Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 3-4. sz.

Laborczi Géza: A Nyíregyházi Evangélikus Általános Iskola kálváriája Naplószerű töprengés

nem lesznek egyházi iskola. Valami félelmetes kommunikációs zavar van a magyar társadalomban. Azon érdemes gondolkodni és vitatkozni, hogy az egyházak ekkora időkiesés után felkészültek-e anyagilag, szellemileg, emberi erők vonatkozásában iskolák működtetésére. De ami itt történt az egész más. Olyan ez, mintha felkérnék egy hölgyet táncolni, s ő válasz helyett pofon vágna... Mivé lesz ez az ország, ha normális érdekegyeztetések helyett indulatok és gyanakvás lesz úrrá, ha az értelmes beszédet felváltja a sárdobálás? A helyzet kialakulásáért azonban még egy dolog felelős: maga a törvény. 1991-ben olyan törvényt fogadott el az Országgyűlés, amely a hangoskodókat jultalmazza, a kompromisszumra készeket pedig bünteti. Az önkormányzat most „kiabál", mert azt reméli: így jut a pénzéhez. 1996. február 11. A Presbitérium és Képviselőtestület ülésén arról számolok be, hogy a történtek után arra kell felkészülnünk, hogy belátható időn belül nem lesz általános iskolánk, mert igen nagy az egyházi tulajdonlással kapcsolatos ellenállás, a hatalmi szóval történő „egyháziasítást" viszont nem tartom járható útnak. Ami történt II. 1996. március 20., szerda körülbelül 10 óra Csörög a telefon a Lelkészi Hivatalban. Az önkormányzat által megszűntetni kívánt általános iskola igazgatója mutatkozik be. Levelet szeretne hozni - mondja. Milyen levelet? - kérdezem. Arról van szó - folytatja -, hogy az iskola tantesülete úgy döntött, hogy támogatja azt a szülői elképzelést, hogy az egyház vegye át az iskolát. Azt hittem nem hallok jól, hogy valaki csúfot űz belőlem, vagy biztosan álmodom. „Ne engedj kápráznom, Istenem!" - fordul meg a fejemben és a szívemben. Délután 3 órakor ott fekszik a levél az asztalomon, s ül velem szemben egy addig ismeretlen ember, aki olyat kér, ami lehetetlen. Amennyire negatív túlzás volt az elutasítás, most pedig az túlzó remények hajszolnak egy közösséget? Milyen eszközünk van nekünk arra, hogy segítsünk? Mi dolgunk van nekünk két vitatkozó fél dolgával? Hála Istennek, ekkor sem voltam egyedül ezekkel a kérdésekkel, mert meg tudtam beszélni egyrészt feleségemmel, másrészt gyülekezetünk felügyelőjével és néhány olyan presbiterrel, akik már eddig is komoly segítséget nyújtottak hitükkel, felkészültségükkel, emberi tartásukkal. Nem tudok elég hálás lenni értük, mert nélkülük már rég feladtam volna... 1996. március 24. A Presbitérium és Képviselőtestület felhatalmazást ad az Elnökségnek, hogy a megszüntetésre ítélt 5-ös iskolával tárgyalásokat folytasson. 1996. március 29. Dr. Endreffy Ildikó felügyelőtársammal együtt találkoztunk az iskola vezetőségével. Ezen az iskola szerkezetéről, pedagógiai profiljáról tájékozódtunk, valamint kifejtettük Egyházközösségünk álláspontját az ügyben. Arról győződtünk meg, hogy iskoláját szerető és féltő közösség, segítséget mindenképpen megérdemelnek. Kértük, hogy az egyházi működtetésről a szülők véleményét is kérjék ki.