Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 3-4. sz.
Hans Küng Credo: Az Apostoli Hitvallás kortársaknak szóló magyarázata
lehet érteni a republikánus Feuerbachot, hogy az embereket, akik a túlvilág tudósai, e világ tanulóivá akarta tenni, a mennyei és földi monarchiák és arisztokráciák vallási és politikai komornyikjait pedig szabad, öntudatos polgárokká. Feuerbach óta mindenesetre még két dolgot tanultunk: 1. Feuerbach mindig csak hangoztatta, de sohasem bizonyította, hogy Isten csak az ember túlvilágba kivetített, feltételezett képe, amely mögött a valóságban nincs semmi. Ma számlálhatatlanul sok olyan ember van, aki szabad, öntudatos polgára a földnek, éppen azért, mert hisz Istenben mint szabadsága és nagykorúsága alapjában és kezességében. 2. Az istentelen humanizmusnak is túl gyakran voltak nem humánus kísérő'jelensé : gei, és a mi évszázadunk borzalmas tapasztalataiban az istenit nélkülöző' humanitásnak a bestialitásba torkolló útja - két világháború, Gulag, holocaust, atombomba - gyakran nagyon rövidnek bizonyult. De újra kérdezzük: a szabad, öntudatos istenfélő' emberekre vonatkozó kijelentés legjobb esetben a nyugati jóléti társadalmakra vonatkoztatható, a latin-amerikai kontinensre azonban alig? Az embertelen körülmények elemzésénél, amelyekben nem utolsósorban a vallás és az egyház a vétkes, nem joggal vonták be Karl Marx felismeréseit? Marx a menny kritikáját a föld kritikájára akarta átváltani, a vallás kritikáját a jog kritikájára, a teológia kritikáját a politika kritikájára. Aki ismeri a gyakran embertelen körülményeket Latin-Amerikában, alig vitathatja, hogy a keres ztények uralkodó Istene gyakran az uralmon levők Istene volt: vigasztalás a túlvilággal, a tudat eltorzítása, a láncok virággal való díszítése ahelyett, hogy összetörnék őket. Időközben mindenesetre az eddig hajlíthatatlanok számára is megcáfolhatatlanul bebizonyosodott, hogy a marxi megoldások - a magántulajdon megszüntetése, az ipar, mezőgazdaság, nevelés és kultúra szocializálása - minden helytálló elemzés szerint ariépek példátlan kizsákmányolásához és az erkölcs és a természet szétrombolásához vezetett. Ä vallás automatikus elhalása azonban úgy, ahogy azt Marx feltételezte, nem következett be. A vallás helyett ugyan egy idei g a fo r radalom volt a nép ó piuma, - az Elbától Vlagyivosztokig, Kubában, Vietnámban, Kambodzsában és Kínában is. De most megmutatkozott Kelet-Európától és az NDK-tól Dél-Afrikán át Dél-Amerikáig és a Fülöp-szigetekig, hogy a vallás nem csak a szociális nyugtatás és vigasztalás eszköze lehet, hanem - ez így volt már az észak-amerikai polgárjogi mozgalomban is - a szociális felszabadítás katalizátora, éspedig minden forradalmi erőszak alkalmazása nélkül, mer t az erőszak ördögi körként mindig erőszakot von maga után. "Bizonyára" - szól némelyik kortársunk, „az istenhit lehet a külső, szociális felszabadítás katalizátora. De mi van a még sürgetőbb belső, lelki felszabadítással: a félelemből, a szellemi kiskorúságból és a rabságból?" Elismerem: teljes joggal bírálta Sigmund F reud az egyházak kihívó viselkedését és a hatalommal való visszaélésüket, bírálta a vallás téves külső formaságait, a valósággal szemben megnyilvánuló vakságot, az öná mít ást. a vallásba menekülés kísérleteit és a szexualitás elnyomását, de szemtől-szemben bírálta a hagyományos tekintélyelvű istenképet is. Énnek az istenképnek ambivalenciája mögött valójában nagyon gyakran az érzékfelettibe, a túlvilágiba vagy a jövőbe előrevetített saját kisgyermekkori apa- és anyakép_válik láthatóvá. Vallásos családokban a szülők olykor még ma is a büntető Atya-Istennel mint nevelő eszközzel élnek vissza a gyermekek fegyelmezésekor. Ez a felnövekvő nemzedék vallásosságára hosszanható negatív következményekkel jár. Az istenhit ilyen módon az infantilis rendszerekhez való visszafordulást jelenti, a gyermeki kívánságok világába való visszafejlődést.
