Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 1-2. sz.

Frenkl Róbert: Szétválasztott hatalmi ágak. A Zsinat.

Ä Zsinat végére a változtatási igény kényszerűen visszakanyarodott a három egyházkerület kialakítását, három püspök (kettő vidéken) szolgálatának a megszervezését célzó elképzeléshez, az egyszerűsítést a szerény kiépítettségű egyházkerület jelentené. Emellett szakmailag a legfőbb érv, hogy a főpásztori szolgálat közelebb kerül a gyülekezetekhez, gyorsulhatnak a regenerációs folyamatok, egyben demokratikusabbá válhat az egyházkormányzás. Mindez azonban csak 2001-ben lépne életbe. Addig folytatódhatna a tanulási folyamat, illetve az új Zsinat módosíthatná tapasztalat szerint a törvényeket. (A Zsinat a Credo lapzártája után, az április végi ülésszakon 41:15-ös, imponáló szavazati aránnyal, a három kerületes modell bevezetése mellett döntött!) Mit hozott a Zsinat a Magyarországi Evangélikus Egyháznak a nem lebecsülhető törvényhozó tevékenységen túl? Alig vitatható, hogy új légkört teremtett, megtört évtizedes rossz hagyományokat, jelentős lépést tett a hierarchizmus csökkentéséért. Egyedül a Zsinaton volt rendszeresen konstruktív, nyílt, tisztességes dialógus az elmúlt időszakban az egyházban. Egyébként sajnos inkább az elkülönülés, a hasonszőrűekkel való kommunikálás - olykor még kirekesztő magatartás is - vált jellemzővé, illetve fordult elő. A Zsinat példát mutatott. Ezért is sajnálatos, hogy - a betegségből, elfoglaltságokból adódó személyi változásokon túl - viszonylag nagyszámú lemondás nehezítette a zsinati munka színvonalát, folyamatosságát. Különösen a három kerületes struktúra elvetése 1995-ben váltott ki ellenérzéseket, lemondásokat. Ezek etikai értéke nem kérdőjelezhető meg, az eljárás mégsem helyeselhető, mert éppen a lemondok által áhított - adott esetben helyes - elképzelés megvalósulását nehezíti meg. Jellemző, hogy a Zsinat változtatási igénye, a befejezés előtt, feltehetőleg mégis ennek a modellnek az előtérbe helyezését ígéri a lemondottak szavazata nélkül is. Miután most már nemcsak az egyházkerületi, hanem az országos egyházi modell is a Zsinat elé került, beigazolódott az a vélekedés, hogy egyrészt a múlt felé fordulás, másrészt a lojalitás révén a túlzott klerikalizmus veszélye inkább erősödött, mint csökkent. És itt nem egyszerűen a lelkészi és nem lelkészi elem paritásáról, illetve az egyházkormányzásról van szó, hanem a megújuló egyházi életben szükséges szakértelemről, ennek érvényesüléséről, prioritásáról, a hierarchiával szemben. Az örvendetesen megnövekedett oktatási, kulturális, diakóniai, építészeti, pénzügyi - gazdasági, médiával kapcsolatos feladatok ellátása, irányítása megfelelő hatáskörrel rendelkező szakértőket igényel. Ezt a törvény nem zárja ki, de alig érinti. Jellemző a szocializmus évtizedeit követő egyházi életre, hogy a törvény-előkészítők prioritása a klerikus vezetés iránti lojalitás volt, ennek ellenére a vezetők többször érzékenyen reagáltak, a szerény változtatási javaslatokra is. A képhez hozzátartozik az úgynevezett radikális csoport magatartása, amelynek egyházmodellje ugyancsak a múltat idézi, klerikalizmusa is töretlen, csak más személyeket képzelne el az informális működés csúcsán. Az eddigiek alapján akár pozitívan is értékelhető a fiatal korosztályok szerény érdeklődése a Zsinat iránt. Talán ez megkönnyíti majd, hogy ők valóban ne a múltból, hanem a jövő felé fordulva építkezzenek, görcsöktől mentesen. Természetesen ugyanazok a tények különböző módon is megítélhetők. Az egyházi atmoszféra javításán, befolyásolásán túl a Zsinat diagnosztikus értéke is jelentős, sok mindenre fényt derített. Az is kiderült, hogy az állam és egyház szétválasztása ellenére a társadalom rezdülései - például a kilencvenes évek derekán érezhető sajátos visszarendeződés - kihatnak az egyházra is.