Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 1-2. sz.
Csepregi András: A tágasság iskolája
38 CSEPREGI ANDRÁS: A TÁGASSÁG ISKOLÁJA objektív és egy szubjektív kritérium szerint értékeli. Az objektív kritériumnak az a krisztológia felel meg, amelyik olyan igazságokat választ rendszere alapjául, amelyek a kinyilatkoztatásban is alapvető jelentőségűek. Egy olyan munka, amely Krisztus két természetéről vagy a krisztushit és a társadalmi igazságosság összefüggéseiről szól: lehet jó monográfia, de nem jó krisztológia. A szubjektív szempont az adott korban és kultúrkörnyezetben élő hívők és nem hívők igényeiből és kérdéseiből indul ki. Igazat ad Tillichnek, aki rendszerét a mindenkori teológia és filozófia korrelációjára építi, egy kiegészítéssel: a teológus nem fogadhatja el készpénznek olvasói várakozását, s munkája csak akkor sikeres, ha Krisztus-magyarázatának fényében olvasói megfogalmazhatják igazi kérdéseiket, és ráébredhetnek eddig talán még fel sem ismert legmélyebb igényeikre. Mindezek után saját kísérlete központi fogalmaként a görög koinóniát, illetőleg a latin communiót választja, melyet magyarul így ír körül: több személy bensőséges közössége, vagy: szeretetben létrejött, és a személyek egyéni valóságát megalapozó, illetve tökéletesítő egység. A fogalomnak mind ontológiai, mind egzisztenciális oldala is van, központi jelentőségű az Újszövetségben és a későbbi teológiában, valamint krisztológiai alkalmazása a mai ember központi kérdésére ad választ (285k.). A rendszerező rész felépítése előtt egy hosszú fejezetben áttekinti a biblikus krisztológia kérdéseit, majd végigvezet a krisztológiai kísérletek történetén. Protestáns olvasó leginkább talán a biblikus rész olvasása során érezheti otthon magát. Ez az a terület, melynek kutatásában protestáns teológusok voltak a kezdeményezők, s ahol - a II. Vatikáni Zsinat után - a katolikus kutatókkal fesztelen együttműködés alakult ki. Kereszty először tisztázza a módszertani kérdéseket, majd az alapkérdést, Jézus kereszthalálának és feltámadásának történetiségét, s az ügyre nézve központi szerepét. A továbbiakban a Jézus születéséről és gyermekkoráról, Jézus és az Isten Országa kapcsolatáról, végül a Krisztus-misztérium fokozatos megértéséről ír. Tudósi habitusára jellemző, ahogy arra a protestáns és katolikus kutatók között vitatott kérdésre keres választ, hogy születtek-e Máriának Jézus után újabb gyermekei? Az alapinformációk elsorolása után így ír: a kérdés „a Szentírás és a korai hagyomány alapján eldönthetetlen [...]. A katolikus hívő számára azonban döntő érv az általános rendes tanítóhivatal tanítása; (a Mária örök szüzességéről szóló tanítást) emiatt fogadja el." (61.). Tiszteletben tartja a fátylat, mely Jézus földi életének partikuláris részleteit eltakarja a szemünk elől, s mer határozatlan lenni. Tiszteletben tartja a katolikus teológus számára adott határokat, s mer azok között úgy megmaradni, hogy nem keres mindenáron „objektív" bizonyítékot; s végül vállalja a kétféle lojalitás feszültségét. Ez az érzékeny mentalitás újra és újra jelentkezik, amikor olyan kérdéseket érint, amelyek a katolikus és protestáns teológiát máig elválasztják. A történeti áttekintés során a legjelentősebb teológusok krisztológiájának hangsúlyait mutatja be. A patrisztikus kor teológusairól az általuk megfogalmazott tanítások, illetve az eretnek eszmék és az orthodox gondolatok harcának bemutatása révén szól. A középkori teológusok közül Clairvaux-i Szent Bernátot, Canterbury Szent Anzelmet és Aquinói Szent Tamást emeli ki. A reformáció krisztológiája című fejezetben bemutatja Luthert és Kálvint, majd - mint liberális protestánsokat Kantot, Hegelt és Schleiermachert. Külön fejezetet szentel a XX. századi protestáns krisztológiának, melyben Bultmannal, Barth-tal és Bonhoefferrel foglalkozik részletesebben. Értékeléseiből csak néhány mondatot ragadok ki: „Bultmann szándéka helyes volt, de mítosztalanítási programja, logikusan végiggondolva, a kereszténység alapjainak felszámolásához vezetne." (255.) „Barth a biblikus, patrisztikus és reformációs krisztológia elemeiből olyan kiváló szintézist alkotott, amelyet minden új krisztológiának komolyan figyelembe kell vennie." (264.) „[Bonhoeffer krisztológiája]
