Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 2 (1996) 1-2. sz.
Végh János: Dürer, a reformáció festője
102 VÉGH JÁNOS: ALBRECHT DÜRER „...hírét vettem Antwerpenben, hogy Martin Luthert hitszegő módon elfogták [...] akár él, akár megölték - amit nem tudok -, a keresztény igazságért szenvedett [...] Te, uram [...] azt akarod, hogy amint a Te Fiadnak Jézus Krisztusnak papok által kellett meghalnia, hogy feltámadjon a halálból, és a mennybe menjen, ugyanúgy történjék a Te követőddel, Martin Lutherral, akinek a pápa pénzével hitszegő és vétkes módon az életére tör, és akit Te fel fogsz magasztalni." A szöveg különös pátoszát nem szándékosan, de nagyon hatásosan fokozza az előtte és utána következő szövegek józan, szinte üzleties hangneme, a napi étkezések árának, sőt a borravaló összegének fillérre pontos feljegyzései. Ugyanennek a gondolkodásnak köszönheti létét az a két tábla - talán egy szárnyasoltár részei, amelynek középső, alighanem a Madonnának szentelt képe a reformáció bevezetése nyomán aktualitását veszítette -, amelyet „Négy apostol" címen ismerünk. Hitvallással érnek fel, ábrázoltjaik az új hit védelmének a vallási viharokkal is szembenéző, villámló szemű, fenséges őrei, egy magasabbrendű szellemi tartalom tiszteletet parancsoló képviselői. Fenségesen tornyosulnak szemeink előtt, arcuk összeszedett komolyságát jól erősíti ruházatuk ünnepélyes redőzete. (Az aktábrázolást nem ismerő középkori szobrászat sokat tett a ruharedők jelentőségének növeléséért, hiszen ennek fontos szerepe volt a figurák mondanivalójának közvetítésében. Itt ennek reneszánsz komolyságú változatát látjuk.) Nekünk, magyaroknak külön ^^^^. büszkeség forrása lehet, hogy ez a nagyszerű művész legalább eredetét illetően hozzánk tartozik. Békés megyében, Gyula közvetlen közelében volt az az Ajtós nevű középkori falu, melynek nevét apja, a kivándorló fiatal ötvösmester németre fordította, és így csinált belőle vezetéknevet. Békés megye említése azért lényeges, mert ott soha sem volt komoly számú német betelepült, a német kutatás soviniszta szárnya pedig - nem tudván megbékélni azzal, hogy a legnagyobb német festő apja Magyarországból költözött Nürnbergbe - azt állította, hogy ő idetelepült németek leszármazottja lett volna. Ez bizonyosan nem így volt, ennek ellenére se akarjunk Dürerből távolba szakadt hazánkfiát csinálni, magyarságának túl nagy jelentőséget tulajdonítani. O már német anyától származott, német környezetben nőtt fel, önmagáról tett apró megjegyzéseinek bizonysága szerint mindenképpen németnek érezte magát. Mi csak arra lehetünk büszkék, hogy ősei apai ágon magyarok voltak - de erre legyünk is, mindenképpen. Kézvázlat a Heller-oltárhoz 1508.
