Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 1-2. sz.

Kulturális figyelő

apróságait ismerik jobban. Ahogy Illyés Gyu­la felejthetetlen szépen írja az emberi hala­dásról: „Nem a viharok, a mének, a diadalzen­gések, hanem a szitaszél veregetések, ha a liszt megtömörül; hanem a néma kitekintések a téli ablak függönye mögül; nem a havasok, a jeges meredélyek, hanem a kézimunkázó vetések..." (Ditirambus a nőkhöz). De azért e szitaszél veregető verselő asz­szonyokat millió szál köti a férfiakhoz, nem­csak a szeretettekhez, hanem másokhoz is. A kiállítást nézegetve nem ment ki a fejemből egy itt nem szereplő francia hölgy, akinek lénye, hatása oly elevenen példázza, milyen kicsi a világ. A XVII. század végén Madame de Sévigné azzal enyhítette távolbaszakadt lánya miatti bánatát, hogy hosszú leveleket írt neki, melyek nemcsak a kor fényes doku­mentumai, de a francia próza remekművei lettek. Epistoláival példát adott egy bujdosó, árva magyarnak, Mikes Kelemennek. Sévigné asszonyt még más kapcsolat is fűzte Erdélyhez, de arról ő nem tehetett. Sze­retett unokaöccse, akiért folyvást aggódik epistoláiban, ez idő tájt ott képviselte Lipót császár főhatalmát, és - míg a kurucok ki nem szabadították - ő tartotta tömlöcben gyer­mekeivel együtt Petrőczy Kata Szidóniát, az első jelentős magyar költőnőt. Ezt az unoka­öccsöt Rabutin generálisnak hívták; az általa keltett érzelmeket mi sem jellemzi jobban, mint a lakosoktól kapott gúnynév: „Rabbá­tőn" generális. Itt sorakoznak hát a kiállításon az első magyar írónők fellelhető tárgyai. Jellemző, hogy e protestáns nagyasszonyok felszerelé­sében sokkal kevesebb a cicoma-eszköz, mint a későbbieknél. (Vagy nem maradt meg, mert jobban rejtegették?!) A következő századok író-asszonyainak változatos a hagyatéka: imádságos-, énekes-, kéziratos könyvek, kufsteini emlékek (Teleki Blanka), kulcsok, órák, váltakoznak kevéssé ismert irodalmi munkákkal. (Ugyan ki tudta, hogy Kazinczyné grammatikát írt, s hogy Uj­falussy Judit cseh nyelvről fordított 1712­ben?) A XIX.-XX. század fordulóján megsoka­sodnak az írónők, sőt századunk első felében ők lesznek a legolvasottabbak: Kaffka Margit, Gulácsy Irén, Kosáryné Réz Lola, Tormay Ce­cil, Tutsek Anna, Berde Mária, Várnai Zseni, Lesznai Anna - például. Rajtuk kívül még jónéhányan voltak, akiket az akkori diáklá­nyok óra alatt is olvastak...Egyed ül a kiváló tehetségű, szép erdélyi nyelven író Ignácz Ró­zsát nem találtam, bármerre kerestem. Pedig a rendezők a már eltávozottakat illetően tel­jességre törekedtek. (Akiállítás szeptemberig látogatható.) Bozóky Eva Evangélikus középiskolák a történelmi Magyarországon A millecentenárium tiszteletére az Evangéli­kus Teológia épületében készült kiállítás a teljesség igénye nélkül kívánja felidézni azt a máig ható szellemi örökséget, amelyet a Kár­pát-medencében működő mintegy 25 evangé­likus középiskola képviselt és képvisel a tudo­mány, művészet és haladás iránt elkötelezett melanchthoni elvek alapján. Nem véletlen, hogy a lutheránus, vagy lutheránus iskolák­ban nevelkedett értelmiség számarányánál jóval nagyobb mértékben vette ki részét nem­zetünk társadalmi és kulturális életéből. A 16. században Európa-szerte jelentőssé vált evangélikus iskolaügy egyik sajátossága a világi műveltségért való felelősség. Már 1520-ban ,A német nemzet keresztény ne­mességéhez" címzett, majd az 1524-ben „Né­metország összes városainak polgármesterei­hez és tanácsosaihoz keresztény iskolák felál­lítása és fenntartása végett" írt munkáiban Luther egyenesen felszólította a vezető társa­dalmi rétegeket egy új, világi műveltség szor­galmazására. E cél érdekében sürgette a könyvtárak és iskolák létesítését. A kiállítás rendezői, dr. Fabiny Tibor, az Evangélikus Országos Múzeum igazgatója és Benkő Andrea, a Petőfi Irodalmi Múzeum fő­munkatársa megpróbálták a lehetetlent: gaz­dag irodalmi és képzőművészeti anyaggal il­lusztrálva kis alapterületen áttekintést adni az evangélikus középiskolák mintegy fél évez­redes történetéről. Méltatlanul elfeledett, vagy csak a tanít­ványok, család emlékezetében őrzött tanárok, közismert nagyhírű tudósok, művészek arca néz újra ránk a tablókról, vitrinekből. Óhatat­lanul az jut eszünkbe, hogy a névtelenség homályába veszett kitűnő, nagy tudású pro­fesszorok mindennapi áldozatos munkája nélkül hány nagy nevet nem ismernénk a magyar kultúrtörténetből. Reformátoraink munkásságának középpontjában ugyanis sa-

Next

/
Oldalképek
Tartalom