Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 1-2. sz.
Tátrai Zsuzsanna: Evangélikus vallási néprajz
1770-ből pedig Tessedik Sámuel szarvasi evangélikus lelkész a májusi fák templomba való bevitelének tilalmáról számol be: „Beszüntették az ún. májusi vagy pünkösdi fák felállításának szokását. A tanítók tanítványaik segítségével ősidők óta fákat szoktak kivágni pünkösd előtti napon a kertekben és szőlőkben, s azokat nagy zenebonával a templomba vitték, hogy a sok ember számára amúgy is egészségtelen templomi levegőt még jobban elrontsák! Mily szorongó, aggódó lélekkel ülhetett pünkösdkor az áhítatos faültető a levegővel megtöltött templomban, s mint fürkészte kémlő szemekkel az ott álló májusi fákat! Egyszerre csak elborult szeme és arca, amint szép karcsú gyümölcsfákat pillantott meg azok közt és végül saját három-négy éves szépen gondozott oltványaira ismert... Oda volt egész pünkösdi áhítata, nem gondolt másra csak szemei előtt a templomban álló ellopott fácskáira, és ezt a reá és másokra oly kárthozó, gyalázatos pünkösdi játékot, ezt a legsötétebb századokba illő ostobaságot Szibériába kívánta." Tessedik Sámuel tiltotta a zöld ágak bevitelét a templomba. A XVII. századi evangélikus zsinat még megtartandó szokásként rendelkezik arról, hogy a diákok pünkösdkor zöld galylyakkal ékesítsék fel a szent épületeket. Ez azonban ne lövöldözéssel vagy szertelenséggel történjék, hanem énekléssel. A szokás szívósan élt tovább. Kölesén (Szatmár m.) 1942-ben „Templomi helyi szokás: pünkösdkor a templomot zöld gallyakkal és virágokkal díszítik. Az oltárt teljesen virágba borítják a térdeplőt is. Ez a szokás református atyafiaknál is megvan ott zöld gallyakkal díszítik a templomot." A Tápió mentén Mende községben az evangélikus templomban pünkösd szombatján elhelyezett fákat felszalagozva, fehér kendőkkel díszítik, az asszonyok, és a férfiak padja előtt, az oltárkerítést pedig főként pünkösdi rózsával. A tavasz jelképét a zöld ágat pünkösd hajnalán a lakóépületekre, istállókra is kitűzték. Volt ahol ezzel a gonosz, ártó hatalmakat vélték elhárítani, de szerte Európában a pünkösd szimbólumaként azzal a magyarázattal díszítenek zöld ágakkal, hogy erre száll majd pünkösdkor a Szentlélek. Többnyire lovasversennyel vagy más ügyességpróbával választott pünkösdi király hatalma általában egy esztendeig tartott. Addig hivatalos volt minden mulatságra, lakodalomra, ünnepségre, ingyen ihatott a kocsmában. A pünkösdi királyválasztásról még a két világháború közötti időből is vannak leírásaink a Balaton mellékéről, Salgótarjánból. A pünkösdi királyválasztás szokása nem köthető felekezetekhez. Pünkösd a konfirmáció kedvelt időpontja, különösen a szlovák gyülekezetekben. (A másik gyakori konfirmációs ünnepnap áldozócsütörtök, Jézus mennybemenetelének ünnepe.) A már konfirmált legények úgynevezett legényavatása is kötődhetett pünkösdhöz. (Például Nagygeresden.) Ilyenkor borral vagy pálinkával öntötte le az avatandót az úgynevezett keresztapa, azaz egy idősebb legény. A felavatott legény ettől kezdve teljes jogú tagjává vált a legénybandának: részt vehetett a mulatságokon, udvarolhatott, kocsmába járhatott. A pünkösdi királynéjárás a Dunántúlon az 1960-as évek közepén még élő szokás volt. Általában négy nagyobb lány vezetett házról házra egy kisebbet, akit fehér ruhába öltöztettek, a fején koszorút viselt, kezében kosarat vitt rózsaszirmokkal. A házaknál engedélykérés után énekeltek: „Elhozta az isten piros pünkösd napját, mi is meghordozzuk királykisasszonykát..." A megfelelő szövegrésznél: „Hintsetek virágot az Isten fának..." a kiskirálynő a kosarából virágszirmokat hintett. Gyakran énekelték ,^4 pünkösdnek jeles napján..." kezdetű egyházi népéneket is. Az ének végeztével pedig két lány magasra emelte a kiskirálynőt: „Ekkora legyen a kentek kenderei" felkiáltással. Nemespátrói (Somogy m.) leírás az 1930-as években arra hivatkozik, hogy ebben a régi evangélikus kuriális községben azelőtt ötven évvel volt
