Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 3 (1997) 1-2. sz.

Frenkl Róbert: Szétválasztott hatalmi ágak. A Zsinat.

FRENKL RÓBERT Szétválasztott hatalmi ágak. A Zsinat. Talán senki nem gondolta 1991. június 8-án, a Zsinat megnyitásakor, hogy az egyházi törvényhozás igénybe veszi majd a teljes törvényes lehetőségét, kitölti a hat éves ciklust. Természetesen válaszolni kell rögtön erre az első miértre, amikor közvetlenül a Zsinat befejezése előtt főként nem az értékeléssel, ez későbbi feladat, hanem azzal kívánunk foglalkozni mit jelentett, mit jelent, mit hozott a Zsinat az egyháznak. Üzenetértékü a hat év, nemcsak a szocialista rendszerben összehívott Zsinatok - 1952, 1966 - egy-két napos időtartamához képest, hanem önmagában is. Az egy-két nap annakidején azt üzente, hogy a diktatúrában is őrizni kell - ha csak minimálisan is - a kereteket, a formát, rá kell bólintani a Zsinaton a máshol, mások által készített, jóváhagyott törvényekre. A hat év első üzenete a törvényesség helyreállításának a kínjairól szól. Újra kellett, újra kell tanulni járni. Ha az egyházi jogalkotás évtizedekig szünetelt akkor idő, gyakorlat kell az érdemi újrakezdéshez. A gond azonban mélyebb volt, az idők folyamán tovább mélyült, egyben nyilvánvalóbbá vált. Ezért sem várhatunk a szembesüléssel a Zsinat utánig. Arról van szó, hogy nemcsak gyenge minőségűek, keret jellegűek voltak a szocializmusban alkotott egyházi törvények, hanem azokat sem tartották, tartottuk be a gyakorlatban. A törvényesség véletlenszerűvé vált, a társadalomhoz hasonlóan az egyházban is informálisan, hierarchikusan és centrálisán dőltek el az ügyek. Az egyházban ehhez még a klerikalizmus is hozzájárult, ami további nehézséget jelentett a Zsinat számára, lévén csaknem fél évszázados kiesés a nem lelkészek valóságos tevékenységét, mozgásterét, hatáskörét tekintve. A legnagyobb kérdőjeleket azonban a törvényességi tapasztalat hiánya jelentette. Ennek súlyát növelte, egyben a zsinati gondolkodás természetes meghatározó elemévé vált a lelkiismereti- és vallásszabadságról szóló 1990-es IV. törvény. Ismeretes, hogy ez a törvény választotta szét történelmünkben először az egyházat és az államot. Ez azt is jelentette, hogy a Zsinat által alkotott törvénykönyv életbeléptetése már nem igényel állami jóváhagyást, de azt is, hogy nem élvez állami garanciát. Működőképessége, szakmai tartalmán, értékén túl azon is múlik, hogy teljes lesz-e a közmegegyezés, a törvények elfogadása az egyházban. Ma már tisztán látható - és ez nem feltétlenül jelent elmarasztalást, ha magam kudarcként élem is meg -, hogy a Zsinat nem tette magáévá a társadalmilag és történelmileg egyaránt merőben új helyzetben a jövőbetekintő, teljesen új gondolkodást, hanem a múlt felé fordulva próbálta meg helyreállítani a megtört egészséges működést, illetve megteremteni ennek törvényi feltételeit. A jövő dönti el átadja-e helyét az informális irányítás a törvényes működésnek.