Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 1-2. sz.
Csepregi Zoltán: A történelmi pietizmus és Luther
véleményünk, amikor a Bibliát elkezdtük németre fordítani, azt reméltük, hogy kevesebbet írnak majd, és az Igét jobban tanulmányozzák és olvassák, hogy minden más írás magához az Igéhez irányítson, mert semmiféle írás nem magasabb és jobb, mint a Szentírás, amit maga Isten készített. Aki ebben az időben a könyveimet akarja, semmi áron ne legyen akadállyá ez magának az Igének tanulmányozásában.« Másutt is hasonlóan ír 4 . Spener valóban nemcsak idézte, hanem ismerte is Luther írásait. A strasbourgi egyetem azzal tűnt ki a lutheránus ortodoxia táborán belül, hogy a reformátor műveinek összkiadása itt mindennapi olvasmány volt. Professzora, Conrad Dannhauer ösztönzésére Spener is ezen az úton indult el, sőt vásárolt is magának egy altenburgi Luther-kiadást, s frankfurti évei alatt ezt módszeresen kijegyzetelte. Azt tervezte, hogy Luther exegetikai fejtegetéseiből egy óriási, mintegy tízkötetes bibliamagyarázatot állít össze, ám műve végül kéziratban maradt. Vállalkozása hasonlított Abraham Calov Biblia illustrata című, ekkoriban megjelent könyvéhez, melyben a szerző a nehezebb helyeket Luther-idézetekkel igyekezett megvilágítani, ám Spener módszere gyökeresen más volt. Nem a textushoz keresett magyarázatot, hanem a Luther műveiben föllelhető összes, a Szentírást értelmező helyet rendezte el a bibliai könyvek szerint: munkáját még a modern exegéta is haszonnal forgathatná. Nem üres frázis tehát az, amit Spener Luther dicséretére, s kortársai kritikájaként írt: „Hasonlítsuk össze drága Lutherünk írásait, amelyekben magyarázza az isteni Igét vagy a keresztyén hittételeket, és más, az ő kora után élt teológusok munkáit, szemben a ma kiadottak nagy részével. Igazán meg fogjuk látni, ha becsületesen el akarjuk ismerni, mennyi lelki erő és a legnagyobb egyszerűségben előadott bölcsesség található Luther írásaiban, és érezhetjük: olyan üresek ezek az újabbak, az emberi pompás ismeretek összeillesztése és mesterkélt dolgok, sőt kitalált finomkodások (kotnyeleskedő, szemtelen, körmönfont finomkodások) vannak ott, ahol az írás fölött nem kellene feljebb bölcselkednünk. Nem tudom, hogy a mi megboldogult Luther urunk, ha feltámadna, a mi akadémiánkon is nem büntetne-e meg egyiket-másikat olyanokért, amit a maga idejében a bölcselkedőknek szemére vetett." 0 Visszatérve a reformjavaslatokhoz, a hatból csupán kettő hozható közvetlen kapcsolatba Lutherrel, a többi Johann Arndttól származik (bár ezek indoklásából sem hiányoznak a Luther-idézetek). A második javaslat („A lelki papság felállítása és szorgalmas gyakorlása") lutheri szellemét senki sem vitatja, ám annál inkább kérdéses, hogy fentebb idézett első javaslata az egyéni bibliaolvasás szorgalmazásáról, a bibliaórák bevezetéséről és az egész Biblia (azaz nemcsak a perikópák) használatáról valóban összeegyeztethető-e Luther elképzeléseivel. Wallmann álláspontja a kérdésben igen eredeti, ám felettébb meggyőző. Vom Katechismuschristentum zum Bibelchristentum című tanulmányában 6 kétségbe vonja azt az elterjedt elképzelést, hogy Luther lett volna az, aki a nép kezébe adta a Bibliát. Nem, Luther a két Kátét szánta a népnek, s a gazdasági és technikai körülmények nem is engedték meg, hogy a német Biblia már a reformáció korában népkönywé legyen. A „kátékereszténységnek" valójában Spener fellépése vetett 4 i.m. 55-56. 5 i.m. 26. 6 In: R. Ziegert (Hg.): Die Zukunft des Schriftprinzips. Bibel im Gespräch 2. Stuttgart, 1994. 30-56. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Wallmann tézise csak a teológusok számára új. Két történész, Richard Gawthrop és Gerald Strauss már 1984-ben megkérdőjelezte Leopold von Ranke klasszikus megállapítását („Luther a nép kezébe adta a Bibliát"). A vita magyarországi visszhangját a Theologiai Szemle 1985/6. számában olvashatjuk. Wallmann érdeme inkább a pozitív megfogalm ázásban áll („nem Luther, hanem Spener adta a Bibliát a nép kezébe").
