Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 1-2. sz.

Tátrai Zsuzsanna: Evangélikus vallási néprajz

tendő jó termését jósolja. Békési adatok szerint a lucabúza az életújulás jelképe, Krisztus születésének példázata. Jellegzetes karácsonyi szokások a kántálás, betlehemezés, ostyahordás. A karácsonyi ostyát a kántortanítók sütötték, és a tanulókkal hordatták a házakhoz. A szentelt ostya a hagyományos katolikus karácsonyi vacsora elmaradhatatlan része mézzel, borssal, fokhagymával együtt. Az ostyahordás és a karácsonyi ostya fogyasztásának szokása ez eddigi adatok szerint a hazai evangélikus szlovákok körében is elterjedt. Tessedik Sámuel tudós szarvasi evangélikus lelkész a 18. században a Szarvasi nevezetességek című írásában írt a szokás tiltásáról arra való hivatkozással, hogy a tanulók több hetet mulasztanak az ostya sütése, széthordása miatt, sőt úgy vélte korhelykednek, lopnak, koldulnak és az ostyákkal babonaságot űznek. „Ezen évben teljesen beszüntették a minden tekintetben káros hostatiot (ostyáknak tanulók által házról házra való küldözgetése, mikor is a tanítók nevében boldog ünnepeket kívánnak), s a tanítókat e veszteségükért a községi vagy egyházi pénztárból 24 forinttal kárpótolták." Az ostyasütés ugyanis a mindenkori tanítók feladata volt, és az ostyáért kapott természetbeni járandóság a díjazáshoz tartozott. A békési szlovákok a tiltás ellenére is sokáig őrizték a hagyományt. A betlehemezés elsősorban a katolikusok körében terjedt el, de például a békési evangélikusok is betlehemeztek. A betlehemes játékból önállósult az úgynevezett bölcsőske, Harta német evangélikusainak jellegzetes szokása. A karácsonyi kántálás ugyancsak élt az evangélikusok körében is: karácsonyi énekkel mentek az ablak alá köszönteni felnőttek, gyerekek egyaránt. Az 1994-es Evangélikus Naptárban olvashatjuk, hogy Nagytarcsán még ma is az esti istentisztelet után a presbiterek és az ifjúság végigjárja a gyülekezeti tagok házait. Égő gyertyával és énekszóval köszöntenek. Dunaegyházán a toronyba mennek ugyancsak a presbiterek és a fiatalok és énekszóval köszöntik az egész falut. A karácsonyfa sokáig ismeretlen volt, de a téli napforduló idején a megújuló természetet jelképező zöld ágat már ősidők óta beviszik a házba. A karácsonyfa ma ismert formájában evangélikus, német hagyomány. A kutatás szerint Luther Márton állított első ízben karácsonyfát a gyermekei számára. Korábban német nyelvterületen csak a szabadban voltak közös karácsonyfák, melyre a szegényeknek aggattak ajándékokat. Hazánkba a bécsi udvarból főúri, majd polgári családok közvetítésével jutott el a parasztsághoz nyugatról kelet felé haladva. A Vas megyei Bük községben a legidősebb adatszolgáltatóim is úgy emlékeztek az 1960-as években, hogy karácsonyfa már gyermekkorukban is volt. Bükön és a környékbeli falvakban például Szakonyban rábukkantam arra a szokásra, hogy a Jézuskát fehér lepedőbe burkolva megszemélyesítik. Előfordult, hogy a karácsonyfát és ajándékot is ő adta át a gyerekeknek. Az adventi koszorú napjainkban vált közismert szokássá. Evangélikus karácsonyi szokásokra vonatkozó kérdőíves gyűjtés (1995) eredményeképpen megállapítható, hogy az adventi koszorú körül sokféle családi ájtatosság alakul ki. Szenteste nem hivatalos egyházi ünnep, ennek ellenére hagyományosan istentiszteletet tartanak az evangélikus templomokban. E napon sokfelé az evangélikusok is böjtölnek. A karácsonyi vacsorához akkor ültek, mikor elcsendesedett a falu. A családi áhítat része volt az ének és az imádság. Régen és ma is jellegzetes ételeket esznek ilyenkor. A mákos guba különösen az evangélikus szlovákoknál elmaradhatatlan. Az úgynevezett karácsonyi morzsát, a karácsonyi ételek maradékát (fokhagyma, dió, káposzta, hal, mákos tészta stb.) egy évig is megőrizték és alkalomadtán például a füstjével a jószágot próbálták gyógyítani. Evangélikus