Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 1-2. sz.

Edgar V McKnight: Ki nekünk ma Jézus Krisztus? A Jézus-kutatás három korszaka

Herrmann a történelem és az etika objektív alapjait is megtalálta: „A keresztény meggyőződés, amely szerint Isten kapcsolatba lép vele, két objektív tényen nyugszik, amelyek közül az első Jézus történeti személyének ténye. Ezt a tényt mint a valóság szerves részét ragadjuk meg és érezzük ennek erejét... Amásik objektív tény, amelyen az a keresztény meggyőződés nyugszik, hogy Isten kapcsolatba lép vele, az erkölcsi törvény benső követelése. Itt egy olyan objektív tényt ragadunk meg, amelyet az élet történeti kutatásában mindig érvényesnek kell tartani" (Herrmann: Közösség, 102-103). „Jézus személyének történeti ténye", amelyet „a valóság szerves részeként" ragadhatunk meg, még nem történeti kutatás vagy történeti kutatás eredménye. Ez Jézus „belső élete", az az erő, amelyet az Újszövetségből ismerünk. Herrmann szerint az Újszövetség olyan hatással van ránk, amilyet az első tanítványokra is gyakorolt. A „hatás" kifejezés többet jelent, mint felszínes hatást. Ahhoz az erőteljes lenyomathoz hasonlítható, amellyel az érme a pénzverdében készül. Hogyan lehet ezt megérteni és beilleszteni a 19. századi német egyetemek tudományos gondolkodásának keretei közé? Nem lehet, ám a kérdés ma is gondolkodásra késztet a történeti és irodalmi realitások küzdelmei közepette. Adolf Harnack (1850-1931) az a tudós, akinek munkásságában a liberális antimetafizikus és történeti irányultság logikus következménye megvalósul. Harnack szándékát jól kifejezi a berlini egyetemen tartott előadásainak címe: „Akereszténység lényege". Történeti munkássága nem metafizikus. Harnack számára a kereszténység elsősorban életmód és nem tanrendszer. Ez az életmód rendszerré torzult, amikor a kereszténység gyökeret vert a hellenista világban. De történeti kutatással újra meg lehet találni a lényeget. Harnack három címmondatban határozza meg Jézus tanításának eredeti lényegét. „Isten országa és annak eljövetele" (Isten országa mint morális közjó); „Az Atyaisten és az emberi lélek végső értéke" (Jézus tanításának ez a része határozza meg az érték jelentőségét); „A felülmúló igazság és a szeretet parancsa" (ez az a Jézustól származó keresztény tanítás, amely új szintre emelte a moralitást). Martin Kahler munkássága tekinthető a Jézus Krisztus megértésében egyaránt hibás két út közötti helyes útnak. Ez a kettő a klasszikus krisztológia és a liberális történetkutatás. Kahler alternatívája a kérügma. „Az írások ősi igéje kérügmaként, az isteni rendelkezés hírnököknek való átadásaként nyeri eljelentőségét az egyházban." (Kahler: Az úgynevezett történeti Jézus, 131.). Jézus tudományos igényű kutatásának történetét döntően olyan kritikusok befolyásolták, akik nem Kahler útját járták, hanem ragaszkodtak a liberális kutatók szigorúan történeti érdekeihez. Sőt, a 19. század kutatóinak történeti munkáját rossz történetkutatásnak tartották. Szerintük teljességgel történeti kutatásra van szükség. Az ilyen történeti kutatás Isten országa megítélésében szembekerül azzal, amit Ritschl és követői vallottak. Johannes Weiss (1863-1914) és Albert Schweitzer (18751965) azt mutatták ki, hogy Jézusnak az Isten országáról vallott elképzelései összefonódtak eszkatológikus-apokaliptikus várakozásokkal. Weiss szerint Jézus tanítása Isten országáról eszkatológikus volt, Schweitzer pedig azt mutatta ki, hogy az eszkatológia kulcsot jelent Jézus egész életéhez. Az Újszövetség-kutatók első korszakának képviselői három alternatíva-együttesről foglaltak állást. Az első alternatíva-együttest Strauss munkája provokálta ki: szupernaturalista Jézus-értelmezés, vagy szigorúan történeti megközelítés. Bizonyos ideig tartott, amíg eljutottak a következtetésre, de a választás egyértelmű volt: a szigorúan történeti megközelítés. A második alternatíva-együttes a forrásokra vonatkozott: a negyedik evangélium vagy a szinoptikusok? Egyértelműen a szinoptikuso-