Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 1-2. sz.

Cserháti Márta: Új távlatok

CSERHÁTI MÁRTA Új távlatok Marcus J. Borg Jézus-könyvéről A hazai könyvpiacról egészen a legutóbbi időkig hiányoztak azok a művek, amelyek megkísérlik áthidalni a szakadékot a közvéleményben élő Jézus-kép és az Újszövet­ség-kutatás eredményei között. Ez a viszony az elmúlt 200 év során sohasem volt problémátlan; ,jó" esetben a kölcsönös érdektelenség jellemezte, gyakran pedig a „babonás tömegek", illetve a „hihetetlen teológusok" viszálya. Amióta a század elején Albert Schweitzer meggyőzően bizonyította, hogy az addig korlátlanul burjánzó Jézus-életrajzok az egyes szerzők önkényesen megrajzolt Jézus-képét állítják elénk, széles körben eluralkodott a kétely: a rendelkezésünkre álló források alapján talán nem is lehet Jézus földi életéről hiteles képet adni. Ez a szkepticizmus az angolszász teológiát kevésbé érintette, mint a németet; s különösen az utóbbi néhány évtizedben egyre-másra születnek a történeti Jézus alakjával és jelentőségével foglalkozó írások. Ennek a törekvésnek két nyilvánvaló oka van: egyrészt a mindenkori keresztény teológia nem mondhat le arról, hogy állításait a Jézusról való tudásához igazítsa és azon mérje le, másrészt tartozik az egyház tagjainak és a nem hívőknek is azzal, hogy ezeket az ismereteket közkinccsé tegye, és igyekezzen a hit és a tudomány sajnálatos szakadékát áthidalni. Ennek a megújult érdeklődésnek a gyümölcse Marcus J. Borg amerikai teológus Jesus: A New Vision című, 1987-ben megjelent munkája nem a hagyományos érte­lemben vett életrajz. Célja a modern Jézus-kutatás eredményeinek összefoglalása, s ugyanakkor egy olyan Jézus-kép felvázolása, amely fontos pontokon eltér az uralkodó tudományos nézetektől. Ennek a könyvnek a gondolatmenetét szeretném a követke­zőkben röviden bemutatni. Három Jézus-kép Bevezetőjében Borg megindokolja, miért van szükség a földi Jézus újrafelfedezésére: csak Jézus alakjának és üzenetének újbóli megértése válhat az egyház megújulásá­nak forrásává. Ma is ez ad tartalmat a tanítványságnak: Jézus természetesen több számunkra, mint példa, de kevesebb nem lehet; őt követni annyit jelent, hogy komolyan vesszük mindazt, amit ő komolyan vett. Borg szerint annak a furcsa helyzetnek, hogy a történeti Jézus személye még keresztények körében is kevéssé ismert, az a magyarázata, hogy a köztudatban és a tudományos berkekben élő elképzelések inkább homályba borítják alakját, mintsem megvilágítják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom