Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 1-2. sz.

Andorka Rudolf: Szociológia - a szegények oldalán álló tudomány

Magyarországi szociológiai kutatások a 90-es években A rendszerváltás és különösen a Bokros-csomag 1995. tavaszi bevezetése óta a magyarországi tudományos kutatások súlyos anyagi nehézségekkel küzdenek. Ezzel szemben nincsenek tabutémák és nincs hivatalosan előírt szociológiai elmélet. Ebben a helyzetben a magyar szociológusok túlnyomó többsége folytatja a világ szociológiájának hagyományát: a szegénység, a hatalomnak való kiszolgáltatottság és a társadalmi problémák empirikus vizsgálatára és magyarázatára összpontosítja figyelmét. Az alábbiakban röviden utalok néhány legújabb kutatási eredményre, amely az 1990 utáni évek empirikus vizsgálatán alapul. 1. A szegények száma erősen megnőtt. Pontos számuk attól függ, hol vonjuk meg a szegénység határát. Ha a KSH-nak az 1980-as évek első fele óta számított létminimumát vesszük alapul, amelyet 1994 óta már nem mutatnak ki, a szegények száma az 1980-as évekbeni egy millióról mára 3,5-4,0 millióra emelkedhetett. A KSH új létminimum-számítása szerint a szegények száma 3 millió körül lehet. Ha a nyugat-európai gyakorlatnak megfelelően azokat tekintjük szegényeknek, akiknek átlagos egy főre jutó jövedelme nem éri el az átlag 50 százalékát, akkor 14 százalék minősül szegénynek. Használtunk egy a megkérdezettek véleményén alapuló szegénységi küszöböt is. Azt kérdeztük ugyanis, hogy „az Önök véleménye szerint mekkora az a legkisebb havi összeg, amiből az Ön családja még éppen ki tud jönni?". A kapott válaszokból számítottuk ki, hogy különböző típusú, összetételű, lakóhelyű háztartásokban mekkorának tartják ezt az összeget. Sokatmondónak tartom, hogy ennek alapján 1996-ban a lakosság 36 százaléka volt szegény, tehát ez a „szubjektív" szegénységi küszöb a más módszerekkel kapott magasabb szegénységszámokat igazolta. Szociológiai vizsgálatok alapján azt is tudjuk, hogy melyik társadalmi és demográfiai csoportokban különösen gyakori a szegénység. Ezek: a szakképzetlen fizikai foglalkozásúak, különösképpen a munkanélküliek, az idős nyugdíjasok, a rokkant nyugdíjasok, az özvegyi nyugdíjasok, továbbá a gyermekes, elsősorban a három és többgyermekes családok, végül, de nem utolsó, hanem elsősorban a cigány etnikumhoz tartozók. 2. Megnőtt a jövedelmek egyenlőtlensége. A szocialista korszakban - a hivatalos ideológiával ellentétben - volt egyenlőtlenség, éspedig körülbelül a skandináv országokhoz hasonló mértékű egyenlőtlenség. A rendszerváltás után a jövedelmi egyenlőtlenségek nagyjából a nagy nyugat-európai országok, például Németország szintjére emelkedtek. Ezt még érthetőnek vagy szükségszerűnek mondhatjuk. Aggasztó azonban az a tendencia, hogy a legutolsó években az egyenlőtlenségek tovább nőni látszanak, így elérhetjük a nyugat-európainál lényegesen magasabb, amerikai szintet, sőt Latin-Amerika felé közeledhetünk, ahol jelenleg a Világon a legnagyobb a jövedelmek egyenlőtlensége. (Sokkal nagyobb, mint a gazdaságilag sikeres Japánban és a kelet-ázsiai „kis tigris" országokban.) 3. Magyarországon mindig - a kiegyezés óta - nagyok voltak a jövedelem és az életkörülmények területi különbségei. Ezek a második világháború után, elsősorban a hatvanashetvenes években némileg mérséklődtek. 1990 után a különbségek újra erőteljesen megnőttek. Nagy az egyenlőtlenség a főváros és az ország többi települései között, s nagyobb városok és a kisebb települések között, különösen hátrányos helyzetbe kerültek a kisebb falvak. Végül nagyon nagy különbségek alakultak ki a főváros és környéke, valamint Nyugat-Magyarország, másrészt a keleti, különösképpen északkeleti régiók között. 4. A munkanélküliség és szegénység az átlagosnál sokkal kisebb mértékben sújtja a magasabb iskolai végzettségű rétegek tagjait, ezért a családok számára a szegénységből való