Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 3-4. sz.

Kósa László: Protestantizmus és magyar művelődés

és Hollandiában tapasztaltat. Még magyarországi viszonylatban sem mondhat radikálisnak, föllépése nyomán elmaradt az egyházszakad(oz)ási folyamat is. Nem volt anglikán alap, nem jött létre presbiterianizmus és independentizmus, és majd csak a XIX. század második felében jelentkezik a metodizmus meg a baptizmus. Meggyökereztette és szélesebb körben elterjesztette a presbitrium intézményét, ami azonban korántsem az eredeti kálvini hit- és erkölcsvédő-ellenőrző funkciót töltötte be, sokkal inkább az egyházak világi képviseletét látta el. Nagyszámú puritán vallási traktátust fordítottak le különböző' nyelvekből, gyorsan követve az első megjelenést, jelentős átdolgozások és eredeti magyar művek is születtek. Az erdélyi irodalom kiemelkedő alkotóinak munkásságában mintegy száz éven át őrződik a puritán eszmeiség (Apáczai Csere János, Bethlen Miklós, Pápai Páriz Ferenc, Cserei Mihály, Misztótfalusi Kis Miklós, Bethlen Kata, Bod Péter, Hermányi Dienes József). Tudatosan kiemelkedő és különleges példákra utalva: nálunk nem született Milton és John Bunyan sem. Ha arra hivatkoznánk, hogy „kisnép"-voltunk, továbbá az üldöztetés akadályozott, legjobb ellenpélda Comenius, aki hazájából menekülni kényszerült, de megírta az első csehnyelvű (vallásos) regényt. Továbbra sincs színvonalas protestáns vallásos költészetünk, bár az előző korszak Balassi Bálint istenes verseivel reményt keltett. Még ha az ortodox lutheránus nevelésben részesülő református Ráday Pál énekköltészetét e nemben méltán a legkiválóbbnak is tartjuk, az aligha vethető össze a német párhuzamnak kínálkozó Paul Gerhardt lírájával. Talán említeni sem kellene - hiszen rendkívüli művészegyéniségek, - hogy nincs magyar Bach vagy Haendel, de a buzgón katolikus Esterházy Pálnak, a magyar barokk kiemelkedő zeneszerzőjének sincs hazai protestáns párja. A puritanizmushoz sokban hasonlót mondhatunk a pietizmus művészeti hatásairól, pedig a pietizmus nyugodtabb társadalmi-politikai éghajlat alatt bontakozhatott ki, bár elterjedése igazán nem mondható zavartalannak. Németföldi hazájára gondolva, Magyarországon hiányoztak belőle a szélsőségek, a szélesebb körben megnyilvánuló rajongás, de megvolt benne a józanság és a gyakorlatiasság mind a vallási életet, mind a nevelésügyet tekintve. Bél Mátyás és köre, valamint a Dunántúlon Torkos András és Bárány György fémjelzik virágkorát. Hiányoznak a részletes kutatások, de így is valószínű, hogy hatása tovább tart, mint a puritanizmus, illetőleg azzal - mint erre fentebb utaltunk szorosan összefonódik. Nem hagyhatjuk említés nélkül Tessedik Sámuelt és Szikszai Györgyöt sem. Az utóbbi nevezetes könyve (Keresztyéni tanítások) példa az említett összefonódásra, nem hiába volt hosszú ideig népszerű mind az evangélikus, mind a református hívek körében. Frissítő németországi ösztönzések nyomán még a XIX. század első felében is találkozunk az immár „történeti"-nek mondható pietizmusra valló magatartással (Wimmer Ágost Gottlieb, Dorottya főhercegnő, nádorné). De ne lépjünk még ennyire előre az időben! AXVII-XVIII. század a protestáns peregrináció virágkora volt. A fölsorolt nevek viselői kevés kivétellel részesei voltak a nyugati egyetem- és fó'iskolajárasnak. Jogos büszkeséggel gyakran és szívesen hivatkozik rájuk a protestáns história, ám tegyük hozzá, hogy ismerjük a diáknévsorokat, ismerjük a kiemelkedő peregrinusok életét, de már jóval kevesebbet tudunk arról, vajon a tömeg, a többiek, akik neve nem ragyog a művelődéstörténet lapjain vagy nem is olvasható ott, vajon mit hozott haza, milyen műveltséget sugárzott szét, hátralévő éveit-évtizedeit távoli, elszigetelt településeken töltve. Ekkor alakulnak ki a protestáns világra olyjellemzó'„ároni famíliák" is. Irodalmi példánál maradva, Mikszáth Kálmán ősei között több nemzedékben Nyugaton tanuló evangélikus lelkészeket találunk, akik eldugott felső-magyarországi falvakban lelkészkedtek. 3. AXVIII. század utolsó harmadától a XIX. század derekáig a felvilágosodás és a romantika az a két nagy nemzetközi szellemi áramlat, amellyel elsősorban számolnunk kell áttekintésünkben. A nyugati peregrináció többek közt épp ezek közvetítésével változatlanul fontos szerepet tölt be. Nélküle most aligha állna itt a korban olyan jeles tudósok neve, mint Hatvani István, Bolyai Farkas, Körösi Csorna Sándor vagy Mándi Márton István pápai tanár, Immanuel Kant első magyar interpretátora. Az evangélikus" kollégiumok neveltjei közül újra említjük Bél követőit és Tessediket, továbbá Czwittinger Dávidot, Schwartner Mártont, Rát Mátyást, Berzeviczy Gergelyt, Hajnóczy Józsefet, Berzsenyi Dánielt, a református iskolákból kerültek ki például Kazinczy Ferenc, Péczely József, Kármán József, Bessenyei György, Csokonai Vitéz Mihály. A névsorok egyik tanulsága, hogy ezeket még nem bontja meg a nyelvi nacionalizmus, és összefogja a hungarus tudat. Az evangélikus egyházban azonban hamarosan kibontakozik a modern szlovák művelődés, melynek alakjai legfeljebb a magyarországi művelődésben vehetők számba, nem a magyarban. A német evangélikusok között ellentétes folyamat, magyarosodás és a magyar kultúrához orientálódás figyelhető meg. A felvilágosodás nem protestáns ügy, bár felekezeti eltérések is mutatkoznak ágazatai között, ez a másik tanulság. Sokkal lényegesebb a társadalom vallásosságában bekvetkező általános fordulat, az egyre erősödő laicizálódásban