Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 3-4. sz.

Bárdossy György: Eötvös József, a polgári átalakulás iskolapolitikusa

népnevelés, művelődés ügye nem szakügy, hanem a nemzet életét érintő mindenkire tartozó probléma . A reformkor több nagy alakjához hasonlóan Eötvös is a műveltségnek a nevelés útján történő terjesztésétől várta a haza jövőjének felvirágoztatását, a nép sorsának javítását. A reformkor nagy gondolkodói megegyeztek abban, hogy a nép műveltségének emelésétől sokban függ a haza jövője. Közülük a három legmarkánsabb vélemény: Széchenyi nem látja alkalmasnak az időt, hogy nevelési kérdésekkel foglalkozzanak, szerinte a nép politikai fejlettsége ezt nem teszi lehetővé, Kossuth elsősorban az országos politikai kérdések rendezését, a polgári átalakulás jogi kereteinek megteremtését sürgette, és a balodalra támaszkodva az Ausztriát érintő ügyekhez is hozzá mert nyúlni. Eötvös az, aki legikább hitt a művelődés fontosságában, és ő az aki a nemzetet neveléssel szeretett volna előkészíteni a nagy politikai és társadalmi átalakulásokra (a modernizációra), és élete folyamán lényegében ezért dolgozott, nem is akármilyen eredménnyel. Gyakran fejtette ki legfőbb pedagógiai elvét: a nemzet jövője attól függ, milyen kulturális fokot ér el, milyen mélyen ver gyökeret az az emberekben a műveltség. Meggyőződése volt, hogy csak a műveltség által emelkedhet az ember nembeli lényegéhez a szabadsághoz. Széchenyivel szemben Eötvös érvelt a népművelés (az általános műveltség emelése) fontossága mellett, mert szerinte egy nép szilárdabban, elveihez jobban ragaszkodva él politikai jogaival, harcol szabadságáért, ha szellemileg is fölkészített a harcra. A műveltség terén fennálló különbségek mérséklődésétől Eötvös a társadalmi és politikai egyenlőtlenségek enyhülését is remélte. 1848-ban, addig közszereplése, és írói munkássága alapján teljesen egyértelmű, hogy Eötvös került az első önálló magyar kabinet vallás- és közoktatásügyi minisztériumának (VKM) élére. Történeti szempontból szinte minden kezdeményezés figyelemre méltó, de most az első minisztersége idejéből mégis azt a törvényjavaslatát emeljük ki, amelyet 1848 augusztusában terjesztett a népoktatás ügyében az országgyűlés elé. A törvényjavaslat 19 paragafusból állt. Röviden a leglényegesebb kitételei: Az állam köteles gondoskodni arról, hogy minden helységben s népes pusztákon tanintézetek legyenek. (2. §) Az iskolába járás fiúknál 6-12, leányoknál 6-10 évieg kötelező. (4. §) az oktatás ingyenes. (5. §) Az oktatás költségeit a község polgárai viselik. (6. §) (Az állam ott segít, ahol a község erre képtelen) Az oktatás nyelve a többséghez igazodik, és a magyart ott is tanítják, ahol az oktatás nyelven nem az. (11.-10. §) Eötvös az iskolaállítás jogát alapvetően a községeknek adta, és a felügyelet a községet és az államot illeti meg. A felekezetek iskolaállítási jogát megtartotta, a vallásokatást különválasztotta a többi oktatott tárgytól. Hangsúlyozza az alapos természettudományos oktatás fontosságát. A néptanítók képzését állami feladatként szándékozott a törvény erejével biztosítani. A törvényjavaslat hatalmas vihart váltott ki az országgyűlésben, végül is levetették a napirendről. A módosított változat újratárgyalására majdan húsz év múlva került sor. Már ekkor foglalkozott a közép- és felsőfokú oktatás átalakításának a terveivel. (De ezekre is majd a második miniszterségét tárgyaló részben térünk ki.) A forradalom szeptemberi radikális fordulata után megriadt és külföldre utazott.