. október 8-án tartotta gyűlését a tiszántúli református egyházkerület, s e gyűlésen beszédet mondott Tisza Kálmán, a szalontai egyházmegye segédgondnoka, későbbi miniszterelnök is. Beszédének rövid részlete jól tükrözi a gyűlés hangulatát: „ezen nyílt parancsot és miniszteri rendeletet, ha szinte tartalma legtökéletesebb volna is, elfogadni (...) lelkiismeretünk erőszakolása, letett hivatali eskünk megsértése s hitelveink megtagadása nélkül nem lehetne"

5

. U gyanő az 1860. januárjában tartott debreceni gyűlésen ezt mondta: „nekünk mindenekfelett a királyok Királyának, az örök Istennek kell engedelmeskednünk. (...) A hatósági rendeletek nem ingathatják meg azon hitünket, hogy mind az isteni, mind az emberi törvény mellettünk van."

6 Minden gyűlés és tiltakozó megmozdulás két alapvető elven nyugodott: egyrészt a protestáns egyházak törvényes autonómiáján, másrészt az isteni elrendelés feltétlen elsőbbségén az emberi jogalkotás felett - „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek"

7

. Az egyházkerületi gyűléseken kívül más formái is voltak az ellenállásnak. Török Pál budapesti református lelkész és társai (Lónyai Menyhért, gr. Ráday Gedeon, Ballagi Mór, Gönczy Pál) egy skót református misszionárius révén felvették a kapcsolatot a protestáns államokkal. (A diplomáciai kapcsolatfelvétel hivatkozási alapja az 1648-as westfaliai béke, amelyben - a linzi béke alapján - a protestáns államok garantálják a magyar protestánsok vallásszabadságát.) Lónyai Menyhért - szintén későbbi miniszterelnök - Hollandiában és Angliában járt támogatást keresve, melynek eredményeképp az angol kormány barátságos, de komolyan intő diplomáciai jegyzéket küldött Bécsbe, s egy Dunlop nevű diplomatát Magyarországra. Az angol parlamentben is szó esett a magyar protestánsok ügyeiről, Glasgowban pedig rokonszenvtüntetésre került sor. Poroszországból és Hollandiából is érkeztek jegyzékek a Habsburgadminisztrációhoz.