Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 1-2. sz.

Vájta Vilmos: A „lutheri" teológia - mindig korrektívum

VÁJTA VILMOS A „lutheri" teológia - mindig korrektívum A reformáció mint az egyház egysége melletti hitvallás Sörén Kierkegaard a „lutheri" teológiát

1 „korrektívumnak" nevezte naplójában (1854). Úgy vélte, csak ebben az értelemben lehet pozitív szerepe. Ha ugyanis ezt a korrektív vonását kijátsszák a normatívummal, a teljességgel szemben, csak zűrzavar keletkezhet egy következő nemzedék tudatában. Mert ha elvész a teljesség, a korrektívum önálló életre kel, s eredeti céljával ellentétes irányba hat.

2 A „lutheri" teológia eredete és története közötti megkülönböztetés döntő jelentőségű. Kierkegaard több mint három évszázad történeti fejlődését tekinthette át, s szigorú ítéletet mondott az önállósult korrektívumról. Ebben véleménye szerint „a legrafináltabb elvilágiasodás és pogányság" mutatkozik meg. Az idei Luther-évben különösen is fontos, hogy magunkba szállva tisztázzuk a lutheri teológia eredetét és történetét. Kétségtelen ugyanis, hogy maga Luther csakis a létező, a Krisztus és az apostolok kora óta folyamatosan (még ha rejtetten is) élő egyház keretében érthette a korrektív feladatot. Ez több példából is kitűnik. „Megtérésre hívó szava" (a 95 tétel 1517-ben) sem szolgált másra, mint a búcsú korabeli elméletének és gyakorlatának az egyház normatív tanítása alapján végrehajtott korrekciójára. Amikor súlyos betegsége után - akkor úgy hitte - halála küszöbén és az utolsó ítélet kapujában megfogalmazza hitvallását, az óegyházi krédóhoz nyúl vissza (1528). A három hitágazathoz kapcsolódva, melyeket a föld mindenkori kereszténységével együtt vall, korrekciót alkalmaz a szükséges pontokon. Abban a bizonyosságban él és hal meg, hogy az egy - „gyermeki hittel" megvallott - egyházban tanít mint a Szentírás doktora, mint „a mi Urunk Jézus Krisztus méltatlan evangélistája". így kötődik „az egyház lutheránus hitvallása" is, ahogy Régin Prenter az Ágostai Hitvallást találóan nevezi, az óegyházi hitvallások hitéhez. Ezt is korrektív magyarázatként kell olvasnunk. A „lutheri" teológia így eredetileg valóban korrektívum, nem a teljesség, nem a normatív funkció ellen szól, hanem a normatívum, azaz a Szentírás és a régi egyház oldalán jelenik meg, mint az egyház ténylegesen létező tanításának és gyakorlatának szükségessé vált korrekciója. A lutheri reformáció sohasem tekintett magára másként, mint erre az egy egyházra, mely az egy Krisztus alatt áll, s neki tartozik felelősséggel. Ezért mozgalomként kell felfognunk azon az egyházon belül, mely „minden időben megmarad" (Ág. Hitv. 7.), azaz megelőzően [a reformáció előtt is] 1 A lutheri („das Lutherische") szót a szerző' következetesen eredeti értelmében használja: lutheri jelleg. 2 A korrektív (igazító) és normatív (szabályozó) mellékneveket, valamint a korrektívum (igazítás) és normatívum (szabályozás) főneveket idegenségük ellenére a fordításban is megtartottam, mivel a szerző' alapvető gondolatát fejezik ki.