Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 1-2. sz.

Reinhold Niebuhr: Miért hallgat Barth Magyarországról?

kapta volna. Péter János Evanstonban képviselte az egyházat, bár az Állami Egyházügyi Hivatal felügyelet alatt tartotta, mivel nézeteit ők már ismerték, de az egyházi vezetők nem. Szükségtelen mondani, hogy Péter János püspök Evanstonban kegyesen számolt be a magyarországi egyházról, és azt sem kell mondanunk, hogy ezzel megtévesztett néhány külföldi egyházi vezetőt, de nem zavarta össze a magyar gyülekezetek hívő lelkészeit és tagjait. Sokan ezek közül elpusztultak a forradalom alatt és ezrek menekültek el hazájukból. Barthnak Magyarországon diadalmenetben volt része, és a zsarnokságban élő egyházzal és az állammal kapcsolatos gondolatai pontosan fellelhetők alkalmi írásaiból összeállított gyűjteményében, melynek címe Árral szemben (1954). Egy magyar keresztény például megkérdezte egyszer tőle, helyes-e az, ha egy hívő ember együttműködik a kommunista kormánnyal. Barth így válaszolt: „Soha sem szabad az államot tisztán Istentől rendelt formának vagy teljes ördögi romlottságnak látni. Ez az a két határmezsgye, amely között a történelem halad", ezért eleve ki van zárva annak a lehetősége, hogy egy kormány „ördögi" lehessen. Ez azonban mit sem változtatott azon a tényen, hogy a magyaroknak a bőrükön kellett tapasztalni kormányuk démoni mivoltát. Hogy lehet, hogy egy ilyen bölcs és hatalmas elme, mint Barth, ennyire helytelen következtetéseket vont le egy adott történelmi helyzetben, és miért volt annyira biztos önmagában, hogy anélkül tanította a magyar keresztyéneket, hogy kérdéseket tett volna fel saját helyzetükre vonatkozólag? Erre a választ a magabiztosnak vélt teológiai és az alacsonyabb rendűnek tartott politikai koordinátarendszerben kell keresni. Egy teológusnak ugyanúgy figyelembe kell venni az előbbit, mint az utóbbit, hiszen ő is ember, és döntéseit politikai előfeltevései alapján hozza, bármennyire is úgy véli, hogy „Isten Igéjének" bölcsességére épít. II. Karl Barth teológiai rendszere bölcs politikai döntésekhez két okból nem elégséges. Először, túl következetesen „eszkatológikus" a „helyesen viszonyított nagyobb és kevesebb"-el kapcsolatban, amely feltétlenül hozzájárul a politikai döntéshez. „A keresztyén közösség és politikai változás" című esszéjében kijelenti: „A cél, ami felé tartunk, a mi Urunk, Jézus Krisztus második eljövetele. Az egyház üzenete a reménység üzenete minden ember számára. A politikai rendszerváltásoknak e nagy változás fényében kell állniuk, amelyet Jézus Krisztusnak neveznek. Furcsa lenne, ha az egyház, amely tud erről a hatalmas változásról, nem tudna bizonyos kisebb változásokat higgadtan elfogadni." Ezek a „bizonyos kisebb változások", amelyeket higgadtsággal kellene fogadni, akár a viszonylagos politikai szabadság zsarnoksággá válását is jelenthetik. Mivel nem rendszeres teológus vagyok, úgy látom, hogy ha valaki akár eszkatológiai, akár valódi repülőgépre ül és egy bizonyos magasságot elér, annak minden megkülönböztetés, amely fontosnak tűnik „földi" szinten, jelentéktelenné törpül a magasban. Mivel Barthnak sok köze volt az eszkatológikus témához, elgondolkodtató, hogy vajon jelenléte az Egyházak Világtanácsa evanstoni gyűlésén megváltoztatta volna-e a légkört, és az eszkatológiát fontosabbá tette volna-e a kis képzelőerejű és józan ésszel rendelkező „angolszász" elme számára. Barthnál a politikai és erkölcsi problémák teológiai megközelítésében a másik hiba az a szélsőséges pragmatizmus, amellyel minden erkölcsi alapelvet megtagad. Emil Brunner kérdésére, „Miért nem ellenzi a totalitárianizmust most úgy, mint ahogy akkor [a náci korszakban] tette?" Barth így válaszolt: „Az egyháznak nem elvi alapon, hanem Isten Igéjének fényében megvizsgálva kell a politikai rendszerekkel foglalkoznia. ... Minden olyan erőfeszítést el kell