Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 3-4. sz.

Laborczi Géza: A Nyíregyházi Evangélikus Általános Iskola kálváriája Naplószerű töprengés

hangulatban úgy nyilatkozott, hogy a szülők dönthetnek a kérdésben. Demokráciánk gyermekbetegségének tartom ezt a kijelentést. Világos, hogy egy képviselő, akit 4 évre választanak, igyekszik a választók „kegyeit" elnyerni. Ez mindenütt így van. Azt azonban nem tartom járható útnak, hogy demokrácia ürügyén a felelős mandátummal rendelkezők döntését demagóg módon másokra hárítsuk. Ebben az esetben az iskola tulajdonosváltozásának eldöntése az Egyházközség és az Önkormányzati Képviselőtestület átruházhatatlan feladata és felelőssége. Azt természetesnek tartom, hogy az érintettek véleményét meghallgatjuk. Ezért mentem el a találkozóra. A döntés helye és felelőssége azonban vitathatatlan. 1995. október 30. A következő Nyilatkozatot tesszük közzé; „...Az iskola átvételével - átadásával kapcsolatosan az Evangélikus Egyházközség - a törvényekkel összhangban - a következőket vállalja: - az ott folyó teljes oktatási profil töretlen folytatását; - az iskola autonómiájának tiszteletben tartását; - az iskola teljes személyzetének átvételét; - az Igazgatótanácsban megfelelő szintű Önkormányzati képviseletet biztosítását. Egyházközségünk tehát pedagógiai, gazdasági és törvényi garanciát vállal nem csupán az iskola további működtetéséért, hanem annak támogatásáért, a benne rejlő lehetőségek jobb kiaknázásáért. Szeretnénk az Önkormányzattal partneri módon működtetni az ott folyó nagyon magas szintű zenei oktatást. Semmiképpen nem szeretnénk az iskola körül háborút, inkább egy „kontra Dabas Sári" ügyet felmutatni, ahol az Önkormányzat, az Egyház, az Iskola együttműködnek a jobb oktatásért, a gyermekekért, a településért. Bízunk benne, hogy az iskola sorsát meghatározó kérdésekről a nagy nyilvánosság előtt higgadt eszmecserét folytathatunk az érintettekkel, ahol az esetleges félreértések tisztázódnak." 1995. november 2. Találkoztunk a Kodály Zoltán Altalános Iskola Tantestületével. Ezen világossá vált, hogy nem támogatják a tulajdonosváltozást. Ehhez való jogukat semmi módon nem vitatom. Mégis tanulságokkal szolgál az eset. Nem a „nem" zavar, hanem a „hogyan". Számomra az értelmiségi gondolkodás „szellemi létminimuma" az, hogy egy adott problémát, kihívást több oldalról végiggondolok, alkotó módon választom ki a legjobb megoldást. A tantestület egyszer volt hajlandó találkozni velünk. Ezután már ki is alakította végleges álláspontját. A találkozó végén az igazgató közölte, hogy ha egyházi lesz az iskola: lemond. Nem az elutasítás lepett meg, hanem az intellektuális és érzelmi falak. Az, hogy csak egyetlen tanár akadt a töb, mint 40-ből, aki nyilvánosan is mert gondolkodni: mi van akkor, ha egyházi lesz és mi van akkor, ha önkormányzati marad az intézmény. Ha az új kihívásokra ilyen bénultan, a kreativitás teljes hiányával reagál a pedagógus társadalom, mivé lesz az oktatás? Könyökvédős bürokraták oktatnak nem gondolkodni, problémákat nem megoldani? A jelenség hátterében három összetevőt látok: 1. Apedagógus képzésből hiányzik a kreativitás. Nem csupán ideológialiag meghatározott képzés folyt évtizedeken keresztül, amely a fejekben is elültette a szekularizációt. Nem csupán a marxizmus múlt századi társadalmi, gazdasági és egyházi