Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 3-4. sz.

Fónyad Pál: A Luther-kép változásai

köve a Szentírás és az ó-egyház hitvallásai, valamint az egyházatyák. Továbbá: A történelem bűnét mindkét oldalról el kell ismerni, mondta 1983. október 31-én. Ismerve az előző évszázadok Luther-értelmezését új és addig elképzelhetetlen lépés történt 1983. májusában, mégpedig egy közös római-katolikus és lutheránus nyilatkozat fogalmazódott meg Luther születésének 500. évfordulójára. Ebben a 27 pontos nyilatkozatban szó van arról, hogy Luther egyházmegújítói szándéka a megtérésre való felhívás és az evangélium újra kézbevétele volt. Luther az evangélium tanúja. Fontos megállapítás ez: 1517 után Luther teológiai tézisei fokozatosan háttérbe szorultak az erősödő egyházpolitikai és politikai érdekeltségek javára, amik végülis egyházszakadáshoz vezettek. Akatolikus fél jelezte, hogy hajlandó feladni azt az addigi álláspontját, amely szerint Luther ellen védekezni kellene, sőt hajlandó újragondolni a reformáció szándékáról kialakított véleményét. Ma már elképzelhetetlen az is, hogy a bibliatudósok ne dolgoznának össze és ne lenne az ökumeniának katolikus részről is komoly munkálói, még akkoris, ha az egyházfogalom kérdésében eltérések vannak. Sajnos azonban úgy tűnik, hogy a kezdeti, tehát az 1983-as kezdeményezések már akkor sem hatoltak be a rómaikatolikus egyház legfontosabb dolgozó szobáiba, sok fontos és fent vázolt, ha még óvatos nyitás is zárt ajtókra talált. Vajon tud-e mindkét egyház népe a lehetőségekről? Ajelenlegi vatikáni szellem, úgy látszik, ellentmond az 1983-as lépéseknek. Miután sem római-katolikus, sem evangélikus teológus vagy egyházfő az egyház Ura, így nem mi vezetjük az egyházat. Tehát türelemmel, de nem megbénulva, hanem tevékenyen, a további fejleményeket elősegítve munkálkodnunk kell a közeledésen. A keleti kereszténység Luther-képe 1983-ban az ortodoxia is megszólalt Luthert és a reformációt értékelve. Elsősorban ugyanúgy, mint a római- katolikusok Luthernél az egyházatyák ismeretét emelték ki. (Damskinos Pandreou genfi metropolita. Schweizerischer Pressedienst 11.8.1983, LX.). Luther mint olyan figyelemre méltó személyiség jelenik meg az értékelésekben, aki ugyan az egyházat akarta megreformálni, de mégis a liberális teológiai elindítója. A lutheri reformáció megsokszorosította az egyházon belüli sokszínűséget, de ugyanakkor a további fejlemények eredete és okozója is. Ennek eredménye az a tény, hogy jelenleg több mint 300 különféle egyház és közösség létezik (Emilianos Timidis, Genf, lwi 29/83,17.) Az ortodoxok sajnos nem foglalkoztak azzal a ténnyel, hogy Luther és főleg munkatársa, Melanchthon, kapcsolatot kerestek a bizánci kereszténységgel. Luther és az antiszemitizmus 1983-ban jelentek meg tanulmányok Luthernek a zsidósággal kapcsolatos magatartásáról. Tudomásom szerint maga a zsidóság mint olyan nem nyilatkozott Lutherről, habár zsidó történészek is részt vettek az eszmecserében. .Antiszemita volt-e Luther és ha igen, akkor befolyásolta- e a későbbi hitleri antiszemitizmust? A vélemények megosztottak. Különbséget kell tennünk antiszemitizmus és antijudaizmus, azaz a zsidóságnak Jézus Krisztus előtti idejéről szóló felfogás között Jézus Krisztus mint Messiás nem zsidó hittétel, az Újszövetség alapján azonban Isten kinyilatkoztatása és Messiás. Tehát ha valaki azt mondja, hogy az Isten útja az emberiséggel nem állt meg az