Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 1-2. sz.
Kulturális figyelő
Communio Vájta Vilmos: Communio. Krisztus és a szentek közössége Luther teológiájában. Magyar Luther Könyvek 1. Magyarországi Luther Szövetség, Budapest, 1993. 102 l. Vájta profeszor könyvének bevezetőjéből kiderül, hogy az újabbkori ökumenikus teológiában állandó párbeszéd tárgya lett az egyház természetének kérdése. Thomas F. Torrance skót református teológus még az ötvenes évek végén jegyezte meg, hogy az igazi ökumenikus teológia nagy feladata éppen az egyházról szóló hitelvi-teológiai kérdések tisztázása lesz - még akár dogmatörténeti szempontból is -, mert szerinte az óegyházi zsinatok teológiai, krisztológiai és szentháromságtani munkálkodásai nem értek el az ekkléziológiai részhez. Ez a feladat az újkor ökumenizmusára maradt. Az egyháztani vizsgálódásokat azonban nemcsak ez a tisztán teológiai megfontolás mozgatja napjainkban, hanem, második szinten, egyházias érdek is. Az ökumenikus mozgalomnak folyamatosan szembesülnie kell azzal a ténnyel, hogy a különböző felekezetek különböző és jórészt rögzített egyháztanokkal, hagyományokkal csatlakoztak a mozgalomhoz. Emiatt aztán az ökumenikus szempont érvényesítésével sokszor szembekerül a saját felekezeti identitás megőrzése. Ebben a problematikában úgy tűnt, hogy kiutat kínál a nem-teológiai, elsősorban szociológiai szempontok előtérbe helyezése. így, most már Vájta Vilmos könyvének konkrét témájánál maradva, a communio, a koinonia tárgyalásakor - különösen is a hatvanas évektől - szinte meghatározóvá lett a Ferdinand Tónnies-tol átvett szociológiai megkülönböztetés a Gemeinschaft és a Gesellschaft: (az organikus közösség és az organizált közösség) közti megkülönböztetés, illetve ezek kölcsönviszonyának vizsgálata és összevetése az ekkléziológiával (jegyezzük meg, hogy Tönnies ezt a megkülönböztetését nem terjesztette ki az egyházra!). Avery Dulles amerikai jezsuita teológus, kiváló könyvében, Az egyház modelljei-ben (The Models ofthe Church, 1976), szintén e szociológiai megkülönböztetés mentén mutatja be az egyháznak azt a modelljét, amit ő közösségnek nevez. Anagy kérdés azonban az, hogy vajon nem lett-e ily módon, Jaques Ellul kifejezésével élve, „szociológiai obszesszió" áldozata az ökumenikus teológia, mint ahogy - sajnos - nemrégiben ezt Konrad Raiser EVT főtitkár legutóbbi budapesti megnyilatkozásában is hallhattuk, aki szerint az egyház jövőjének kérdése tisztán szociológiai trendek függvénye. Vájta professzor úr könyve az előbb felvetett három problémára remekül megfelel. Mindenekelőtt az ekkléziológia kérdésének oly módon való felvetésére, hogy annak - úgymond - elsőbbséggel kell bírnia korunk ökumenikus teológiájában. A lutheri teológiához viszonyuló vizsgálódások alapján, határozott nem a válasz. A válasz talán meglepő, mert él bennünk egy kép a reformációról, miszerint az elsősorban egyházreform volt. Ez a kép azonban felemás, és önmagában torz is. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a hangsúlybeli eltérések ellenére, valamennyi reformátor határozottan azon a meggyőződésen volt, az egyháztan csak a keresztény alapigazságok, az axiomatikus sola-k után következhet. Az ökumenikus teológia eme fent említett törekvésének korrekciója - éppen egy ökumenikusán elkötelezett hittudós részéről - rendkívül fontos és tanulságos. Vizsgálódásai megerősítenek bennünket abban, hogy az ökumenikus elkötelezettség (nyitottság) és a felekezeti identitás (konfesszionalitás) feszültsége teremtő feszültség is lehet, ahelyett, hogy olcsó egyházdiplomáciává süllyedne. Luther egyháztana a kifejtésben sajátosan lutheri, de megalapozásában feltétlenül biblikus és kitekintésében egyetemes. Még a polémikus vonatkozásokat sem kell eltüntetnünk, hogy ezt belássuk, hanem egyszerűen érzékelnünk kell Luther mondanivalójának valódi hangsúlyait. A lelki-benső és testi-külső kereszténység megkülönböztetése (de nem szétválasztása!) olyan hermeneutikai kulcs, amely a Krisztussal és az egymással való közösségünk valamennyi tematizálható kérdését felnyitja (egyháztagság, szolidáris közösség, egyházfegyelem, úrvacsorai közösség, keresztség, eszkatológia, a szentek tisztelete és az etikai kitekintés). Vájta professzor nagy érdeme, hogy resndkívül jól tagoltan vezet végig ezeken a kérdéseken. Ami a szociológiai obszessziót illeti, gondolom, a fentiekkel már válaszoltam is erre a problémára. Luther, klasszikusan és teológiailag, a keresztény közösséget a Krisztus életében a hit által, a Szentlélek valóságában való részesedésnek tartja, amelynek elsőrendű vonatkozásai eszerint a hitben és nem a
