Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 3-4. sz.
Szabó István: A határok teológusa Paul Tillich:Rendszeres teológia
megjegyezni, hogy pusztán fordításokkal nem lendül előre a magyar teológiai nyelv ügye, és erre éppen Tillich a legjobb példa, aki angolul is ugyanolyan kreatív tudott lenni mint anyanyelvén.) Egyetlen szempontot szeretnék, mintegy ajánlásképpen, kiemelni. A Rendszeres teológia első és második kötetében Tillich több ízben latolgatja egy-egy a klasszikus fogalom megtartását, átértelmezését, illetve radikális elvetését. Bizonyos kérdéseket - talán éppen emiatt - csak futólag érint. Igen érdekes azonban, hogy a legkésőbb keltezett (de gondolatilag egészen a húszas évekig visszamenő) harmadik kötetben már korántsem ilyen radikális. Miközben ugyanis Tillich rendszere trinitárius ( Isten - Krisztus - Lélek), és anyagát is eszerint rendezi el, szinte alig szól a Szentháromságtanról, inkább a problémáit jelzi. Az utolsó kötetben azonban (ahonnan az alábbi rész is való) sokkal alaposabb, és a Szentháromságtan új megnyitásáról beszél. Ez két szempontból is jelentős. Egyrészt, teológiatörténetileg, valóban a hatvanas-hetvenes évek fordulójára esik a trinitás-tan megújulása (Rahner, Moltmann, Jüngel, Pannenberg, Jenson), ezt Tillich igen jól megérezte. Másrészt, tartalmilag, igen figyelemreméltó, hogy Tillich az istenről való beszéd problémáját érintve nem a radikális teológia (ez esetben feminizmus) irányába nyit, hanem a klasszikus teológia nyelvén keresi azt, ami meghaladja az analógiás beszéd mára olyannyira kihegyezett problémáját. Ha „Tillichet a határok teológusának" szokás nevezni, úgy ő ezen a határon nem „előre" és nem is „visszafelé" mutat, hanem felfelé. Többek között ezekért a mozdulatokért érdemes dogmatikát olvasni. PAUL TILLICH A lét fogalmának használata a rendszeres teológiában Amikor az Istenről szóló tanítás azzal kezdődik, hogy Isten önmaga-lét, akkor a lét filozófiai fogalma bekerül a rendszeres teológiába. így történt ez a keresztény gondolkodás egész története során. Ami rendszerünkben három helyen találkozunk vele: az Istenről szóló tanításban, ahol Istent úgy neveztük, hogy lét mint lét, vagy a lét alapj a és hatalma; azután az emberről szóló tanításban, ahol különbséget teszünk az ember lényegi (esszenciális) léte és létezési (egzisztenciális) léte között; és végül a Krisztusról szóló tanításban, ahol K risztus t az Új Lét megnyilatkozásának nevezzük, akiben az isteni Lélek munkája ténylegesül. Annak ellenére, hogy a klasszikus teológia mindig használta a „lét" fogalmát, a kifejezést erős támadás érte a nominalista filozófia és a perszonalista teológia részéről is. Tekintettel arra, hogy a fogalom igen jelentós szerepet játszik rendszerünkben, választ kell adnunk ezekre a bírálatokra, és ugyanakkor tisztáznunk kell azt is, hogy miképpen használjuk a fogalmat ezekben a különböző vonatkozásokban. A nominalisták (és mai pozitivista örököseik) bírálata azon a feltevésen alapul, hogy a lét fogalma a lehető legmagasabb rendű elvonatkoztatást képviseli. Úgy fogják fel, mint azt a nembeliséget (genus), amelynek minden más nem (genera) alá van rendelve, annak mértéke szerint, hogy mennyire egyetemesek és mennyire elvonatkoztatottak. Ha a lét fogalmát ily módon ragadhatnánk csak meg, akkor a nomina lizmus v alóban úgy értelmezhetné, ahogyan az összes univerzáliát értelmezi, nevezetesen, mint olyan közlési folyamat, amely valamilyen sajátosságra utal, de nincs
