Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 1-2. sz.
Anders Nygren: „Vissza Lutherhez!" helyett: „Előre Lutherhez!"
14 ANDERS NYGREN: „VISSZA LUTHERHEZ!" HELYETT „ ELŐRE LUTHERHEZ! Gyakran találkozunk azzal a nézettel, hogy korunk nem alkalmas az evangélium üzenetének befogadására. Pedig a mi nemzedékünk elképzelhetetlen módon került szembe a halál hatalmával [1947-ben vagyunk, két évvel a II. világháború befejezése után!] Ez a tény tükröződik a jelen gondolkodóinak, íróinak, képzőművészeinek alkotásaiban. Ezzel közvetlenül adott a kapcsolódás az evangélium üzenetéhez. A durva valóság közepette Isten új reménységet ad. Az új reménységgel Krisztusban találkozunk. Várjuk, hogy valaminek történnie kell a kereszténységben. Közben azonban elfelejtjük, hogy amit várunk, az már megtörtént és történik. S ez a történés éppen a jelenben zajlik. Az ige hirdetésében, a szentségek kiszolgálásában megy végbe, s az élő ige életadóvá válik számunkra. Akeresztség a kezdet. Tagjai leszünk „Krisztus testének", az anyaszentegyháznak. „Ha ugyanis eggyé lettünk vele (Krisztussal) halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele a feltámadásának hasonlóságában is" (Róm 6, 5). Az ige hirdetése nem régmúlt dolgok elbeszélése, hanem általa találkozunk az élő Úrral, aki kiemel minket a bűn és halál világából, s életét ajándékozza nekünk. Ugyanez érvényes az úrvacsorára, ahol Krisztus reálisan jelenvaló, s részeseivé tesz testének és vérének. Megosztja velünk szenvedését és feltámadásának erejét. Azt szeretnénk, hogy kézzelfogható módon lássunk valamit ebből az erőből. Azt szeretnénk, hogy Krisztus egyháza győzedelmes egyház legyen. De hogyan történnék ez, amikor Krisztusnak a halál útján kellett mennie a dicsőség felé? Az őútja az egyház útja is. Isten az egyházzal is „sub contraria specie", ellenkező látszat szerint cselekszik. Csak egy igazi teológia van: a „kereszt teológiája". A keresztény élet paradoxona, hogy az örök élet mindig rejtett élet. Ami igazi életünk „Krisztussal együtt el van rejtve", amíg nyilvánvalóvá lesz, vele együtt, dicsőségben (Kol 3, 3-4). „Krisztus praesens", a jelenvaló Krisztus, aki valóságosan velünk van az igében és a szentségekben, ő a végső jövő beteljesítője is. Az élő, életadó Ige az egyház gazdagsága, de felelőssége is. Konferenciánk feladata, hogy emlékeztesse a reformáció egyházát felelősségére. Az egyházra bízatott, hogy a testté lett, meghalt és feltámadt Krisztus örömhírét terjessze. Ám az egyház feladatához tartozik az is, hogy az élő igét missziói működésével elvigye a világba, utat keressen az ifjúsághoz, és az élet minden területén elvégezze szolgálatát. Néha ezzel a jelszóval találkozunk egyházunkban: „Vissza Lutherhez!" Valóban szükséges, hogy értékes szellemi örökségünket ápoljuk és továbbfejlesszük. De ne felejtsünk el két dolgot. Az egyik: a történelemben nincs visszaút. Atörténelem mindig előregördül, a jövő felé tart. A másik: amikor Lutherről szólunk, nem a múlt egy alakjára gondolunk. Luther munkája nem mögöttünk van, hanem messze, messze előttünk. A reformáció nem vég, hanem kezdet. Mégpedig olyan kezdet, amelynek megvalósítása előttünk tornyosul. Tehát nem: „Vissza Lutherhez!", hanem: „Előre Lutherhez!" Mert megmutatja nekünk az utat a Krisztusról szóló evangélium mélyebb megértéséhez. Ha kimondjuk a jelszót: „Előre Lutherhez!", ezt így is kifejezhetjük: Előre az evangélium központi tartalmához, előre Krisztushoz, aki a halál jegyében álló emberi létben Istennek élő és életet adó igéje! „Neki legyen dicsőség és hatalom örökkön örökké. Amen" (Jelenések könyve 1, 6).
