Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 1 (1995) 1-2. sz.

Kulturális figyelő

több öngyilkosság); ideje szembenézni végre a kérdéssel: mi hát az ünnep?! Babos István a szimbólumból indul ki. Az ünnepek szimbólumok - mondja -, amelyek minket „több emberré tesznek". Istennel és egymással való kapcsolatteremtésünk jelképei. És csak akkor ünnepek valóban, ha ez a kapcsolat létrejön. Már a rómaiak úgy tekintettek ünnepeikre, mint „a hasznos tevékenységre fordítható idő felajánlására az isteneknek". Az ünnep tehát többnyire vallásos indíttatású és mindig hozzátartozik a „kontempláció, a hangtalan elmélyülés" (Nyíri Tamás). Rendkívül érdekes ismereteket közöl Stirling János Boldogasszony ága, Szent György virága című, a növényszimbólumokról szóló dolgozata. A Biblia növényeiből és a görög-latin virág és gyümölcs szimbolikából kiindulva jut el a bencések Monte Cassino-i kertkultúrájához, majd a reneszánsz kertekhez, végül a nép körében élő mai jelkép-hagyományhoz. Megkülönbözteti a jelképet az attribútumtól, előbbi önmagában is jelentéssel bír, utóbbi mindig kísér valakit, és különösen a festői ábrázolásokon honos. A pátriárkákról szóló ószövetségi történeteket olvasva óhatatlanul átvillan agyunkon: de hiszen ez valóságos népköltészet! A lejegyzésükig ki tudja hány nemzedék körében szájról szájra járó történetek (és nemcsak a Genezis könyvében) valóban magukon hordják a népköltés ismérveit, s ez nem mond ellent kinyilatkoztatást hordozó mivoltuknak. (Ahogy Luther mondotta volt: „a Szentírás az a pólya, amelybe Jézust bepólyálták.") Mindezt Szigeti Jenő teológiai professzor fejti ki, hangsúlyozva, hogy Isten igéje „folklorizálódott", mégpedig duplán is. Először míg lejegyzésre került, másodszor (és sokadszor) pedig, amikor az igehirdető értelmezi, alkalmazza, vagyis megkeresi és továbbítja a számára adott kor emberéhez szóló üzenetet. A továbbiakban a magyar nép és a Biblia csaknem évezredes kapcsolatáról szól, majd példákat mutat be arra, hogy a folklorizálódás néha nem a szövegben, hanem a köztudatban hagyta nyomát. A Genezis például nem mondja, milyen gyümölcs termett a tiltott fán, mégis mindenki almának véli; Máté evangéliuma napkeleti bölcsekről beszél, a nép mégis „háromkirályokat" emleget, sőt még a nevüket is tudja; a néphagyomány Ábel áldozatának felfelé szálló, Káinénak lefelé szálló füstjét említi, holott a Biblia csak azt mondja, hogy Ábel áldozatára letekintett az Úr, ám Káinéra nem. Aligha közismert az „Ábrahám kebele" kifejezésről szóló magyarázata. A héber „chék" szó jelent ölet, kebelt, bensőséges környezetet, de jelenti a lakomán fekvő helyzetben, félkönyökre támaszkodó szomszédok egymáshoz fordulását is. Az Utolsó Vacsorán ez lehetett János helye a Mester mellett - véli Szigeti Jenő. Az ökumenikus nyitottsága kötetben — kár, hogy a szerkesztő sehol sem jelzi a szerző felekezeti hovatartozását -, a szabadegyházakat képviselő Szigeti Jenő mellett evangélikus szerző is található, mégpedig Grynaeus Tamás doktor személyében, aki elme- és ideggyógyászként a látomásokkal foglalkozik. (Tévedés ne essék: látomás nemcsak betegeknél fordul elő, és nem kötődik felekezeti határokhoz sem. A szerző református vizionálókat is említ, egyházuk bizonyára nem lelkesedik túlzottan ezért a jelenségért.) A látomáshoz különös adottság kell, ez van meg sokszor a halottlátókban is. Bemutat egy asszonyt, aki orvosi szempontból teljesen egészséges, intellektusa fejlett, rendszeres olvasó. Grynaeus az asszony látomásait részben a falusi közösségből való kiszakadásából eredezteti: odahaza talán halottlátó lett volna, de erre nem lévén módja, saját életébe köszöntöttek be a látomások. Különös, modern, „apokrif' elemek is előfordulnak a mai látomásokban: például a purgatórium gyári futószalag, a munkában bűnhődők csengőszóra szabadulnak. A művészettörténetet, egyháztörténetet, néprajzot egyesítő kötet megint igazolja: a folklór szakrális eredetű, hit nélkül nincs népművészet. Felmerülhet, hogy napjainkban, a fogyó nép és az eltűnő parasztság korában esztétikai értékén túl marad-e jelentősége? De bárhogy alakul is a XXI. század életformája, mégis megmarad a néplélek, és megmarad az Istenhez vágyakozó, keresztjét nehezen hordozó ember. Bármilyen módon fejezi is ki hitét, érzésvilágát, befogadja és megérti majd az ősök ráhagyományozott imádságát, művészetét. Bozóky Éva